ewtn tortenet Angelica anya Medium

Közlemény: Üdvözöljük az EWTN katolikus televízió indulását

A Katolikus.ma szerkesztősége örömmel vette hírül (ahogyan korábban itt tájékoztattuk olvasóinkat) az EWTN katolikus televíziós hálózat magyarországi csatornájának indulását.

A magyar médiamisszió világában szeretettel üdvözöljük az EWTN megjelenését, mely az Egyház és a hívek számára Angelica anya munkásságának köszönhetően reményeink szerint hiteles és nagyfokú evangelizációra lesz képes hazánkban is. Örülünk, hogy a médiamissziós közösség az EWTN-el erősödik.

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

Továbbá örömünket és köszönetünket fejezzük ki azért is, hogy a BonumTV a magyar médiamisszió jelentős szereplője felvállalta és létrehozta mindezt. Kérjük, amennyiben tehetik anyagilag is támogassák a BonumTV-t a céljaik elérésében.

A csatorna ünnepi szentmiséjét követően, imára hívjuk olvasóinkat és minden jóakaratú honfitársunkat, hogy imádkozzon az EWTN és valamennyi médiamisszió eredményes tevékenységéért, azok fejlődéséért.

Isten áldását kívánjuk és kérjük az EWTN-nél és a BonumTV-nél szolgáló papságra, szerzetesekre és újságíró kollégáinkra, kiemelten is Jakab Péter EWTN misszió vezetőre és Sajgó Szabolcs SJ igazgató atyára.

***

Bátorításként idézzük Süllei László plébánost, az ünnepi szentmisén elmondott homíliájából:

“Meg kell nyitni! Meg kell nyitni az emberek lelkét, meg kell nyitni a technika eszközeivel. Meg kell nyitni az evangélium szavaival. Meg kell nyitni az imádság lelkületével. Meg kell nyitnunk Krisztus előtt az utat. És ahhoz nem csak itt a templomban lévők, hanem a tévé képernyő előtt ülők is hozzájárulhatnak.”

A Katolikus.ma szerkesztősége

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.