Kanada továbblépne: az orvosok a szándékolt halált választó páciensek szerveit szeretnék kinyerni
Jelen pillanatban Kanadában csak a halottak szerveit szabad kioperálni. Az orvosok és az etikával foglalkozó szakemberek viszont arról gondolkodnak, hogy az eutanázia lehetőségével élni kívánó, még életben lévő betegek szerveit kellene kioperálni, és ilyen módon kellene előidézni a halálukat.
Az eutanáziára vonatkozó kanadai törvény módosításának gondolata orvosoktól származik. A módosítási javaslat értelmében az eutanázia lehetőségét kihasználni szándékozó, még életben lévő betegeket kellene szervdonorként használni. Az eljárás során az elaltatott beteg halála a szervek eltávolítása miatt következne be. E módszerrel a beültetésre szánt szervek a legjobb állapotban maradhatnának, mint a The Federalist c. online magazin írja.
Robert Sibbald, a kanadai Ontario állambeli London Health Sciences Centre bioetikusa szerint a szervek felhasználása szempontjából előnyösebb, ha nem az eutanázia miatt már elhalálozott betegtől veszik ki, hanem a még élő szervezetből operálják ki azokat.
Kanadában 2016-ban helyezték hatályba az eutanáziáról szóló törvényt. Jelenleg beültetésre szánt szerveket csak a már halott betegek szervezetéből szabad kioperálni. Ez a szabályozás Sibbald szerint szilárdan beépült a társadalmi tudatba, ugyanakkor adódhatnak olyanok is, akik ezt a szabályt megkérdőjelezik.
A szakember hangsúlyozza, hogy senkit nem akar a jelenleg hatályos szabályozás vagy az etikai normák megsértésére ösztönözni, azonban a kérdés feltevését is meg kell engedni, és a jog továbbfejlesztése érdekében a jogi vagy szakmai normák aktualizálásán vagy éppen újragondolásán is el kellene gondolkoznunk.
A magazinban megjelent írás szerint azt sem lehet kizárni, hogy a maguknak szándékolt halált választó betegek kívánsága is az, hogy a lehető legtöbb szervüket lehetőség szerint a legjobb állapotban adhassák át az azokra rászorulóknak.
A lehetőség bevezetéséhez módosítani kellene a törvényt, amely jelenleg a halál előidézésének azt a módját engedi meg, amikor a meghalni kívánó betegnek egy képzett személy egy bizonyos „szert” ad be, így a szervek eltávolítása az eutanázia el nem fogadható formáját testesíti meg.
Fordította: Frick József
Forrás: kath.net
INRI,
teljesen természetes csak evilági “orvosi szakmai ötlet”. Ahol az ember csak egy sejthalmaz. Persze a “joszándék” vezeti az eszüket, meg a kezüket. Az usa tudományos akademiájának is amikor meghirdette hogy nem csak ferfi és nö létezik (az igazi ok a születések csökkentése volt, mert a gyereknevelés sokba kerül, inkább masok altal nevelt kesz emberek munkábadobása olcsobb megoldās). Mert meg egy ember inkabb ne szülessen a szexböl, mert ugye az “üvegházhatás” miatt megnö akkor a környezetszennyezés…aha.aha.aha…A Joteremtö meg Jótād, segit, boldoggá tesz, lehozta a mennyeket ide egymást segitö és szeretö emberek közé. Anelkül a boldogság itt a földön csak illuzio “egy ideig örökös lęgbuborék”. A 10 parancsolat szerinti élet itt ęs rāadāsnak majd odaát viszont boldoggā teszi azt aki hisz benne, neki, ès a bibliānak. Probáld ki…ęs nem kell majd pszychologus, ezoretikus, lelkiyoga, jövöbelāto aki megduplāzzaevilágivagyonod…ahol ketten hárman összejönnek a nevemben köztük vagyok- mondta Jézus…igen ez igaz, kiprobáltam…meg még sok milliārd ember is kétezer ęve igy látja…egyet már biztosan megnyertek a földi boldogságot, a csalādban- hitközségben. A mennyei ráadás remenyében…
Osli mosolygos Madonna könyörögj érettpnk….
Csodás ötlet. Esetleg engedélyezni rajtuk az élveboncolást, hogy a medikusok alaposabban elsajátíthassák a szakmát?