J. K. Rowling és az „Isten alakú” űr

Rowling, miközben feltárja hitkeresését, emlékeztet bennünket arra, hogy a kétely is lehet bátor és mélyen emberi.

Az elmúlt napokban J.K. Rowling – akit sokan a Harry Potter sorozat alkotójaként ismernek – betekintést engedett egy rendkívül személyes kérdésbe: a hittel való viaskodásába. Az X-en (korábban Twitter) közzétett bejegyzésében Rowling nyíltan felvetett egy olyan hitbéli kérdést, amely ugyan sokakat foglalkoztat, de amelynek csak kevesen adnak ennyire nyilvánosan hangot. Ehhez jelentős bátorságra van szükség – nem utolsósorban azért, mert amikor megosztjuk a hitbéli meggyőződésünket, az emberek odafigyelnek. Néha megtapsolnak minket, néha pedig hátat fordítanak.

Rowling gondolatainak lényege a következő:

„Tizenéves korom óta viaskodom a vallásos hittel. Úgy tűnik, hogy van bennem egy Isten alakú űr, de soha nem vagyok képes dönteni, hogy mit tegyek ezzel.”

„Valószínűleg még legalább húsz dolgot felsorolhatnék, amelyről megváltoztattam a véleményemet… Jelenleg egyetlen olyan dologban sem hiszek, amelyet egyértelmű, konkrét bizonyíték ne tudna megváltoztatni; és egy kivétellel mindegyik esetben tudom, hogy minek kellene lennie annak a bizonyítéknak.”

„Gondolom, a hit éppen ezt jelenti, azt, hogy hiszünk anélkül, hogy bizonyítékot látnánk” … „Valószínűleg úgy fogok meghalni, hogy ez a konkrét személyes ügyem megoldatlan marad.”

— J.K. Rowling, X

Ha szeretné elolvasni a teljes üzenetet, itt megtekintheti.

A nyilvános kételkedés bátorsága

Rowling beismerésében van egyfajta bátorság. Nem gyakran fordul elő, hogy valaki, aki hozzá hasonló irodalmi tekintélynek örvend, aki annyira hozzászokott a saját maga teremtette világok bizonyosságához, nyíltan kijelenti, hogy a hit területén helyet hagy az ismeretlennek. Azt mondani, hogy „nem tudom”, azt mondani, hogy „még keresem”, azt mondani, hogy „bizonyítékra van szükségem” – ezek olyan álláspontok, amelyek esetében fennáll a rosszallás, a félreértés, sőt a rajongók elvesztésének a veszélye.

Ez a sebezhetőség ritka a közéletben, különösen a közösségi média korában, amikor a kijelentésektől gyakran azt várják el, hogy borotvaélesek, ellentmondást nem tűrőek és kifinomultak legyenek.

Rowling már megfizette az árát annak, hogy korábban hajlandó volt nyíltan és őszintén hallatni a hangját vitatott kérdésekről. Ez a másfajta tudáshiány azonban – amely nem hangzatos állításokkal vagy vitatkozó kijelentésekkel, hanem őszinte kérdésekkel nyilvánul meg – veszélyekkel jár, és nagy súllyal esik a latba. Emlékeztet arra, hogy a hit, az igazi hit nem mindig a bizonyosságról szól. Néha a keresésről szól: arról, hogy ne féljünk feltenni azokat a kérdéseket, amelyekre talán nem kapunk teljes választ ebben az életben.

Hogyan alakítja át a hitet az életkor, a tapasztalatok és a nyitottság

Rowling rámutat arra, hogy sok dologgal kapcsolatban megváltozott a véleménye – gender ideológia, öröklés kontra környezet, kannabisz, eutanázia – minden esetben az élettapasztalatok, a személyes élmények, a reflexió és a bizonyítékok hatására.

Sokan rájövünk arra, hogy a fiatalkorban vagy kulturális nyomás alatt kialakult meggyőződéseink gyakran megváltoznak, ahogy növekszünk, szenvedünk, nevetünk, részt veszünk, tanúi vagyunk dolgoknak. Valóban, az életkor (ha hagyjuk) alázatosságot hoz a szemléletmódunkba. Az évek múlásával jobban rálátunk az összetettségre, a nem szándékolt következményekre, az elmélet és a valós élet közötti szakadékra. Ami egykor nyilvánvalónak tűnt, most már inkább esetlegesnek látszik; ami egykor elképzelhetetlen volt, most új megvilágításban mutatkozik meg.

Rowling a nagyvonalú gondolkodást példázza: elég nyitottság ahhoz, hogy a bizonyítékok, a személyes tapasztalatok, sőt az intellektuális kutatások is befolyásolhassák az ember meggyőződéseit. Nem feltétlenül azért, hogy elhagyja őket, hanem hogy mérsékelje, finomítsa őket, és elismerje bizonytalanságukat. Ez a nyitottság nem gyengíti a hitet – inkább elmélyíti, ha az út őszinte.

Mit jelent az „Isten alakú űr” és hogyan lehet rá válaszolni?

A „Isten alakú űr” kifejezés ismétlődik a keresztény spirituális irodalomban (pl. Blaise Pascal „Isten alakú űr” vagy „Isten alakú üresség” kifejezései), utalva egy vágyra vagy egy helyre az emberi szívben, amely arra vár, hogy betöltse valami. Rowling bevallása – hogy érez egy ilyen űrt magában, de nem tudja, mi tölthetné be azt – sok emberben visszhangot kelt, legyenek azok vallásosak vagy sem.

