Leó pápa a Szentszékhez rendelt diplomatákhoz: aggodalom az emberi jogok és a terjedő „háborús buzgalom” miatt

XIV. Leó pápa a Szentszékhez akkreditált diplomáciai testülethez fordulva kiemelte, hogy „a háború újra divatba jött”, és hogy a békét egyre inkább az erő által, mint az igazságosság útján keresik. Erőteljes felhívást intézett az alázat, a párbeszéd és a multilateralizmus iránti megújult elkötelezettség érdekében.

Január 9-én, pénteken, a hagyományos újévi jókívánságok kölcsönös kifejezése alkalmával Leó pápa arra figyelmeztetett, hogy a nemzetközi együttélés alapjait folyamatosan aláássák, mivel a párbeszéden alapuló diplomácia utat enged az erő és az elrettentés logikájának. „Teljesen aláásták a második világháború után felállított elvet, amely megtiltotta a nemzeteknek, hogy erőt alkalmazva megsértsék mások határait” – mutatott rá a pápa. Nyomatékosította, hogy ez a gondolkodásmód súlyosan veszélyezteti magát a jogállamiságot.

A pápa és a Szentszékhez akkreditált nagykövetek éves találkozója a Vatikán diplomáciai naptárának egyik legjelentősebb pillanata. Gyakran a „Világ állapotáról” szóló beszédként emlegetik a pápák e megnyilatkozásait, amelyek a nemzetközi élet erkölcsi olvasatát adják. Nem az érdekekhez, hanem a lelkiismerethez szóló felhívás, amelyek az új év kezdetén a felelősségvállalásra, az önmérsékletre és a megújulásra buzdítanak. XIV. Leó pápa ezt az alkalmat „új élménynek” nevezte, mert csak néhány hónappal ezelőtt kapott meghívást arra, hogy „terelje Krisztus nyáját”. A beszéd egyben azt az erkölcsi horizontot is megfogalmazta, amelyen belül a Szentszék a diplomáciát értelmezi: a találkozás türelmes munkája, a sebezhetőek védelme és az igazságban gyökerező béke iránti elkötelezettség.

XIV. Leó pápa sajnálatát fejezte ki, hogy meggyengült a második világháború után lefektetett alapelv, amely szerint a nemzetek megfogadták, hogy nem használnak erőszakot mások határainak megsértésére. „Ezt az elvet… teljesen aláásták” – állapította meg, figyelmeztetve, hogy a békét egyre inkább „fegyverekkel keresik, feltételként a saját uralom érvényesítéséhez”. Ez a mentalitás „súlyosan veszélyezteti a jogállamiságot, amely minden békés polgári együttélés alapja”. A pápa többször is Szent Ágostonhoz fordult álláspontja alátámasztására, különösen a De Civitate Dei (Isten városáról) című írásához, amelyben Ágoston a büszkeségről, a hatalomról és a biztonság illúziójáról elmélkedik. Még azok is, akik hadat viselnek, végső soron békére vágynak – de nem a békére, mint közös jóra, hanem a békére, amit birtokolnak. Ágostonra hivatkozva Leó pápa megállapította: „Ezért nem azt akarják, hogy ne legyen béke, hanem hogy olyan béke legyen, amilyet ők akarnak.”

Pontosan ez a torzulás vezette az emberiséget katasztrófához a huszadik században. Megjegyezte, hogy ebből a tragédiából született meg az Egyesült Nemzetek Szervezete, amelyet nyolcvan évvel ezelőtt alapítottak a többoldalú együttműködés központjaként „a béke megőrzése, az alapvető emberi jogok védelme és a fenntartható fejlődés előmozdítása érdekében”.

