general audience nov. 12 2025 1 scaled

Leó pápa katekézise: A feltámadt Krisztussal együtt járva egymás testvéreinek érezzük magunkat

Szerdán délelőtt az általános audiencián a pápa folytatta szentévi katekézis-sorozatát: Krisztus a mi reménységünk; Krisztus feltámadása és a mai világ kihívásai – témában. Ezúttal azt elemezte, hogyan hat a húsvéti lelkiség a testvériségre. A meghalt és feltámadt Krisztustól kapott testvériség megszabadít minket az önzés, a megosztottság, az uralkodás negatív logikájától, és visszaadja nekünk eredeti hivatásunkat: egy olyan szeretet és remény nevében, mely minden nap megújul.

Jézus azt mondta tanítványainak: „Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek”. (Jn 15,12-14)

Hinni Krisztus halálában és feltámadásában, és megélni a húsvéti lelkiséget reményt ad az életben és arra bátorít, hogy a jóba fektessünk – kezdte katekézisét XIV. Leó pápa. Segít, hogy szeressük és tápláljuk a testvériséget, ami kétségtelenül a kortárs világ egyik legnagyobb kihívása, amit világosan látott Ferenc pápa. A testvériség egy mélyen emberi tényből fakad. Képesek vagyunk kapcsolódni, és ha akarjuk, hiteles kötelékeket építeni egymás között. Kapcsolatok nélkül, melyek megtartanak és gazdagítanak életünk kezdetétől fogva, nem tudnánk túlélni, növekedni, tanulni. Sokrétű, más-más jellegű és mélységű kapcsolatok ezek, de az bizonyos, hogy emberségünk akkor teljesedik ki a legjobban, amikor együtt vagyunk és együtt élünk, amikor hiteles és nem formális kapcsolatokat tapasztalunk meg a mellettünk élő személyekkel. Ha önmagunkba zárkózunk, félő, hogy megbetegít minket a magány, és a nárcizmus, ami csak érdekből törődik másokkal. A másik embertől ilyenkor csak kapni akarunk anélkül, hogy tényleg készek lennénk adni, önmagunkat átadni.

Leó pápa megállapította: Jól tudjuk, hogy a testvériség ma sem magától értetődő, azonnali dolog. Sőt a sok konfliktus, háború a világban, a társadalmi feszültségek és a gyűlölet érzései az ellenkezőt látszanak bizonyítani. A testvériség azonban nem egy lehetetlen álom, nem néhány önámító vágya. De ahhoz, hogy leküzdjük a minket fenyegető árnyakat, a forrásokhoz kell visszamennünk, főként pedig fényt és erőt meríteni attól, aki egyedül megszabadít minket az ellenségeskedés mérgétől. A testvér szó nagyon ősi gyökerű, azt jelenti, hogy gondjainkba venni, szívünkön viselni, támogatni és megtartani. Ha ezt minden emberi személyre alkalmazzuk, akkor felhívássá, felszólítássá válik. Gyakran úgy tekintünk a testvéri szerepre, mint rokonsági fokra, vérrokonok között, akik ugyanahhoz a családhoz tartoznak. Valójában azonban jól tudjuk, hogy az egyet nem értés, a törés, olykor a gyűlölet még a rokoni kapcsolatokat is tönkreteheti, nem csak az idegenekét.

Ezt megmutatja, hogy ma sürgősebb, mint valaha végiggondolni azt a köszöntést, amellyel Assisi Szent Ferenc fordult mindenkihez, függetlenül fölrajzi vagy kulturális, vallási vagy tanbeli hovatartozásától. Omnes fratres – ezzel a mindenkit magába foglaló kifejezéssel Szent Ferenc egy szintre helyezett minden emberi lényt, mert felismerte bennük közös emberi méltóságra, párbeszédre, befogadásra és üdvösségre szóló sorsunkat. Ferenc pápa Assisi szentjének megközelítését felkarolva és 800 év után aktualizálva írta meg ezt Fratelli tutti – kezdetű enciklikájában. Ez a „tutti”, vagyis mindenki Szent Ferenc számára az egyetemes testvériség befogadó jele volt. Ez a kereszténység egyik legfőbb vonását fejezi ki, mely kezdettől fogva a Jó Hírt terjesztette, mely mindenki üdvösségét célozta, sohasem kizárólagos vagy privát formában. Ez a testvériség Jézus parancsán alapszik, ami új abban az értelemben, hogy ő maga valósította meg, beteljesítve az Atya akaratát. Neki köszönhetően, aki szeretett minket és életét adta értünk, mi is szeretni tudjuk egymást és életünket adni másokért, mint ugyanannak az Atyának a gyermekei, és valódi testvérei egymásnak Jézus Krisztusban.

