Imadsag gyugyulasert

Imádság testi gyógyulásért

Uram, Jézus,
imádlak és hálát adok a hitért, amelyet a keresztségben ajándékoztál nekem.
Te az emberré lett Istenfia vagy, Te a Megváltó Messiás vagy.
Ebben a percben Péterrel akarom mondani: „Nem adatott az ég alatt más név, amelyben üdvözülhetnénk.”

Befogadlak, Jézus, a szívembe és az életembe:
azt akarom, hogy Te légy föltétlen Ura.
Bocsásd meg bűneimet, ahogy megbocsátottad
az evangéliumi béna ember bűneit. Tisztíts meg isteni Véreddel!

Lábaid elé helyezem szenvedésem és betegségem.
Gyógyíts meg, Uram, dicsőséges Sebhelyeid ereje által,
a Te Igéd és Kereszted által, a Te Szereteted által!
Te vagy a Jó Pásztor, én pedig aklod egyik báránya: könyörülj rajtam!

Jézus, Te azt mondottad: „Kérjetek és kaptok”.
Uram, Galilea népe eljött, hogy lábaid elé helyezze betegeit, és Te meggyógyítottad őket.

Te mindig ugyanaz vagy, mindig ugyanaz a hatalmad.
Hiszem, hogy meg tudsz gyógyítani engem, mert ugyanúgy együtt érzel velem,
mint azokkal a betegekkel, akikkel találkoztál, mert Te vagy a Feltámadás és az Élet.

Hála, Jézus, mindazért, amit tenni fogsz: elfogadom szereteted rám vonatkozó tervét.
Hiszem, hogy kinyilvánítod számomra dicsőségedet.
Még mielőtt tudnám, hogyan fogsz közbelépni, hálát adok neked és dicsérlek téged. Magasztallak és dicsérlek mindörökké.

Add, hogy újra békére és örömre találjak, annak biztos tudatában,
hogy Te vagy a feltámadás és az élet. Tégy engem a Te feltámadásod,
a bűn és a halál fölött aratott győzelmed, a Te közöttünk élő jelenléted hiteles tanújává. Ámen.


Jézus, Te hordoztad a mi betegségeinket, és magadra vetted a mi fájdalmainkat. Mindnyájan a Te sebeid által gyógyulunk meg.
Teljes bizalommal kérünk Téged: moss tisztára minket a Te Szent Véreddel, és szabadíts meg hibáinktól, bűneinktől, vétkeinktől!
A keresztség vize alatt, amely a Te megnyitott Szívedből állandóan árad életünkre, kérünk Téged, újítsd meg és növeld Beléd vetett hitünket.
Teljes bizalommal térdelünk Eléd és kérünk, hogy gyógyítsd meg a megtört szíveket és tedd a kezedet a fájó sebekre; szabadíts meg minden rendezetlen vágytól, ragaszkodástól, szabadíts meg attól, hogy értelmetlennek lássam az életet, szabadíts meg attól a kényszertől, hogy másokat kritizáljak, és rosszat mondjak róluk. Szabadíts meg a hatalomvágytól és a gőgtől, a féltékenységtől és a bizalmatlanságtól.
Bocsáss meg azoknak, akik engem félrevezettek, akik befolyására testileg és lelkileg károkat szenvedtem, akik káros szenvedélyekre tanítottak és hamis célokat mutattak. Szabadíts meg a befolyásuktól.
Tedd a kezedet fájó sebeimre, hogy azok meggyógyuljanak. Nálad minden lehetséges. Te vagy az én megmentőm. Általad újra rátalálok az életre, megismerem az élet gazdagságát. Bocsáss meg mindenkinek, ahogyan én is meg akarok bocsátani azoknak, akik engem megsebeztek.
Bocsáss meg szüleimnek és testvéreimnek, barátaimnak, előljáróimnak és kollégáimnak. Ők maguk sem tudták, mit cselekszenek. Bocsáss meg nekik, és adj nekik békét.
Gyógyítsd meg, Úr Jézus Krisztus, beteg testemet. Értünk viselt töviskoronád és szenvedéseid által gyógyítsd meg az agy, a gerincvelő és az idegek minden betegségét. Tedd rám kezedet, és gyógyíts meg isteni fényeddel és gyógyító erőddel minden daganatot, amely bennem növekedik. Add, hogy sejtjeim újra egészségesen működjenek, ahogyan azt az Isten kezdetben megadta.
Érintsd meg szememet, hogy megkapja és megőrizze a jó látást. Tedd ujjadat a fülemre és nyisd meg, hogy halljak – mindenek előtt Téged halljalak. Érintsd meg a nyelvemet, hogy feloldozd, és a szám Téged dicsőíthessen. Kezed és lábad sebeiért, amelyeket értem viseltél, gyógyítsd meg végtagjaimat, az izületek, az izmos, az inak, a csontok és az ínszalagok minden betegségét.

