Az izmusok megmerevedett ideológiák. Ám képesek szétroncsolni a tudatot. Egyesek harsányan, erőszakosan, mások alattomosabban, rafináltan, de elültetik a mételyt a szívünkben. Az áteredő bűn miatt széttöredezett emberségünk tüzére olajat öntenek. Szítják a rendetlen, perverz vágyainkat, álságos, hagymázas szirupokkal tálalják szellemi kotyvalékaikat, melyek emészthetetlenek. De lehet, hogy ezt csak egy elviselhetetlen gyomorgörcs, vagy egy kezdődő gyomorrák kapcsán fedezzük fel.
Ferenc pápa magyarországi látogatása után is munkába lendült a hitetlen-hiteltelen szabadelvű média, de még a kereszténynek mondott írások is próbálták széttrollkodni a kongresszust, és hőbörögtek egy nagyot. Ezzel az is kiderült, milyen szellemi, gondolkodásbeli, értékrendbeli különbségek vannak a katolikus hívő és a csak az evilági boldogságra vágyók között.
Ha a szellemtörténet bizonyos korszakait nézzük, ott is folyamatosan látszik, mennyire megalapozatlan az a felhevült filozófiai korszakváltás, amelyet például Karl Marx próbált meghonosítani. Hegel filozófiájából már idealista, de radikális, ateista következtetéseket vont le. Ő mélyen megvetette apját, s alig várta, hogy szabaduljon a szülői nyomástól. Közömbös volt számára az apjánál nem látott protestáns hit. Dialektikus materializmusa abból indult ki, hogy nincs szükség Istenre, mint létadó okra. A világot, az embert a gyakorlatból igyekezett megmagyarázni. A vallás így nem egyéb számára, mint kivetítés. Szerinte hamarosan eljön az idő, amikor a társadalmi viszonyok kiegyenlítődnek, a tőke a burzsujok, a kulákok kezéből a munkásosztályéba kerül, a javakat egyformán osztják el, s akkor majd kommunizmus lesz. Körülbelül így lehetne leegyszerűsíteni.
Az eljövendő kommunista társadalmat jövendölte meg, s ezzel, gondolta, hogy a vallásnak is vége lesz. Nincs szükség tehát ilyen kábítószerre, mert az kényszerképzet, hogy az elnyomott rétegeknek legyen, akihez fohászkodjanak. Miközben az egyházat, a kereszténységet, a vallást túlságosan leegyszerűsítette és az uralkodó osztály szövetségeseként azonosította be, elidegenedésről, meghasonlásról beszélt, de ebben szerinte épp a vallás a bűnbak, sőt az elidegenedés is a vallás terméke.
Marx nem a Bibliában, nem az egyház, a kereszténység önértelmezésében, a hagyományban kereste a gyökereket, hanem az akkori társadalmi gyakorlatban. Biztos, hogy tükröt tartott az akkori egyháznak, de tény hogy filozófiai próféciája azért nem vált be, mert megalapozatlan. S a kiindulópont is hamis. Ugyanakkor észrevétlenül a kapitalizmusnak is megvetette az ágyát. Hiszen neki a vallás csak ideológia, az elidegenedett gyakorlat misztifikációja. Azt igyekszik bizonyítani, hogy a pénz általi elidegenedés pont olyan, mint a vallás általi. Csak az egyik dologi, a másik hitbéli. Filozófiájában a kereszténység és a kapitalizmus egy tőről fakad, ezért megfelelnek egymásnak, így aztán ezért kell eltüntetni az egyházat az uralkodó osztállyal együtt. Abban bízott, hogy majd a kommunizmusban megszűnik az elidegenedés, megszűnik az egyház, nem lesz irigység, konkurencia, csalás, hazugság, versengés. Csak a szeretet.
De vajon melyik?
Marx úgy gondolta, a kapitalista kollektivizmust megszünteti a kommunista egyén és társadalom dialektikája, így aztán az emberek ősi vágya a szabadság és a szeretet után érvényesülni fog. Marx úgy vélte, hogy elszakadtunk a valóságtól, ezért idegenedtünk el egymástól, a természettől. Ámde elfelejtette boncolgatni azt eredet kérdését. A marxizmusban nincs szükség arra, hogy Isten léte után kérdezzünk. Marx az embert az emberből vezeti le. De közben nem beszél a halál problémájáról, az élet céljáról és eredetéről, nem oldja meg filozofikusan a magány, a szenvedés, a kiábrándultság, az erkölcsi rossz problémáját. Sőt egyáltalán nem érdekli őt a kinyilatkoztatás.
Marx egész filozófiájának az a szépséghibája, hogy egy olyan praxisra hivatkozik, ami nem valósult meg. És a vallás sem szűnt meg.
Mi Kelet-Európában azt is tudjuk, hogy az Istentől elidegenedett, önmagát imádó ember bármely paradicsomi állapotot szeretne megvalósítani, mindig pokollá teszi az életét. Pedig voltak előzmények már a francia forradalom idején is, de úgy látszik az emberiség nem akart tanulni saját baklövéseiből. Amikor Marx meghirdette az osztályharcot a Kommunista Kiáltványban (1848), benne meghirdette azt is, hogy önmagunkat kell megváltani. Nincs szükség ópiumra, mely eltereli ettől a figyelmet. Közben eszméi fertőzőkké váltak.