A jog alapelveiről XIV. Leó pápa áttért a háború konkrét költségeire – különösen akkor, amikor a civilek válnak célponttá, és amikor az alapvető infrastruktúra pusztul el. „Szeretném kiváltképpen felhívni a figyelmet a nemzetközi humanitárius jog fontosságára” – mondta a pápa a diplomatákhoz intézett beszédében. Ennek a betartása nem függhet „pusztán a körülményektől és a katonai vagy stratégiai érdekektől”. A humanitárius jog inkább „az államok által tett kötelezettségvállalás”, és „mindig elsőbbséget kell élveznie a hadviselő felek ambícióival szemben”. A Szentatya hangsúlyozta, hogy a „kórházak, az energiainfrastruktúra, az otthonok és a mindennapi élethez elengedhetetlen helyek” elleni támadások súlyos jogsértésnek minősülnek. Megerősítette, hogy a Szentszék elítéli a „civilek bármilyen katonai műveletekbe való bevonását”. Az erkölcsi mérce nem az előny, hanem a méltóság: „az emberi méltóság sérthetetlenségének és az élet szentsége alapelvének védelme mindig fontosabb, mint bármely puszta nemzeti érdek”.

XIV. Leó pápa ezután ezt az erkölcsi keretet alkalmazta a világ különböző pontjain zajló konkrét válságokra. Beszélt az „ukrajnai háborúról” és a civilek szenvedéséről, megismételte „az azonnali tűzszünet sürgető szükségességét”, és párbeszédre szólított fel, „amelyet a békéhez vezető utak őszinte keresése motivál”. Felszólította a nemzetközi közösséget, hogy ne ingadozzon, és megerősítette, hogy a Szentszék hajlandó „támogatni minden olyan kezdeményezést, amely előmozdítja a békét és a harmóniát”.

A Szentfölddel kapcsolatban megjegyezte, hogy az októberben bejelentett fegyverszünet ellenére a civilek továbbra is „súlyos humanitárius válsággal” küzdenek. Megerősítette, hogy figyelmet kell fordítani olyan kezdeményezésekre, amelyek biztosítják a gázai palesztinoknak „a tartós béke és igazságosság jövőjét”. Megismételte, hogy továbbra is a kétállami megoldás az intézményes perspektíva mind a palesztinok, mind az izraeliek törekvéseinek kielégítésére. Sajnálatát fejezte ki, hogy fokozódik az erőszak a palesztin civilek ellen Ciszjordániában is, akiknek „joguk van békében élni a saját földjükön”.

XIV. Leó pápa aggodalmát fejezte ki a „Karib-tengeren és az amerikai csendes-óceáni partvidéken fokozódó feszültségek” miatt, és megismételte felhívását a békés politikai megoldásokra. A venezuelai válságról is beszélt „a legutóbbi fejlemények fényében”, a nép akaratának tiszteletben tartására, valamint az emberi és polgári jogok védelmére szólítva fel. Két, tavaly októberben szentté avatott venezuelai személy – ​​José Gregorio Hernández és Carmen Rendiles nővér – tanúságtételét említette inspirációként egy „igazságosságon, igazságon, szabadságon és testvériségen” alapuló társadalom felépítéséhez.

Szólt a haiti erőszakról és instabilitásról is, konkrét nemzetközi támogatást kérve; hasonlóképpen rámutatott az afrikai Nagy-tavak régiójára; Szudánra és Dél-Szudánra; a kelet-ázsiai feszültségekre; valamint Mianmar humanitárius válságára, amelyet a tavaly márciusi földrengés tovább súlyosbított, és „békére és befogadó párbeszédre”, valamint a humanitárius segélyekhez való hozzáférés biztosítására szólított fel.

XIV. Leó pápa szerint e válságok gyökerében az a makacs meggyőződés rejlik, hogy a béke csak erővel és elrettentéssel lehetséges. A béke azonban folyamatos építkezést és éberséget igényel – különösen azok körében, akik a legnagyobb pusztító képességgel rendelkeznek. Rámutatott a nukleáris fegyverzetek ellenőrzésének sürgősségére, megjegyezve, hogy februárban lejár az új START-szerződés, és óva intett a fegyverkezési versenyhez való visszatéréstől, egyre kifinomultabb fegyverekkel, beleértve a mesterséges intelligencia által formált fegyvereket is. A mesterséges intelligencia „megfelelő és etikus irányítást igényel”, valamint olyan szabályozási kereteket, amelyek védik a szabadságot és az emberi felelősséget.

