„Itt semmi sem magától értetődő” – állítja Tomaž atya, a Grönlandon élő pap

A Grönland autonómiáját érintő geopolitikai feszültségek és a nagyhatalmi törekvések kereszttüzében, a világ legnagyobb szigetén egy parányi katolikus közösség továbbra is csendben éli meg hitét. A szlovén származású Tomaž Majcen ferences atya – aki Dániában szolgál misszionáriusként – Nuukban, a fővárosban osztja meg tapasztalatait a hit megéléséről egy sokak számára ismeretlen Grönlandon, a vad természet és a mély csend világában.

Grönland, amely az Atlanti-óceán és a Jeges-tenger között, Kanadától északkeletre található, a Föld legnagyobb szigete. Ez a Dán Királysághoz tartozó autonóm terület napjainkban egyre nagyobb figyelmet kap önrendelkezési törekvései, természeti kincsei és a nagyhatalmak – különösen az Egyesült Államok – stratégiai érdeklődése miatt. Ám ezen a hatalmas sarkvidéki szigeten, távol a diplomáciai és médiacsatáktól, egy parányi, szerény katolikus közösség él. Itt, Nuukban, a fővárosban végzi lelkipásztori szolgálatát a szlovén ferences, Tomaž Majcen atya. Tanúságtétele – amelyet az Aleteia szlovén szerkesztősége rögzített – ritka bepillantást enged egy kevéssé ismert nép életébe, hitébe és mindennapi kihívásaiba.

„A grönlandiak a csend és a természet emberei. Egy olyan környezetben élnek, ahol több a csend, mint a szó, ahol a tér nagyobb, mint a népesség. Ez a csend formálta őket. (…) Megtanultam, hogy a csend nem ellenség: Isten jelen van benne.”

Aleteia: Elmesélné, hogyan vezetett az útja a papsághoz, és miért éppen a ferences rendet választotta?

Tomaž atya: Már egészen fiatalon éreztem, hogy Isten valami különlegesre hív, de a papság felé vezető utam nem volt egyszerű. Voltak kétségeim, kérdéseim, időnként elbizonytalanodtam, hogy valóban nekem való-e ez a hivatás. De Isten mindenkit a maga idejében és a maga útján formál. Amikor találkoztam a ferencesekkel, magával ragadott az egyszerűségük és Szent Ferenc lelkülete. Az tetszett meg bennük, hogy Szent Ferenc nem volt nagy tudós, mégis hatalmas örömmel szerette Istent és az egész teremtett világot. Ez a testvériség és ez az egyszerűség nagyon vonzott.

Hogyan került Dániába, majd Grönlandra? Már korábban is vonzotta a misszió gondolata ezen a vidéken?

Őszintén szólva Grönland egyáltalán nem szerepelt a terveim között. Amikor megkérdezték, szeretnék-e Dániába menni, Koppenhágára gondoltam: egy szép, kultúrával átitatott városra… de nem Grönlandra! A missziós élet tele van meglepetésekkel. 2017-ben, csaknem egy évszázadnyi távollét után tértünk vissza mi, ferencesek Koppenhágába. A XIII. században még 26 kolostorunk volt ott, de a reformáció elűzött bennünket. Most újra jelen vagyunk.

Ezután adódott a lehetőség, hogy Grönlandon szolgáljak: 2023-ban a nuuki Krisztus Király plébánia plébánosa lettem. Elképesztő belegondolni: a világ legnagyobb szigetén mindössze egyetlen katolikus plébánia van – és én, egy jelentéktelen kis szlovén, vagyok a plébánosa. Ez egyértelműen Isten műve, nem az enyém.

Szereti a hideget és a havat? Hogyan viseli a szélsőséges hőmérsékletet?