Hogyan lehetne tehát válaszolni erre a kérdésre? Hogyan lehet válaszolni valakinek, aki érzékeli ezt az ürességet, aki hajlandó hagyni magát meggyőzni „világos, konkrét bizonyítékok” alapján, és még sincs továbbra sem meggyőzve? 

Íme néhány gondolat, amely a keresztény hagyományból és a lelkipásztori tapasztalatokból merít, és amely segíthet neki – vagy bárkinek, aki hasonló helyzetben van – megbirkózni ezzel az ürességgel:

1. TÖRTÉNET ÉS TANÚSÁG

Gyakran mások megélt élettörténetei teszik a hitet kézzelfoghatóbbá. Hallván az embereket őszintén beszélni a kételyeikről, az átalakulásukról, azokról a találkozásokról, amelyeket nem tudtak racionálisan megmagyarázni, de amelyek számukra valósággá váltak: ezek a történetek megvilágíthatják azt, amit az elvont érvek nem tudnak. Rowling, aki az elbeszélés mestere, ezt különösen meggyőzőnek találhatja.

2. FILOZÓFIAI ÉS TEOLÓGIAI ÉRVEK

Az egyház régóta birkózik olyan kérdésekkel, mint Isten létezése, az élet értelme, a szenvedés, az etika. Gondolkodók Szent Ágostontól és Aquinói Szent Tamástól a modern apologétákig érveket építettek fel az első okokból, a moralitásból, a tudatosság vagy a szépség létezéséből, az emberi észszerűségből. Ezek nem mindig tűnnek döntőnek – egyesek meggyőzőbbek, mint mások –, de keretet nyújtanak, amelybe a kereső ember beillesztheti kérdéseit.

3. TAPASZTALATI TALÁLKOZÁS

Néha a hit nem csupán logikával, hanem tapasztalatokkal is elnyerhető: olyan pillanatokkal, amikor áhítat, szépség, szeretet, közösség, szenvedés, öröm tölt el minket, és úgy érezzük, mintha ezek nem is evilágból valók volnának. Az imádkozás, a lelkigyakorlatok, a zarándoklatok, a szentségek (a keresztények számára), mások szolgálata, vagy akár csak egy gyönyörű templom meglátogatása – ezek megnyithatják a lélekben a láthatatlan dolgok számára a teret, még akkor is, ha nem nyújtanak tudományos bizonyítékot.

4. TÜRELEM A MISZTIKUMMAL ÉS NYITOTTSÁG A VÁLTOZÁSRA

Nincs azzal baj, ha vannak megválaszolatlan kérdések az életünkben. Sok szent és gondolkodó is így élt. Valójában hinni úgy, hogy nem látunk, már maga is hitbéli cselekedet (ahogy Rowling is elismeri). A sietség hiánya az érettség része: nem zárjuk be az ajtót a lehetőségek előtt, nem horgonyozzuk le az elménket annyira, hogy semmilyen bizonyíték ne tudná elmozdítani.

5. KÖZÖSSÉG ÉS HAGYOMÁNY

Sok hívő számára a hit hagyománya, az istentiszteleti közösség és a közös rituálék jelentik a hit tartópilléreit. Nem mindig adnak választ minden kérdésre, de stabil alapot nyújtanak, amelyen az ember kutathat, kudarcot vallhat, kételkedhet és megerősítheti hitét. Felelősségvállalást, közös bölcsességet és történelmet kínálnak.

Mit tanulhatunk ebből

Rowling több millió embernek szóló bejegyzése mindannyiunknak emlékeztetőül szolgál: a hit nem statikus. Kialakul, átalakul, újjá alakul. Próbára teszik, feszegetik, csiszolják. És talán az erő nem mindig abban rejlik, hogy mindenre tudjuk a választ, hanem abban, hogy van bátorságunk együtt élni a bizonytalansággal, miközben továbbra is keressük az igazságot.

Arra is emlékeztet minket, hogy ne ítélkezzünk mások (vagy magunk) felett aszerint, hogy úgy tűnik-e, mindenre rájöttek. Vannak, akik szilárd hitűek, mások pedig valahol a kettő között állnak. Vannak, akik biztosak a dolgukban, mások pedig még keresik a helyes utat. De mindannyian úton vagyunk – ha hajlandóak vagyunk rá.

J.K. Rowling felvállalt egy olyan fajta sebezhetőséget, amelytől sokan félnek – felfedte azt a belső ürességet, megnevezte, és beismerte, hogy bizonytalan. Ehhez alázat, bátorság és talán szenvedés is kell. Ára van: kritika és csalódás kockázata. És mégis, van benne valami szép.

Azok számára, akik hisznek, ez egy alkalom arra, hogy másokkal találkozzanak ott, ahol vannak; hogy megosszák, amit nagyra tartanak – nem kényszerítéssel, hanem meghívással. Azok számára, akiknek még mindig kérdéseik vannak, ez egy jel arra, hogy a kétely nem szégyellni való, hogy a kérdések feltevése az út része. Talán ez az „Isten alakú űr” nem annyira egy azonnal megoldandó probléma, mint inkább egy vágyódás, amellyel foglalkozni kell.

Természetesen azt is javasolhatnánk a szerzőnek – vagy bárkinek, aki megkérdőjelezi hitét –, hogy olvassa rendszeresen a Zarándok.mát, hogy többet tudjon meg a katolikus hit csodáiról!

Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
Forrás: Aleteia