A pápa az emberi méltóság védelmét kiterjesztette a migránsokra és a foglyokra is – két olyan csoportra, akiket gyakran problémaként, nem pedig személyekként kezelnek. „Minden migráns egy személy” – mondta –, és ezért „elidegeníthetetlen jogai vannak, amelyeket minden helyzetben tiszteletben kell tartani”. Nem minden migráció választott döntés. Kifejtette, hogy sokan „erőszak, üldöztetés, konfliktusok, sőt az éghajlatváltozás hatásai” elől menekülnek. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) létrejöttének hetvenötödik évfordulója alkalmából a pápa figyelmeztetett, hogy a bűnözés és az emberkereskedelem elleni erőfeszítések nem válhatnak ürüggyé „a migránsok és menekültek méltóságának aláásására”.

Szólt a foglyokról is, hangsúlyozva, hogy „soha nem lehet őket az elkövetett bűncselekményeikre redukálni”. Megköszönte azoknak a kormányoknak, amelyek válaszoltak Ferenc pápa szentévi felhívására a kegyelem gesztusaira, és reményét fejezte ki, hogy a szentévi lelkület „állandóan és strukturálisan” ösztönzi az igazságszolgáltatási rendszereket, hogy biztosítsák az emberi körülményeket és az arányos büntetéseket. Mindenekelőtt Leó pápa hangsúlyozta, hogy ez magában foglalja a halálbüntetés eltörlését, amelyet a pápa olyan intézkedésnek nevezett, amely „elpusztítja a megbocsátás és a megújulás minden reményét”. Nem feledkezett meg „a sok országban politikai okokból fogva tartott foglyokról” sem.

A pápa beszédének egy másik témája a nyelvre vonatkozó figyelmeztetés volt: gyengülésére, manipulálására és a károkozás eszközévé válására. „A szavak jelentésének újrafelfedezése talán korunk egyik legfőbb kihívása”, mert amikor a szavak elveszítik a valósággal való kapcsolatukat, maga a valóság vitathatóvá és végső soron közölhetetlenné válik. XIV. Leó emlékezett arra, hogyan ír le Szent Ágoston két embert, akik kénytelenek együtt maradni közös nyelv nélkül: „buta állatok… könnyebben megértik egymást, mint ez a két ember” – írja Ágoston; sőt, „egy ember könnyebben beszélgetne a kutyájával, mint egy idegennel!” A pápa azonban arra figyelmeztetett, hogy a szemantikai kétértelműség ma nem pusztán véletlenszerű. „A nyelv egyre inkább fegyverré válik, amellyel meg lehet téveszteni, vagy meg lehet ütni és meg lehet sérteni az ellenfeleket” – mutatott rá a pápa. Arra buzdított, hogy olyan szavakat használjunk, amelyek „egyértelműen kifejezik a megkülönböztethető és világos valóságot”, hogy újraindulhasson a hiteles párbeszéd – a családokban, a politikában, a médiában, a közösségi médiában és a nemzetközi kapcsolatokban.

Leó pápa rávilágított egy paradoxonra: a nyelv gyengítését gyakran „a szólásszabadság nevében” védik, mégis „közelebbről megvizsgálva az ellenkezője igaz”, mert a szabadságot pontosan akkor védik, ha a nyelv az igazságban gyökerezik. „Fájdalmas látni, hogy különösen Nyugaton milyen gyorsan zsugorodik a valódi szólásszabadság tere” – állapította meg a pápa. Óva intett „egy új, orwelli stílusú nyelvtől”, amely – miközben befogadó akar lenni – „végül kizárja azokat, akik nem alkalmazkodnak ahhoz”.

A nyelv után a pápa a mai társadalmakban egyre inkább fenyegetett jogokra tért át: a lelkiismereti szabadságra és a vallásszabadságra. A lelkiismereti alapú szolgálatmegtagadást a méltóság védelmezésének tekinti és védelmébe vette. Kiemelte, hogy „a lelkiismereti alapú szolgálatmegtagadás nem lázadás, hanem az önmagunkhoz való hűség cselekedete”. Ez tükrözi azt az igazságot, hogy egy szabad társadalom „nem kényszeríti ki az uniformizálást, hanem védi a lelkiismeretek sokféleségét”, megakadályozva az autoriter tendenciákat és elősegítve az etikai párbeszédet.

