Székely János a római ad limina látogatáson a Szent Péter-bazilikában

Legyen a mi szívünk is ég felé nyíló ház! Kezdetét vette a magyar püspökök római ad limina látogatása

Végéhez közeledik a magyar püspökök római látogatásának első napja, november 3. és 7. között magyarul miséznek az örök város négy pápai bazilikájában. Az ad limina apostolorum látogatás első napján a reggeli szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek volt. Székely János, szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke pedig homilíában szólt a jelenlévőkhöz.

November 3-án kedd reggel a Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya-kápolnájában gyűltek össze az MKPK tagjai. Az ad limina látogatás a megyéspüspökök szabályos időközönként kötelező látogatását jelenti az apostolok küszöbénél, azaz Szent Péter és Pál sírjánál (Forrás: Magyar Katolikus Lexikon). Legutóbb 2017-ben utaztak e célból Rómába hazánk főpásztorai, ekkor Ferenc pápa audienciáján is részt vettek. Idén XIV. Leó pápa fogadja majd az MKPK tagjait, november 5-én, Szent Imre ünnepnapján.

Ad limina látogatáson a magyar püspökök.

A Magyar Kurír beszámolója szerint a szentmisén Németh Gábor, az MKPK titkára, Törő András, a Pápai Magyar Intézet rektora, valamint az eseményre látogató papság is koncelebrált  az MKPK tagjai mellett. Megjelent továbbá Kveck Péter, Magyarország szentszéki nagykövete, illetve Érszegi Márk Aurél, a Római Magyar Akadémia igazgatója.

Szentbeszédében Székely János Szent Péter életéből két üzenetet ajánlott a hallgatóság figyelmébe.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

otthont banner 1031

„Péter apostol háza Kafarnaumban Jézus otthona lett” – emelte ki Székely János. Felidézte az evangéliumi történetet, amely szerint e ház tetejét kibontva egy béna embert engedtek le barátai, szerettei, hogy közel férjen Jézus gyógyító jelenlétéhez.

„Bíztak abban, hogy Péter apostol nem fog ezért megsértődni, s ez így is lett. Péter kinyitotta a házát Jézus előtt, s kinyitotta mindazok előtt, akik Jézushoz jöttek: sánták, bénák, vakok, Istent kereső emberek. Egy ég felé kinyíló ház volt ez” – fogalmazott a püspöki kar elnöke. Ehhez kapcsolta buzdítását: mennyire fontos lenne, hogy a mi életünk, a családi otthonok is estéről estére kinyíljanak az ég felé az imádságban, s megnyissuk gyermekeink szívét a hit titka felé. „Mennyire fontos lenne, hogy az egyházunk kapui, ablakai szüntelenül nyitva legyenek az ég felé, a Szentlélek sugallataira” – hangsúlyozta Székely János. Kiemelte, Isten országának a lakomájához meghívást kapott a szegény, a gyenge, a beteg, s mi is arra vagyunk hívva, hogy befogadjuk őket egyházunkba, asztalunkhoz és életünkbe. A szegényekben Krisztussal találkozunk, és ahol nincs helye a szegénynek, ott hamarosan Jézusnak sem lesz helye – figyelmeztetett. 

Ezt követően arra tért ki, Péter hitvallása fordulópont a Messiás és tanítványai kapcsolatában. Amikor Péter kimondja, hogy Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia, onnantól kezdve Jézus feltárja tanítványai előtt szívének titkait, beszél keresztjéről, és az „utolsó vacsorán önmagát adja a kezükbe”.

„A mi életünkben is így történik” – emelte ki a lelkipásztor. Hozzátette, ha kimondjuk Istennek életünk nagy igenjét, s teljesen neki adjuk önmagunkat, időnket, fáradságunkat, imádságainkat és küzdelmeinket, akkor ő is egyre mélyebben feltárja előttünk titkait, és bevezet saját benső életébe.

A teljes homília meghallgatható az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Facebook-oldalán.

Az ad limina látogatás következő hivatalos állomását november 4-én, a Santa Maria Maggiore-bazilika jelenti, itt Udvardy György érsek lesz a szentmise főcelebránsa. November 5-én, csütörtökön 9 órától XIV. Leó pápa a Szent Péter-bazilikában püspökeink koncelebrálásával tart szentmisét, amelyet az év során elhunyt püspökökért, bíborosokért ajánl fel, ezt követően, 11 órától kerül sor az audienciára, amelyen a Szentatya külön fogadja a magyar püspököket.

Felavatják a Magyarok Nagyasszonya-mozaikot a Vatikáni Kertekben

Amint arról Törő András, a Pápai Magyar Intézet rektora a Magyar Kurírnak beszámolt, csütörtök délután az MKPK tagjai részt vesznek a Vatikáni Kertekben elhelyezett, a Magyarok Nagyasszonyát ábrázoló magyar mozaik felavatásán. A közel kétszer kétméteres alkotás Szűz Máriát a gyermek Jézussal, valamint a magyar államiság jelképeivel, a szent koronával, jogarral és országalmával ábrázolja. A mozaik az MKPK adománya, a magyar kormány támogatásával, Castel Gandolfo mozaikműhelyében készült, és a XII. Piusz-sétányon kap helyet. Közelében áll a Szent János-torony, ahol 1971-ben Mindszenty József bíboros lakott, miután elhagyta Magyarországot. Az ünnepségen Czeti István helyettes államtitkár is részt vesz.

November 6-án, pénteken délután a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában Ternyák Csaba érsek folytatja a főcelebránsok sorát. A látogatás záróalkalmára szombat reggel a Lateráni Szent János-bazilikában, Palánki Ferenc érsek vezetésével kerül sor.

Kocsis Fülöp is Rómából jelentkezett

Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek, metropolita szintén részt vesz a látogatáson: Facebook-oldalán közzétett videójában az ad limina látogatás jelentőségéről beszélt. Mint fogalmazott, a püspökök nemcsak a Szentatyával találkoznak, hanem a vatikáni dikasztériumokat is felkeresik, hogy a magyar és az egyetemes egyház fontos kérdéseiről egyeztessenek. Kiemelte, hogy az út egyik legnagyobb ajándéka a püspökök együttléte, a közös gondolkodás és beszélgetés lehetősége. Az ad limina látogatást egyúttal zarándoklatnak is nevezte, és arra kérte a híveket, imádkozzanak azért, hogy az együtt töltött napok az egész magyar katolikus egyház javára és lelki gyümölcsére váljanak.

Fotók: Lambert Attila / Magyar Kurír

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.