A zsidó nagyapától származó, ortodoxból evangélikussá lett Lenin hatéves volt, amikor apja meghalt. Egy év múlva bátyját felakasztották, őt a cári rendőrség megfigyelte, aztán az egyetemről is kitiltották, így magánúton tanult ügyvédnek. Neki a valóság egyenlő az anyaggal. Ezért továbbviszi még Marx tanítását is, mert szerinte a magántulajdon miatt vannak a társadalmi osztályok, amelyeket el kell törölni. Ezért a legmagasabb rendű osztályharc, a proletárforradalalom. Így már nem az eszmék irányítják a korszakokat, hanem az adott gazdasági viszonyok az eszméket… Már 1893-tól a szentpétervári marxisták vezetője. Ő a filozófiát a forradalom eszközének tekintette. Forradalmárokkal barátkozott, ezért Szibériába száműzték, innen visszatérve Európában bujkált.
1917-ben svéd és német területen keresztül egy lepecsételt vagonban szökött vissza hazájába, szervezkedni kezdett, aztán a forradalom győzelme után csodálatosan megmenekült. Pedig merényletet is követtek el ellene. A golyó a nyakában maradt. Ekkor rendelte el a vörös terrort, a kényszermunkatáborokat. Több agyvérzése után se járni se beszélni nem tudott már. Halála után az őt kezelő huszonhét orvos közül csak nyolc merte aláírni a boncolási jegyzőkönyvet. A kommunizmus százmilliós áldozattal járó rémtetteit ismerjük. A saját bőrünkön is. Sztálin pesti szobra nyolc méter magas volt, hatvanöt mázsát nyomott, öt évig állt, nyolcvanezren avatták, százezren döntötték le a magyar forradalom kitörése estéjén. A nyugati keresztények és nem keresztények a háború után csak a kapitalizmust élték meg, s ezért mintha most azt istenítenék a megbukott kommunizmus alternatívájaként. Holott most már látszik, hogy a marxi szellemiségből nőtt ki mindkettő, ebből lett a nihilizmus és a liberalizmus is, amely a mai elidegenedésünket eredményezte.
A megoldás csak krisztusi lehet.
Egy evangéliumon alapuló társadalmat kell kiépítenünk, amely a teremtettségünkre, életünk örök céljára alapoz, s amely tekintetbe veszi a rosszra hajló természetünket, bűnre való hajlamunkat is. A kapzsiság, az irigység, a hét főbűn gyökerei ott lappangnak bennünk, s azokat nem írtja ki sem a jólét, sem a technológia, sem a baloldali szabadságjogok. Zuckerbergék nemrég azt nyilatkozták: azért nem törölték és nem szüntették meg az álhíreket, bosszúpornót, félretájékoztatást, zaklatást, erőszakot lehetővé tevő alkalmazásokat a fészbukon s egyéb közösségi hálózatokon, mert azok sokkal több lájkot, hozzászólást, botrányt gerjesztenek, tehát elesnének az extra jövedelmektől…
De említhetnénk egy Freund Tamás agykutató által jegyzett példát is*, aki Neumann János matematikus és társai által kitalált egyik játékáról ír. Két játékos játssza. Mindegyiknek van egy együttműködő és egy önző kártyája, és ebből az egyiket kell egyszerre betenni. A pontozás úgy néz ki: ha mindketten az önző kártyát tették, kapnak 1-1 pontot. Ha mindketten az együttműködőt teszik, kapnak 3-3 pontot. De ha az egyik az önző, a másik az együttműködő kártyát teszi, az önző kap 5 pontot, az együttműködő pedig nullát. Ez a büntetése a naivitásáért… Hogyan gondolkodik az egyik? Ha a másik az önzőt teszi, nekem jobb, ha én is az önzőt teszem, mert legalább 1 pontot kapok, és nem nullát. Ha a másik az együttműködő kártyáját teszi, nekem akkor is az a jobb, ha az önzőt teszem, hiszen én 5 pontot kapok, ő meg nullát. Tehát bármit tesz a másik, nekem az a jobb, ha az önző kártyát teszem be. Mivel a másik ugyanígy gondolkodik, mind a ketten az önző kártyát fogják betenni, és 1-1 pontot kapnak.
Hogyan gondolkodik Jézus? Nem az evolúciós folyamatokat követi, nem forgatja hip-hop DJ módjára az ideológiai divatlemezeket, nem a gyűlölködésre, az irigységre és kapzsiságra, még csak nem is a hatalomra épít, hanem az odafordulásra, önmagunk szeretetből történő odaadására. Ezt bízta az egyházra. Ez a küldetésünk. Ezért nem vehető meg az egyház kilóra, ettől nem NGO, nem egy civilszervezet a sok közül, és nem négyéves kampányciklusokban gondolkodik, hanem az örök üdvösséget és a megváltást hirdeti. S ez nem globalizmus, nem kirekesztés, nem internacionalizmus, nem konzervativizmus és liberalizmus, hanem evangélium.
Csak ez szüntetheti meg az elidegenedést, semmi más.
