„Kötelező lesz a halált választani?”
A regensburgi püspök, Rudolf Voderholzer gondolatai a német Szövetségi Alkotmánybíróság halálról szóló önrendelkezési jogról hozott ítéletével kapcsolatban
Fennáll annak veszélye, hogy a társadalom széles körében alkalmazott önrendelkezési jogot teljes mértékben a kívülállók gyakorolják majd?
Hamvazószerdán, amikor az emberek a homlokukra rajzolt kereszttel a múlandóságra emlékeznek, a regensburgi püspök, Rudolf Voderholzer állásfoglalást adott ki a Szövetségi Alkotmánybíróság legutóbbi ítéletére vonatkozólag.
A cikk a hirdetés után folytatódik…
Az Alkotmánybíróság megerősíti, hogy az emberek saját maguk rendelkezhetnek a halálukra vonatkozólag, ezért ítéletében a német Büntetőtörvénykönyv eutanáziáról szóló, 217.§-ának a semmisségéről határozott. Az úgynevezett „önkéntes halálhoz” való jogba beletartozik az ahhoz való jog, hogy valaki eldobja az életét – jelentette ki szerdán Karlsruhében Andreas Voßkuhle, az Alkotmánybíróság elnöke – a foglalkozásszerűen végzett eutanázia tilalma ezért semmis.
Viszont az ítélet nem szól arról, hogy az élet megtartása mellett is dönteni lehetne!
Rudolf Voderholzer, a regensburgi püspök aggodalmát fejezte ki azzal a kitétellel kapcsolatban, hogy „az életben maradásról viszont nem lehet dönteni”. Hiszen ebben az esetben fennáll annak veszélye, hogy az önrendelkezési jog gyakorlására irányuló széles társadalmi körben való törekvés odáig fajul, hogy a döntési jog teljes mértékben átcsúszik a kívülállók kezébe. Mert mi történik, ha egy öreg és beteg emberrel szemben azt az elvárást támasztják, hogy ne legyen a továbbiakban a rokonai vagy akár az állam terhére? Hogy ne kerüljön pénzbe, ezért tűnjön el? A püspök ebben az összefüggésben idézte a palliativ gyógyászattal foglalkozó orvos, Thomas Sitte szavait, aki kijelentette, hogy aki az eutanáziát megengedi, az előbb utóbb arra is kötelezni fogja az embert, hogy meghaljon.
Az Alkotmánybíróság ítéletének fényében az embertársakkal szembeni keresztény felelősség új dimenzióba kerül, mondta a püspök. „Aki a humanitás védelmében akar fellépni, annak azért is tennie kell, hogy az aktív eutanázia semmilyen körülmények között sem merülhessen fel. Erőnk szerint azon kell dolgoznunk, hogy a gyógyításban a palliativ medicina minden lehetőségét kimerítsék. A hospice-mozgalmat[1] nagyon meg kell erősítenünk, ami a közvélemény előtti ismertségének fokozását is jelenti.”
A püspök kijelentette, hogy tapasztalatai alapján az emberek az esetek többségében a fájdalomtól és a magánytól való félelmükben kérik az eutanáziát.
Kétségtelenül sok emberben benne van a félelem, hogy majd élete végén fájdalomtól kell szenvednie vagy a magány gyötri, és e félelmeket komolyan kell venni. A súlyos, életveszélyes betegségben szenvedő és a végstádiumban levő emberek számára a palliatív medicina minden lehetőségét ki kell meríteni, és számukra minden lehető emberi segítséget meg kell adni, de a megoldást nem az aktív eutanázia jelenti.
A püspök mindenkinek köszönetet mondott, aki a haldoklókért bármit is tesz, és szent Kalkuttai Teréz anya példáját idézte.
Arra kérte a híveket, hogy a hamarosan kezdődő nagyböjti időszakban, a Húsvétra való előkészületekben mindenki különösen emlékezzen meg arról, hogy az élet ajándék. Ha pedig az időseket vagy betegeket legalább felhívjuk, a szegényeket (rászorulókat) megajándékozzuk, vagy ha az ágyhoz kötötteket meglátogatjuk, az mind-mind irgalmas cselekedetnek számít.
Forrás: kath.net
Ezt a cikket Frick József önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha fordítóként te is csatlakoznál a Katolikus.ma médiamisszióhoz, akkor várjuk jelentkezésedet a Kapcsolat oldalon keresztül.
[1] Az Angliában több mint 50 éve működő, általánosságban hospice-mozgalomnak nevezett mozgalom az élet méltóságteljes befejezésére, illetve ennek érdekében a palliatív ellátásnak mind az önkéntes munka, mind pedig a jog területén való fejlesztésére irányul (ford. megj.)
