Ez egy igaz történet. Nagyjából 20 évvel ezelőtt történt meg velem úgy, ahogy most leírom.
Az apósom nem tartozott azok közé az emberek közé, akikkel jól megértettem magam. Kolerikus hirtelenséggel reagált mindenre, s többnyire úgy gondolta, hogy neki van igaza, habár mélyen hívő ember volt. Ha a jelenlétében a hitet a legcsekélyebb mértékben is támadás érte, hevesen védelmezte. Erős volt benne az Úr félelme. Számára magától értetődő volt, hogy térden állva, nyelvre áldozzon. Életének utolsó éveit az Alzheimer-kór határozta meg, de fizikailag mindig egészséges és fitt volt. A halála tragikus körülmények között következett be. Rejtélyes eltűnése után fél évvel találták meg a holttestét a Bécsi erdőben. Megfagyott.
A gyászmiséjén a következő történt velem.
A szentbeszéd alatt váratlanul szembesültem apósom azon kívánságával, hogy minden jelenlévő térden állva a nyelvére fogadja az Oltáriszentséget. A gondolat egyre erősödött bennem. Verejtékezni kezdtem, pedig egyáltalán nem volt melegem. Mit tegyek? A kívánság valódiságáról (nem is értem, hogyan) teljes bizonyossággal meg voltam győződve. Megfordulva láttam néhány embert, és két dolog rögtön szöget ütött a fejembe.
1. Ezek közül az emberek közül néhányan soha nem lennének hajlandóak nyelvre áldozni, térden állva meg főleg nem.
2. Ha az apósom ebbéli óhaját a prédikáció után vagy az áldoztatás előtt hangosan kimondom, mindenki bolondnak fog tartani.
Ne szólj szám, nem fáj fejem. Egészen tisztán emlékszem, hogy milyen gondolatok jártak a fejemben. „Istenem, én ezt nem tudom megtenni, találj ki valami mást!”
Eddig rendben is volna. Aztán jött az áldoztatás. A feleségem és én az első sorban ültünk. Elsőként mentünk áldozni, térdre ereszkedtünk, és a nyelvünkre fogadtuk az Oltáriszentséget. Utánunk a kb. 40 jelenlévő szintén térden állva nyelvre áldozott. Csak a két legutolsó, számomra ismeretlen személy maradt állva, és áldozott kézbe. Ez nagyon mélyen megérintett. Az Úrnak valóban eszébe jutott valami más. Számunkra, emberek számára felfoghatatlan, hogy Isten mikor és milyen módon cselekszik.
Egy dolgot azért szeretnék még kiemelni. Amikor a nyelvre áldozás mellett érvelek, gyakran hallom, hogy teljesen mindegy, miként fogadjuk az Oltáriszentséget, a lényeg a belső hozzáálláson van. Csakhogy nekem ehhez a belső hozzáálláshoz hozzátartozik, hogy letérdelek és nyelvre áldozok. És fáj, hogy ezt sok ember nem érti meg.
Fordította: Klausz Eszter
Forrás: vision2000.at
Josefayerbrider
2024. október 17. at 20:10
INRI,
a názáreti Jézus a zsidok királya. Ezt irta fel pilátus a kereszt fölé. Sokan a papok közül sem tudják hogy a tornyok kettös keresztjenek fölsö vizsintes szakasza az az INRI. Ezzel igazolta Pilátus a halálositélet “jogállamiságát”. Mert ott és akkor csak a császár a romai lehetett király más mem….különben
kampec…
Ez az INRI feltámadt…De elötte harmadnap este megalapitotta az oltári szentséget…Amit Péterre bizott…Ö meg az utodai ezert ünnepelnek szentmisét, hogy ott mindenki vegye Öt ott a Jezust magához. Ahogyan a fenti gyaszmisén is történt…Köszike, hogy a nejeddel elörementetek jopéldával…gondolta ott volt Jézus és ugy is lett. Isten adja hogy mashol is igy legyen…
Osli szüz könylrögjérettünk…