Jézus mindvégig szeretett minket – ahogy János evangéliuma mondja (vö. Jn 13,1). Amikor közelgett szenvedése, a Mester jól tudta, hogy történelmi ideje végére jár. Tartott attól, ami történni fog, megtapasztalta a legszörnyűbb ítéletet és az elhagyatottságot. Feltámadása a harmadik napon egy új történelem kezdete. A tanítványok pedig teljes értékű testvérekké válnak, miután annyi időt töltöttek együtt, nemcsak akkor, amikor megélik Jézus halálának fájdalmát, hanem főként akkor, amikor felismerik, hogy ő a Feltámadott, megkapják a Lélek ajándékát és annak tanúi lesznek.

A testvérek segítik egymás a bajban, nem fordítanak hátat a szükséget szenvedőnek. Együtt sírnak és nevetnek az egység, a bizalom, a kölcsönös egymásra hagyatkozás távlatában. Ez a Jézustól tanult dinamikával működik: „hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (vö. Jn 15,12). A meghalt és feltámadt Krisztustól kapott testvériség megszabadít minket az önzés, a megosztottság, az uralkodás negatív logikájától, és visszaadja nekünk eredeti hivatásunkat: egy olyan szeretet és remény nevében, mely minden nap megújul. A Feltámadott megmutatta nekünk az utat, amin együtt kell járnunk vele, hogy mind testvéreknek érezzük egymást – zárta szerda délelőtti katekézisét Leó pápa.

Forrás: Vatican News

Kapcsolódó tartalom

  • A gyónási titok

    A gyónási titok kérdése időnként újra meg újra felbukkan a hírekben. Általában arról van szó, hogy az állami törvények és a vizsgálóbírók nyomást gyakorolnak a katolikus papokra (legutóbb például az egyházon belüli szexuális visszaélésekkel kapcsolatban), hogy fedjenek fel olyan információkat, amelyek szentségi gyónás során juthattak tudomásukra. Míg egyes választott képviselők és ügyvédek (akik közül sokan…

  • Koldulni bűn?

    Nagyhéten tűnt fel egy plakát, amelyen a marosvásárhelyi hatóságok (gyermekvédelem, helyi rendőrség, szociális igazgatóság, stb.) öles betűkkel hívják fel a figyelmet a koldulás veszélyes hatásaira. Többek között ilyesmikkel riogatnak: „a koldulás elősegíti az írástudatlanságot, akadályozza az oktatáshoz való hozzáférést, ösztönzi az utcai életet, elősegíti a fiatalkori bűnözést”, magyarán te is bűnrészes vagy ebben, ha egy…

  • Mit tanít nekünk a katolikus egyház a palliatív ellátásról?

    Nagyon sok embert teljesen felkészületlenül ér egy esetleges élet-halál helyzet, ezért a családok jól felfogott érdeke, hogy előre tervezzenek egy ilyen eshetőségre. Azon a napon, amikor az életünk örökre megváltozott, a férjemnél agytörzsi daganatot diagnosztizáltak. A daganat elzárta az agy-gerincvelői folyadékot, és a férjem közvetlen életveszélyben volt. Azt mondták, hogy azonnal menjünk egy másik kórházba…

  • Jorge Bergoglio hazudott az édesanyjának: elhitette vele, hogy orvosnak tanul

    A későbbi Ferenc pápa 19 évesen eltitkolta hivatását édesanyja, Regina elől. És amikor az édesanya rájött, hogy fia teológiát tanul, nem pedig orvostudományt, Jorge így válaszolt: „Én a lélek orvoslásának tudományát tanulom”. Jorge Mario Bergoglio fiatalemberként megígérte édesanyjának, hogy orvos lesz. Amikor Regina mama észrevette, hogy nem orvostudományt, hanem teológiát tanul, és felpanaszolta, hogy hazudott…

  • Ismerkedjetek meg egymással!

    Ne áltassuk magunkat: misére járni olykor nem könnyű! Sokan vannak, akiknek lelki akadályt kell ehhez leküzdeniük. Egy csomó idegen emberrel kell együtt lenni, el kell viselni mások mustráló tekintetét a ruházatunkon, a gyerekeinken, a kísérőinken, vagy épp amiatt, hogy miért vagyunk egyedül… Ne áltassuk magunkat: misére járni olykor nem könnyű! Sokan vannak, akiknek lelki akadályt…

  • “Ne hajbókoljon hízelegve a világ és a világ kínálta tévutak előtt!”

    A Bécsi Főegyházmegyében ismét katolikus hívek léptek fel egy katolikus templomra kitűzött „melegzászló” ellen. A lobogót nemcsak eltávolították, hanem tiltakozó levél kíséretében elküldték Schönborn bíborosnak is. A Bécsi Főegyházmegyében ismét katolikus hívek tiltakozó akciójára került sor az egyik katolikus templomra kitűzött, a homoszexuális mozgalmat jelképező zászló miatt. A sok vitát kiváltó zászlót eltávolították a hietzingi…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.