Imádságok Szent Józsefhez, hogy munkát találjunk
Nem mindig könnyű megtalálni jövőbeli munkahelyünket. Ugyan ki is tudna jobban segíteni nekünk ebben, mint Szent József? Íme két ima a munkások védőszentjéhez a munkát keresőknek.
Vállalati átszervezések, pályamódosítások, munkanélküliség… Megannyi élethelyzet, amely egy ponton arra késztet minket, hogy új munkát keressünk. És ki más vezethetne bennünket jobban ezen az olykor leküzdhetetlennek tűnő úton, mint Szent József, a munkások védőszentje? Az alázatos názáreti asztaloshoz rendszeresen imádkoznak a munkát keresők, de ő mindazok közbenjárója is, akik szakmai nehézségekkel vagy a munkanélküliség megpróbáltatásaival küzdenek.
Az első imádság Pierre Amar atyától származik, az Imák nehézségekben című könyvből (Artège Kiadó).
Szent József, názáreti kézműves,
Te megismerted a betlehemi szállás bizonytalanságát,
a szorongást, amikor Egyiptomba menekültél,és a bizonytalanságot, amikor megtaláltad Jézust a templomban.
Reád bízom bizonytalan jövőmet,
és amikor munka nélkül vagyok.
Légy közbenjáróm az Úrnál,
hogy ne lássak hiányt mindabban, ami szükséges és kell ahhoz,
hogy továbbra is becsületesen élhessek, nagylelkűen dolgozhassak
és végtelenül szeressek.Ámen.
XXIII. János pápa is írt egy imádságot, amelyben Jézus nevelőapjához fordult, hogy atyai gondjaiba ajánlja mindazokat, akik munkát keresnek.
Ó Szent József, imádkozunk hozzád a munkanélküliekért,
Azokért, akik megélhetést keresnek a maguk vagy a családjuk számára.
Te, aki a munkások védőszentje vagy,
Járj közben azért, hogy a munkanélküliség megszűnjön társadalmunkban;
Járj közben azért, hogy mindazok, akik képesek dolgozni,
méltó fizetség ellenében hasznosítsák erejüket és tehetségüket
embertársaik szolgálatára.
Te, aki a családok védőszentje vagy,
Ne hagyd, hogy a szülők nélkülözzék a gyermekeik
táplálásához és neveléséhez szükséges forrásokat.
Tekints irgalommal azokra a testvéreinkre, akik a tehetetlenség és a szegénység fogságába estek betegségük vagy társadalmi zavarok miatt.
Sugallj a kormányoknak, a vállalatok vezetőinek
és minden felelős embernek olyan igazságos megoldásokat, amelyek által
mindenki átérezheti annak az örömét, hogy tisztességes megélhetésre szert téve, képességei szerint hozzájárulhat a társadalom gyarapodásához.
Tedd, hogy mindannyian részesedjünk az Isten által túláradóan nekünk ajándékozott javakból, és segítsük a mienknél szegényebb országokat.
Ámen.