Leó pápa katekézise: A feltámadt Krisztussal együtt járva egymás testvéreinek érezzük magunkat
Szerdán délelőtt az általános audiencián a pápa folytatta szentévi katekézis-sorozatát: Krisztus a mi reménységünk; Krisztus feltámadása és a mai világ kihívásai – témában. Ezúttal azt elemezte, hogyan hat a húsvéti lelkiség a testvériségre. A meghalt és feltámadt Krisztustól kapott testvériség megszabadít minket az önzés, a megosztottság, az uralkodás negatív logikájától, és visszaadja nekünk eredeti hivatásunkat: egy olyan szeretet és remény nevében, mely minden nap megújul.
Jézus azt mondta tanítványainak: „Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek”. (Jn 15,12-14)
Hinni Krisztus halálában és feltámadásában, és megélni a húsvéti lelkiséget reményt ad az életben és arra bátorít, hogy a jóba fektessünk – kezdte katekézisét XIV. Leó pápa. Segít, hogy szeressük és tápláljuk a testvériséget, ami kétségtelenül a kortárs világ egyik legnagyobb kihívása, amit világosan látott Ferenc pápa. A testvériség egy mélyen emberi tényből fakad. Képesek vagyunk kapcsolódni, és ha akarjuk, hiteles kötelékeket építeni egymás között. Kapcsolatok nélkül, melyek megtartanak és gazdagítanak életünk kezdetétől fogva, nem tudnánk túlélni, növekedni, tanulni. Sokrétű, más-más jellegű és mélységű kapcsolatok ezek, de az bizonyos, hogy emberségünk akkor teljesedik ki a legjobban, amikor együtt vagyunk és együtt élünk, amikor hiteles és nem formális kapcsolatokat tapasztalunk meg a mellettünk élő személyekkel. Ha önmagunkba zárkózunk, félő, hogy megbetegít minket a magány, és a nárcizmus, ami csak érdekből törődik másokkal. A másik embertől ilyenkor csak kapni akarunk anélkül, hogy tényleg készek lennénk adni, önmagunkat átadni.
Leó pápa megállapította: Jól tudjuk, hogy a testvériség ma sem magától értetődő, azonnali dolog. Sőt a sok konfliktus, háború a világban, a társadalmi feszültségek és a gyűlölet érzései az ellenkezőt látszanak bizonyítani. A testvériség azonban nem egy lehetetlen álom, nem néhány önámító vágya. De ahhoz, hogy leküzdjük a minket fenyegető árnyakat, a forrásokhoz kell visszamennünk, főként pedig fényt és erőt meríteni attól, aki egyedül megszabadít minket az ellenségeskedés mérgétől. A testvér szó nagyon ősi gyökerű, azt jelenti, hogy gondjainkba venni, szívünkön viselni, támogatni és megtartani. Ha ezt minden emberi személyre alkalmazzuk, akkor felhívássá, felszólítássá válik. Gyakran úgy tekintünk a testvéri szerepre, mint rokonsági fokra, vérrokonok között, akik ugyanahhoz a családhoz tartoznak. Valójában azonban jól tudjuk, hogy az egyet nem értés, a törés, olykor a gyűlölet még a rokoni kapcsolatokat is tönkreteheti, nem csak az idegenekét.
Ezt megmutatja, hogy ma sürgősebb, mint valaha végiggondolni azt a köszöntést, amellyel Assisi Szent Ferenc fordult mindenkihez, függetlenül fölrajzi vagy kulturális, vallási vagy tanbeli hovatartozásától. Omnes fratres – ezzel a mindenkit magába foglaló kifejezéssel Szent Ferenc egy szintre helyezett minden emberi lényt, mert felismerte bennük közös emberi méltóságra, párbeszédre, befogadásra és üdvösségre szóló sorsunkat. Ferenc pápa Assisi szentjének megközelítését felkarolva és 800 év után aktualizálva írta meg ezt Fratelli tutti – kezdetű enciklikájában. Ez a „tutti”, vagyis mindenki Szent Ferenc számára az egyetemes testvériség befogadó jele volt. Ez a kereszténység egyik legfőbb vonását fejezi ki, mely kezdettől fogva a Jó Hírt terjesztette, mely mindenki üdvösségét célozta, sohasem kizárólagos vagy privát formában. Ez a testvériség Jézus parancsán alapszik, ami új abban az értelemben, hogy ő maga valósította meg, beteljesítve az Atya akaratát. Neki köszönhetően, aki szeretett minket és életét adta értünk, mi is szeretni tudjuk egymást és életünket adni másokért, mint ugyanannak az Atyának a gyermekei, és valódi testvérei egymásnak Jézus Krisztusban.
Jézus mindvégig szeretett minket – ahogy János evangéliuma mondja (vö. Jn 13,1). Amikor közelgett szenvedése, a Mester jól tudta, hogy történelmi ideje végére jár. Tartott attól, ami történni fog, megtapasztalta a legszörnyűbb ítéletet és az elhagyatottságot. Feltámadása a harmadik napon egy új történelem kezdete. A tanítványok pedig teljes értékű testvérekké válnak, miután annyi időt töltöttek együtt, nemcsak akkor, amikor megélik Jézus halálának fájdalmát, hanem főként akkor, amikor felismerik, hogy ő a Feltámadott, megkapják a Lélek ajándékát és annak tanúi lesznek.
A testvérek segítik egymás a bajban, nem fordítanak hátat a szükséget szenvedőnek. Együtt sírnak és nevetnek az egység, a bizalom, a kölcsönös egymásra hagyatkozás távlatában. Ez a Jézustól tanult dinamikával működik: „hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (vö. Jn 15,12). A meghalt és feltámadt Krisztustól kapott testvériség megszabadít minket az önzés, a megosztottság, az uralkodás negatív logikájától, és visszaadja nekünk eredeti hivatásunkat: egy olyan szeretet és remény nevében, mely minden nap megújul. A Feltámadott megmutatta nekünk az utat, amin együtt kell járnunk vele, hogy mind testvéreknek érezzük egymást – zárta szerda délelőtti katekézisét Leó pápa.
Forrás: Vatican News
