Krisztus követőjeként nem számíthatunk könnyű és kényelmes életre
Fr. Aldo Vendemiatinak, a Pápai Urbaniana Egyetem professzorának írása
Mindannyian jól ismerjük az evangélium szavait, amikor Jézus megkérdezi a tanítványokat: „Kinek tartanak engem az emberek?” (Lk 9,18-24) Erre a tanítványok különbözőképpen válaszolnak, de a válaszaik megegyeznek abban, hogy Jézust valamennyien a közelmúlt (Keresztelő Szt. János) vagy a távoli múlt (Illés) egyik profétájának tekintik.
Jézus erre megkérdezi őket: „És kinek tartotok ti engem?” Péter válaszol mindannyiuk nevében: „Az Isten Fölkentje vagy.”
Jézus a Krisztus, ő a Megváltó, de nem egy harcias és diadalmas király, ahogyan az emberek várták: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók nem ismerik el, megölik, de harmadnap feltámad.”
Jól ismerjük ezeket a szavakat, szinte kívülről tudjuk őket, de mégis oda kell figyelnünk rájuk. A zsidók, de maguk a tanítványok is olyan megváltót vártak, aki számukra a politikai értelemben vett szabadságot és a nemzet felemelkedését hozza el, azaz a földi jólétet és a gond nélküli életet.
Nem szabad azt hinnünk, hogy ez a gondolat az emberekben csak abban az időben fogalmazódott meg, hiszen milyen gyakran fordulunk mi magunk is Jézushoz, hogy kevésbé bonyolult és kényelmesebb életet kérjünk, amely jobban megfelel a vágyainknak és szükségleteinknek. Úgy gondoljuk, hogy ha Jézus a Messiás, ő a Megmentőnk, akkor neki kell minket megőriznie a betegségektől, a szegénységtől és a mindennapok gondjaitól.
És Jézus valóban a Megváltó, de egészen más értelemben. Ő az Úr szolgája, akiről Ézsaiás írt, és akit a próféta „a fájdalmak emberének” nevezett. Ő az áldozati bárány, akit vágóhídra visznek, a nagy ártatlan mártír, aki a nép bűneit viseli, és aki magára vesz minden szenvedést. Csak a szenvedés, a megaláztatás és a halál által valósul meg az ő győzelme: a harmadik napon feltámad.
Ha pedig Jézus a Megváltó, de ilyen módon, akkor az, aki vele akar tartani, nem várhatja el Jézustól, hogy könnyű és kényelmes életet biztosítson neki. Jézus a tanítványoknak, és ezzel mindannyiunknak világosan megmondta, hogy „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen.”
Ha Jézus a szenvedés útját járja, amely a kereszthez vezet, akkor az ő követőinek is ezen az úton kell járniuk. Ahogyan a halálra ítélt viszi a keresztet a kivégzés helyére, a kereszténynek is ugyanúgy kell magán éreznie a világ ítéletét. A keresztény élete sem más, mint mártíromsághoz vezető út.
A keresztény az emberek ítéletének terhét viseli. A keresztény tulajdonképpen elszigetelt ember, akit nem értenek meg, akit hivatalosan is elítéltek, egy a sok halálra szánt ember közül. Az élete olyan, mint Jézus Krisztusé: áldozatot hoz, amelyet az Atya szeretettel fogad el.
Nincs értelme saját magunk elől elrejtenünk, hogy ez nekünk nem tetszik, hogy ez ellentétes az érzékenységünkkel és a természetes ösztönünkkel. Ahogy pedig Jézus a szenvedés és a halál által eljut a feltámadás végtelen örömébe, ugyanúgy fog ez velünk is történni. A keresztény élet nehéz, külsőleg és belsőleg is. Úgy látszik, mintha veszteség lenne, de valójában ez az egyetlen igazi nyereség, halálnak tűnik, de valójában ez az egyetlen módja, hogy az életünk beteljesedjen: „Mert aki életét meg akarja menteni, elveszíti. Aki meg elveszíti értem az életét, az megmenti.”
