Közelgő pápaválasztás – egy afrikai pápajelölt reménye?

A konzervatívok egy afrikai pápajelöltbe helyezik reményüket…a progresszívek meg nem kérnek belőle.
A Boulevard Voltaire véleménycikkét Gabrielle Cluzel jegyzi.

Ferenc pápa visszaadta lelkét Istennek. Minden figyelmeztetés nélkül, húsvéthétfőn, amikor győztesen került ki a tüdőgyulladással vívott hosszú csatából, és már azt kezdtük hinni, hogy ez az argentin főnix elsüllyeszthetetlen. Hirtelen halt meg, utolsó homíliaként így Szent Máté híres evangéliumának illusztrációját nyújtva: „Azt a napot és órát azonban nem tudja senki.”
Ömlenek a francia tisztelgések, különösen a politikai spektrum baloldaláról. Marine Tondelier például kifejtette, hogy „Ferenc pápa mennyivel jobban értette az ökológiát és a klíma-nemzedéket, mint sok más politikus”. Üdvözölte „a néhai pápa bátor kulturális harcát számos környezetvédelmi és szolidaritási kérdésben”. Értsd, a bevándorlás kérdésében. Anne Hidalgo (Párizs baloldali főpolgármestere) úgy döntött, hogy hétfőn az Eiffel-torony díszkivilágításának kikapcsoltatásával tiszteleg a néhai pápa emléke előtt, és azt javasolja, hogy a közeljövőben egy párizsi közterületet nevezzenek el róla.

A baloldal féloldali bénulása

A baloldal már csak ilyen. Mindenben féloldalas. Szégyentelenül ki meri sajátítani Ferenc pápa alakját, megfeledkezve arról, hogy ő mindenekfelett egy vakmerő katolikus volt.

A „Végtelen méltóság” (Dignitas infinita (2024. április 7) című művében „a méltóság konkrét és súlyos megsértéseinek az esetei” között a béranyaságot „minden emberi lény alapvető méltóságával teljes ellentmondásban levőnek minősítette, a „gender-elméletet” meg „nagyon veszélyes ideológiai gyarmatosításként” írta le.

Az abortusz elfogadását a mentalitásban, a szokásokban és magában a jogszabályokban is “nagyon veszélyes erkölcsi válságnak” minősítette. Néhány nappal korábban, egy belgiumi útja alkalmával a pápa az abortuszt „gyilkosságnak”, az azt végző orvosokat pedig „bérgyilkosoknak” nevezte, dicsérve a néhai Baudouin király „bátorságát”, aki 1990-ben visszautasította ennek a „gyilkos törvénynek” az aláírását, majd felszólítva a király boldoggá avatására. Érdekes módon sem Marine Tondelier, sem Anne Hidalgo nem utal erre a bejegyzésében.

És azok, akik azzal gúnyolják Vance amerikai alelnök néhány órával a pápa halála előtti látogatását, mintha ő adta volna neki a halál csókját, elfelejtik, hogy ezekben a kérdésekben az Egyesült Államok alelnöke végtelenül közelebb állt a pápához, mint az egész baloldal együttesen. Donald Trump egyébként elrendelte, hogy a pápa tiszteletére minden amerikai zászlót félárbocra eresszenek.

Fogadjunk, hogy a szélsőbal viszont diszkrét visszafogottságot mutat majd a pápaságra esélyes bíborosok kapcsán. A jelöltek listáján azonban, ha nem is a favoritok között, gyakran felbukkan egy név: Sarah guineai bíborosé. Júniusban lesz csak 80 éves, így még nem sújtja az életkor fejszéje. (Azaz még választó és választható. A ford.megj.)

Miközben az afrikai katolikusok száma folyamatosan növekszik, (a Vatikán adatai alapján 2021-ben 256 millió volt) a francia külvárosok szélsőbaloldali önjelölt haladóinak a logikája szerint az új pápának már a „sokszínűségből” kellene származnia. A guineai bíboros, amint azt néhány éve saját szememmel az egyik franciaországi konferencián megállapíthattam, nagyon népszerű az afrikaiak között, akik nagy számban érkeztek az előadására. Kétségtelenül ő a leghíresebb az afrikai bíborosok között.

„Francia föld, ébredj!”

Sajna, egyetlen „helyesen gondolkodó” szépfiúnk sem fogja támogatni a megválasztását, kétségtelenül jobban szeretnének egy francia vagy olasz származásút, feltéve, ha az progresszív. Elfelejtik a sokszínűséget és egy kontinens jogos vágyát – ahonnan napjaink mártírjai kerülnek ki -, hogy Szent Péter utódainak hosszú sorában képviseltethesse magát.

Sarah bíborosról közismert az, hogy túlságosan is konzervatív. Tény, hogy bikkfanyelvre nem lehet nála számítani. Első könyvében, az „Isten vagy a semmi”-ben, (Fayard kiadó) családi kultúráját nem tagadva, nagy elismerését fejezte ki a francia misszionáriusok iránt (a dekolonialisták ájuldoznak):

„Krisztus családjába való belépésemet teljesen a spirituális atyák kivételes odaadásának köszönhetem. Mindig is hatalmas csodálattal adózom majd ezeknek a férfiaknak, akik elhagyták Franciaországot, családjukat és kapcsolataikat, hogy elhozzák Istent a föld végére.”

Körülbelül 60 évvel később ő volt az, aki 2018-ban visszatért, hogy chartres-i zarándokútján átadja ezt az értékes örökséget olyan francia fiataloknak, akik nem voltak idősebbek, mint ő annak idején, és ugyanolyan ép lelkületűek voltak, és visszaadta az örökségét az azt elfelejtő francia népnek.

Erős hangon, II. János Pál akcentusával, Le Bourget-ban kijelentette:„Franciaország földje, ébredj!”, „Franciaország népe, térj vissza gyökereidhez!”, megbélyegezve ezzel a nihilizmus és az iszlámizmus közé szorult nyugati világot, és arra ösztönözve őt, hogy kövesse ősei példáját, akik hite megépítette ezeket a katedrálisokat. Arra kérte a francia fiatalokat, hogy legyenek a holnap „szentjei és mártírjai”.

Ma a katolikusok legtradicionalistább szélső rétege, amelyet a szélsőbal egyenlőnek tart az avas, szélsőjobboldali és rasszista Franciaországgal, kilencedeket mond, hogy néhány napon belül a fehér füst jelezhesse ennek a fekete pápának a megválasztását.

Melyik nevet hozza majd ki ez a konklávé? Senki sem tudja. És a mondás szerint ha valaki papabile-ként megy be, bíborosként jön ki. De a szekvencia ismét megmutatja egyesek óriási képmutatását.

Fordította: Bárdi Zoltán
Forrás: Boulevard Voltaire