Leó pápa homíliája: A konzisztórium egy hitközösség, nem szakértői csapat

XIV. Leó pápa csütörtökön reggel szentmisét mutatott be a Szent Péter-bazilikában, a rendkívüli konzisztóriumra összehívott bíborosok koncelebrálásával. Ebben a kegyelmi időben azért gyűltek össze, hogy imádkozzanak, meghallgassák egymást, és alázatos szívvel az Úr elé tárják terveiket és törekvéseiket, Isten népe javát keresve.

“Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent” (1Jn 4,7) – erre buzdít minket a liturgia, mialatt a rendkívüli konzisztórium kegyelmi pillanatát ünnepeljük, melyben kifejeződik egységünk az egyház szolgálatában – kezdte homíliáját a pápa.

A konzisztórium szó összejövetelt jelent, a consistere igéből eredeztetve, ami azt jelenti: megállni. Valóban, most valamennyien megálltunk, hogy itt legyünk: fölfüggesztettük egy időre tevékenységünket és lemondtunk fontos elfoglaltságokról is, hogy összejöjjünk, és elgondolkodjunk arról, amit az Úr kér tőlünk népe javára. Ez már önmagában egy jelentős, prófétai gesztus, főként a mai rohanó társadalmi közegben, amelyben élünk. Arra emlékeztet minket, hogy életünk minden szakaszában fontos megállni, imádkozni, meghallgatni, elgondolkodni, és így újra a célra összpontosítani, minden erőnkkel. Nem azért vagyunk itt, hogy személyesen vagy csoportosan agendákat, napirendi pontokat találjunk ki, hanem azért, hogy terveinket és törekvéseinket egy olyan megkülönböztetés mérlegére tegyük, mely meghalad minket és ami csak az Úrtól jöhet.

Ezért fontos, hogy most az eucharisztiában minden vágyunkat és gondolatunkat az oltárra helyezzük, életünk ajándékával együtt, felajánlva az Atyának egyesülve Krisztus áldozatában, hogy megtisztítva, megvilágosítva és átalakítva kapjuk vissza, a kegyelem által egyetlen kenyérben. Csak így tudjuk valóban meghallgatni az ő hangját, befogadva az ajándékban, amelyet egymás számára jelentünk: ezért gyűltünk össze.

Leó pápa így folytatta homíliáját: a bíborosi kollégium, bár sok szakértelemmel és figyelemre méltó adottságokkal rendelkezik, elsősorban mégsem egy szakértői csapat hivatott lenni, hanem egy hitközösség, melyben mindenki a maga kapott adományait felajánlja Istennek, hogy tőle visszakapva a Gondviselés szerint a legtöbb gyümölcsöt teremje. Másfelől pedig Isten szeretete, melynek tanítványai és apostolai vagyunk, szentháromságos, kapcsolati szeretetet. Ennek a szeretetközösségnek a lelkiségéből merít Krisztus jegyese, ebben él és ennek akar otthona és iskolája lenni, mint ahogy azt Szent II. János Pál pápa a harmadik évezred elején megállapította Novo millennio ineunte – k. apostoli levelében.

A mi megállásunk – utalt a konzisztóriumra a pápa – mindenekelőtt a szeretet nagy gesztusa Isten, az egyház és minden ember felé, amellyel hagyjuk, hogy a Lélek alakítson minket. Elsősorban az imában és a csöndben, majd egymás szemébe nézve, meghallgatva a másikat, és a megosztáson keresztül szólni azok nevében, akiket az Úr lelkipásztori gondjainkra bízott a világ legkülönbözőbb részein. Ezt a gesztust alázatos és nagylelkű szívvel kell megélnünk, tudatában annak, hogy a kegyelem miatt vagyunk itt, és hogy mindent, amit kaptunk, adományként és tehetségként kamatoztatnunk kell.

Nagy Szent Leó tanítására utalva a pápa összefogásra buzdította a bíborosokat. Krisztus misztikus testeként működjenek együtt mindenki javára, méltósággal és teljesen megélve szolgálatukat a Lélek vezetésével. Az egyház kétezer éve ezt a misztériumot testesíti meg a maga sokrétű szépségében. A konzisztóriumi összejövetel is erről tanúskodik, hiszen sok helyről érkeztek, különböző életkorú bíborosok, akiket a kegyelem és a hit egysége köt össze és tesz egymás testvéreivé.

A jóra és békére éhező emberiség nagy tömege előtt mi is úgy érezhetjük magunkat, mint az apostolok: hogy nem vagyunk képesek ellátni őket, nincsenek meg hozzá az eszközeink. Jézus azonban ma is azt kérdi tőlünk: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!” (Mk 6,38), és ezt együtt tehetjük. Nem fogunk tudni mindig azonnal megoldást találni a problémákra, amelyekkel szembe kell néznünk. Azonban mindenhol és minden körülmények között segíthetünk egymásnak – és főleg segíthetünk a pápának -, hogy megtalálja az öt kenyeret és a két halat, amit a Gondviselés sosem tagad meg segítséget kérő gyermekeitől, hogy senki ne nélkülözzön.

Leó pápa köszönetet mondott a bíborosok szolgálatáért, amelyet az egyház javára végeznek, és a felelősségért, amelyben osztoznak Péter utódával. Végül a konzisztórium megbeszéléseit és küldetésüket az Úrra bízta.

Forrás: Vatican News