Az eredendően önző emberi természet nem jut tovább az anyagi nyereségnél, az érzéki örömöknél, miközben az ember legjobb része elpusztul: „Mert mi haszna van belőle az embernek, ha megszerzi akár az egész világot is, de maga elpusztul vagy súlyos kárt szenved?”
Nem próbálkozhatunk azzal, hogy kompromisszumot kötünk, hiszen nem szolgálhatunk két úrnak. Jézus döntésre kényszerít minket. Két út van előttünk. A legtöbben úgy gondolják, hogy az élet lényege a jólét, a kényelem, az elismerés, de ezek a halálhoz vezetnek. Az az út, amelyen a halálra ítélt, ártatlanul feláldozott, a világtól megvetett Jézus jár, nem más, mint az igazi élethez, az igazi dicsőséghez vezető út.
Ma nekünk is meg kell hoznunk ezt a döntést. Vessük tekintetünket szilárdan a feltámadásra, a feltámadt Jézusra, aki kísér minket és utat mutat nekünk. És döntsünk úgy, hogy követjük őt, megtagadjuk magunkat és az Ő útján járunk. Ahogy Jézus, amint hallottuk, mindenkit meghívott erre az életformára, úgy legyen ez egy meghívás a mi számunkra is.
Fordította: Frick József
Forrás: CNA
INRI,
mármegbocsá. A professzor úr a cikk szerzöje nem boldog? Az baj. Ilyeneket ír: “A legtöbben úgy gondolják, hogy az élet lényege a jólét, a kényelem, az elismerés, de ezek a halálhoz vezetnek…. Ha Jézus a szenvedés útját járja, amely a kereszthez vezet, akkor az ő követőinek is ezen az úton kell járniuk. Ahogyan a halálra ítélt viszi a keresztet a kivégzés helyére, a kereszténynek is ugyanúgy kell magán éreznie a világ ítéletét. A keresztény élete sem más, mint mártíromsághoz vezető út….A keresztény az emberek ítéletének terhét viseli. A keresztény tulajdonképpen elszigetelt ember, akit nem értenek meg, akit hivatalosan is elítéltek, egy a sok halálra szánt ember közül.”
Ha ez a keresztény ember útja, akkor kössz… szépen… Edödy Imre atya a sajovámosi plebános ezt másképpen magyarázta édesanyáméknak kiscsoportban.
Jézus békét az Ö békéjeét adja követöinek. Lásd János evangeliuma 14-es fejezetet: 23Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk, és benne fogunk lakni. 24Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. 25Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek vagyok. 26S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.
27Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen. *28Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok.” Máté evangeliuma 11. fejezetben pedig: “28Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. 29Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. 30Az én igám édes, és az én terhem könnyű.”
Tehát Ö azért adta életét mindenkiért, hogy nekünk ne kelljen a kereszthalált szenvednünk. A mi büneinket vette magára. Ha a keresztény ember nem boldog, amikor az egydül boldogító mozesi 10 parancsolatot követi és szentmisét ünnepel, akkor kinek lenne egyáltalán oka a boldogságra ezen a világon? Miért kell azt gondolni, hogy ami jólesik és örömteli az mindjárt bün is, ami eltávolít Istentöl és embertöl? Ez egy beteges halálvágy- a földi siralomvölgy-böl való mennyei karpótlás várása. Pedig a boldogság itt és most az nem bün. Söt a Jezuskövetöknek “kutya-kötelessége”. Erdödy atya soha sem volt szomrú. Mert jókedvü volt, mindenért hálát adott a jóteremtönek. Ö mondta egyszer: “Szomorú egy szent a szomorú szent”. Ö mondta, hogy a bünön kívül mindent lehet kérni a Jóistentöl és Ö pedig majd azokat adja meg belöle ami az üdvösségemnek legfontosabb. Meghogy imádkozzál és dolgozzál.” Vagy ezt is Ö irta:
“Valóban, sok ember könnyelmű szórakozással szerez magának örömet, gyönyört. Bűn azért, mert lassú vagy gyors önpusztítás, ugyanakkor az „örömeivel” másokat is tönkretesz. De tudni kell, hogy a Jóisten boldogságra, örömre teremtett minket. Örömeinknek három fokozata van, mindig tökéletesebb, igazibb és boldogítóbb.