Kezdetben azt hittem, ismerem a hideget – végül is Szlovéniában is van tél. De Grönland egészen más világ: csontig hatoló hideg, jeges szél, amely szó szerint elsodor. Idővel hozzászoktam. Az ember képes alkalmazkodni, ha muszáj. Az a csend és tisztaság, amikor mindent hó borít, egészen különleges. Néha megállok a parton, nézem a tengeren úszó jéghegyeket, és azt gondolom: „Milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen isteni műalkotásokat csodálhatok!” Ezek a jégtömbök több ezer évesek, színük türkizkék, fehér… Mintha maga Isten festené őket. Ilyenkor elfelejtem a hideget és a szelet – csak a szépség marad.

Hogy élnek a grönlandi katolikusok? Miben különbözik a hitük a szlovénekétől?

Grönlandon nagyon kevesen vannak katolikusok. Nuukban körülbelül ötszáz fős a közösségünk, főként bevándorlók: filippínók, vietnámiak, európaiak. Őslakos grönlandi katolikus alig akad.

A hitüket egyszerűen és őszintén élik meg. Szlovéniában a hit gyakran a kultúra és a hagyomány része. Itt viszont dönteni kell a hit mellett. Az emberek nem azért katolikusok, mert a szüleik is azok voltak, hanem mert maguk választják ezt az utat. Ez a hitüket nagyon erőssé teszi.

Az északi népeket gyakran zárkózottnak tartják. Hogyan fogadták Önt?

Valóban, a dánok és a grönlandiak nem túl beszédesek. Nem olyanok, mint mi, szlovének, akik szeretünk beszélni, ölelkezni… De a maguk módján nagyon is melegszívűek. Ők a csend és a természet emberei. Olyan környezetben élnek, ahol a csend öleli körül őket, nem a szó, ahol a tér jóval nagyobb, mint a népesség. Ez a csend formálta őket. Nem ridegek – csupán mások. Szívélyességük visszafogott, de mély. Megtanultam, hogy a csend nem ellenség: Isten akarja, Isten tölti be, és Ő van jelen benne. A grönlandiak tudják ezt.

Mit tanított Önnek az Észak?

Nehéz kérdés… Az Észak olyan módon formál engem, amit még magam sem értek teljesen. Először is alázatra tanított. Amikor az ember ott áll Grönland közepén, a hatalmas gleccserek előtt, egészen kicsinek érzi magát. Rádöbben, hogy ő ember – nem Isten. Aztán megtanultam a csendet. A csendben meghalljuk Istent, meghalljuk a szívét. Ez nem könnyű. Néha inkább zenével vagy telefonnal menekülnénk a csend elől, de itt szembe kell nézni önmagunkkal, Istennel, az igazsággal. Megtanultam a türelmet is. Itt minden lassú. Az időjárás egyik pillanatról a másikra megváltozhat, és előfordul, hogy három napra a házba szorulunk. Az emberek akkor érkeznek, amikor érkeznek – az óra kevésbé számít. Megtanulunk várni, és jelen lenni a pillanatban.

Végül pedig megtanultam a hálát. Egy fűtött szobáért, a napsütésért, amikor végre megjelenik, minden emberért, aki eljön a misére, minden mosolyért. Semmi sem magától értetődő. Az Észak emberibbé tesz, papibbá, ferencesebbé – Szent Ferenc szerette a természetet, az egyszerűséget, a békét. Itt az ő lelke nagyon is jelen van.

Van olyan története, amely különösen megmaradt a grönlandi életéből?

Igen! Az első évben, decemberben mínusz húsz fok volt. Amikor kiszálltam a repülőből, a hideg úgy arcul csapott, hogy alig kaptam levegőt – az orrlyukaim szó szerint megfagytak! Az északi szél rendkívül erős. Akkor elgondolkodtam, mibe is vágtam bele. De nem tántorított el. Északon élni ajándék – néha nehéz, néha fagyos, de ajándék. Megtanultam, hogy Isten mindenütt cselekszik: hidegben és melegben is, a csendben és a zenében is, szlovének és grönlandiak között egyaránt. Az Ő szeretete nem ismer határokat.

Fordította: Görgényi Adél
Forrás: Aleteia