A pápa szerint a vallásszabadság is veszélyben van. XVI. Benedeket idézve „az első emberi jogként” emlékezett rá. Rámutatott, hogy világszerte egyre növekedőben vannak a jogsértések: „a világ népességének hatvannégy százaléka” szenvedi el e jogának súlyos megsértését. A Szentszék a keresztények teljeskörű tiszteletben tartását kéri, és „ugyanezt minden más vallási közösségnek”. A Nostra Aetate zsinati dokumentum hatvanadik évfordulóján megismételte „az antiszemitizmus minden formájának kategorikus elutasítását”, és hangsúlyozta a zsidó-keresztény párbeszéd és a mélyebb közös gyökerek fontosságát.

Ugyanakkor a keresztények üldözése továbbra is az egyik legszélesebb körű emberi jogi válság napjainkban, amely „több mint 380 millió hívőt érint világszerte”, magas vagy szélsőséges mértékű diszkriminációval és erőszakkal. Emlékeztetett a bangladesi, a Száhel-övezeti és a nigériai erőszak áldozataira, valamint a damaszkuszi Szent Illés plébánián tavaly júniusban elkövetett terrortámadásban meghalt emberekre, továbbá a mozambiki Cabo Delgado-i dzsihádista erőszak áldozataira. Rámutatott a keresztények elleni finomabb diszkriminációra is, még a többségi keresztény társadalmakban is, beleértve Európát és az amerikai földrészt, ahol a keresztényeket korlátozhatják az Evangélium hirdetésében – különösen akkor, ha „a leggyengébbek, a meg nem születettek, a menekültek és a migránsok méltóságát védik, vagy a családot támogatják”.

XIV. Leó pápa megerősítette, hogy az élethez való jog minden más jog alapja, és figyelmeztetett, hogy a kortárs emberi jogi keretrendszer veszélybe kerül, ha a jogok elszakadnak a valóságtól és az igazságtól. „A jelenlegi helyzetben az emberi jogok tényleges ’rövidzárlatát’ látjuk” – mondta –, mivel az alapvető szabadságjogokat – a szólás, a lelkiismeret, a vallás, sőt még az élet szabadságát is – „más, úgynevezett új jogok nevében” korlátozzák, helyet adva az erőszaknak és az elnyomásnak. A pápa a családról, mint arról a kiváltságos helyről beszélt, ahol az ember megtanulja szeretni és szolgálni az életet. Két sürgető kihívást írt le: a család szerepének marginalizálására irányuló tendenciát a nemzetközi rendszerben, valamint a nehézségek és a családon belüli erőszak által sújtott törékeny családok fájdalmas valóságát. Leszögezte, hogy az Egyház kategorikusan elutasítja azokat a gyakorlatokat, amelyek „tagadják vagy kihasználják az élet eredetét”, valamint azokat a projekteket, amelyek ebben segítik az embereket. A közforrásoknak az anyákat és a családokat kellene támogatniuk, nem pedig „elnyomniuk az életet”.

Diagnózisának súlyossága ellenére XIV. Leó pápa megerősítette, hogy a béke továbbra is „nehéz, mégis reális jó”. Szent Ágostont idézve a békét „a saját javunk céljának” nevezte, amely Isten városának megízlelése a földi városon belül. A béketeremtés „alázatot és bátorságot” igényel: „alázatot, hogy igaz módon éljünk, és bátorságot, hogy megbocsássunk”. Hozzátette, hogy ezek az erények Karácsonykor nyilvánulnak meg – amikor az Igazság alázatos testté válik –, és Húsvétkor, amikor az elítélt Igaz megbocsát és életet ad Feltámadottként. Beszédének végén Leó pápa a remény jeleire mutatott rá: a harminc évvel ezelőtt Bosznia-Hercegovinában a háborút lezáró Daytoni megállapodásra; az Örményország és Azerbajdzsán között tavaly augusztusban aláírt közös békenyilatkozatra; valamint a vietnami hatóságok erőfeszítéseire a Szentszékkel való kapcsolatok javítására. Ezek „a béke magjai”, amelyeket ápolni kell. Assisi Szent Ferenc, „a béke és a párbeszéd embere” halálának októberi 800. évfordulójára előretekintve XIV. Leó pápa a szent alázatosságról és az igazságról való tanúságtételére hivatkozva, az új év kezdetén „alázatos és békeszerető szívet” kívánt mindenkinek.

Forrás: Vatican News