Az első fok a testi örömök: étel, ital, pihenés, házasélet és így tovább. Ezeket a jóságos Isten elsősorban azoknak teremtette, akik szeretik Őt és mindezt hálás szívvel fogadják el tőle. De mindenben bűn a mértéktelenség, s azt is tudni kell, hogy nem ezekért élünk. Mindezeket csak az az ember élvezi, aki képes az önmegtagadásra. Aki eltelik az étellel, a végén csak undorodik tőle, igazi ízét csak az éhes ember érzi. ĺgy vagyunk az itallal, pihenéssel, mindennel.
A második fok a lelki, szellemi örömök. Bőséges, terített asztalt kínál nekünk ebből a Jóisten. A családi élet, a gyermekek, a rokonok, nem is beszélve az édesanyákról és az édesapákról! Mit éreznek ők és mennyi örömet szereznek azoknak, akiknek életet adtak. Barátok, társasági élet, szociális munka, másokon való segítés. Öröm nevelni, tanítani, hát még ha hálát is kap az ember érte. Boldogság a jól végzett munka, az alkotás. Öröm kimenni a természetbe túrázni. Egy-egy külföldi út feltölti az embert egy egész évre. Nagy élmény az embernek az állatokkal, növényekkel való kapcsolat. A játék, a sport, a művészetek, a zene, a könyv, a színház, a mozi, a rádió, a jól megválasztott tv-műsor örömet szerez, színessé, élvezetessé teszi az életet. Utoljára hagytam – mert csodát tud tenni az emberrel – az éneket, mely magányt, munkát, lehangoltságot, mindent elviselhetővé tesz.
A harmadik fok a legcsodálatosabb, itt már az emberi szó alig képes valamit is érzékeltetni: ez a vallásos, Jóistent szerető, buzgó lélek benső élményei. Nem a misztikusok tapasztalatára, a rendkívüli kegyelmi indításokra kell gondolnunk, egy egyszerű ember, aki normális, rendszeres lelki életet él, tapasztalja, milyen jó az Isten, mennyire vigasztalja azokat, akik tiszta szívből szeretik Őt.
Örömet ad az elmélyült ima, egy-egy virrasztás vagy lelkigyakorlat! Egy igazi búcsújárás mindennél többet jelent, és a szentmise, a szentgyónás, a szentáldozás, az egyházi év szertartásai! Egy karácsonyi éjféli szentmise, vagy végigélni a nagyheti szertartást! Mindez elvezet az Úr Jézussal, Szűz Máriával, a szentekkel való együttélésre, ez már a megkezdett, megelőlegezett mennyország. ĺgy megtalálja az ember a legteljesebb boldogságát, amely már független a földi körülményektől.
Természetesen ebből egy szót sem ért az, aki kizárólag a tett gyönyöreinek él, és ha azok közül hiányzik valami, bármi okból nem tud hozzájutni, depressziós lesz, öngyilkosságra gondol. Mi lassan elérünk oda, hogy Nagy Szent Terézzel szívből tudjuk imádkozni: Semmi ne zavarjon, semmi ne rettentsen. Minden elmúlik, egyedül Isten marad. A türelem mindent elér. Ha Isten velünk, megvan mindenünk. Isten maga elég.
Láthatja: sokkal nagyszerűbb életre teremtett minket az Isten, mint ahogy ön gondolja.”
osli moslgyos madonna könyörögj éretünk