Csak egy szót szólj, és béna tagjaim meggyógyulnak, és új erővel visznek engem.
Nyújtsd ki kezedet és érintsd meg bőröm beteg részeit. Tégy engem tisztává!
Ó, Jézusom, Te érettünk hagytad, hogy lándzsával megnyissák oldaladat, erre a sebedre kérlek, erősítsd meg szívemet, tisztítsd meg véremet, és gyógyítsd meg a beteg ereket.
Add, hogy az a víz, ami a Te oldaladból folyt ki, megújítson engem, és áldássá váljon számomra. Gyógyítsd meg a veséket, a hólyagot, a nemi szerveket, a mirigyeket és a hormonokat.
Gyógyítsd meg a gyomor és a bélrendszer, a máj és az epe betegségeit.
Neked Uram, epét kínáltak italul. Vedd el hát keserűségemet, és ajándékozz meg az Irántad való teljes bizalommal.

Ó, Jézusom, érettünk ecetet ittál, vedd el gyengeségemet és tölts el új erővel. Erősítsd meg immunrendszeremet és az ellenálló képességemet. Óvj meg minden fertőzéstől.
Ó, Jézusom, halálodra és feltámadásodra kérlek, ajándékozz meg a benned való új élettel. Gyógyítsd meg a légutakat és a tüdőmet, és töltsd el a Szentlélek leheletével, hogy szüntelenül dicsőíthesselek Téged.
Tanítványaiddal ezt üzented Keresztelő Szent Jánosnak: a vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az Evangéliumot.
Ezért kérlek Téged, tégy engem is jellé, hogy a világ higgyen, és Rád találjon és dicsőíthesse az Istent. Ámen.

Kapcsolódó tartalom

  • A csoda, amely Wyszynski bíborost szentté avathatja

    Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, Ferenc pápa a Hősök terén tartott szentmisét lezáró Úrangyala-imádság során arról is beszélt, hogy aznap, szeptember 12-én Varsóban avatják boldoggá az Evangélium két tanúját: Stefan Wyszynski bíborost és Elżbieta Czackát, a Kereszt Szolgálóleányai Ferences Nővérek társaságának alapítóját. A pápa méltatta őket, és hangsúlyozta, példájuk arra bátoríthat minket, hogy a sötétséget…

  • Ferenc pápa Öt Ujj imádsága

    Hüvelykujj Azokért, akiket szeretünk Kezdj imádkozni azokért, akik a legközelebb állnak hozzád. Ők jutnak legkönnyebben az eszedbe. Mutatóujj Azokért, akik tanítanak bennünket. Imádkozzunk azokért, akik tanítanak és gyógyítanak minket. Támogatásra és bölcsességre van szükségük ahhoz, hogy másoknak irányt tudjanak mutatni. Középső ujj Azokért, akik kormányoznak minket Mivel ez a leghosszabb ujjunk, vezetőinkre, kormányzóinkra és a…

  • Ima a nagyszülők és idősek világnapjára

    Ferenc pápának köszönhetően ma (2021. július 25.) első alkalommal ünnepeljük a nagyszülők és idősek világnapját. A világnapot a Szentatya döntésének értelmében Jézus Krisztus test szerinti nagyszüleinek, Szent Joachimnak és Szent Annának a liturgikus emléknapjához közeli vasárnapon ünnepli az egyház. Az alábbiakban a világnap imádságát olvashatják. Ima a Nagyszülők és Idősek Világnapjára Köszönetet mondok neked, Uram,a…

  • SZOMJAZOM RÁD – levél Teréz anyától

    Az alábbiakban egy imádságot adunk közre. Alapját Urunk Jézus Krisztus szavai adják, melyeket Kalkuttai Szent Teréz anyának mondott. Tulajdonképpen egy levél, melyet Teréz anya ad át nekünk. “Jézus Isten, ezért az ő szeretete és szomja végtelen. Ő, aki a világegyetem Teremtője, kérte teremtményeinek a szeretetét. Szomjazza a mi szeretetünket… Ezek a szavak: “SZOMJAZOM” … vajon…

  • Betegség: kegyelem vagy csapás?

    Akár hirtelen lép fel, akár lassan alakul ki, minden súlyos betegséget (mint például a rákot) sokszor szinte megpróbáltatásnak vagy Isten büntetésének fogunk fel. Első látásra ez lázítónak tűnik, mégis lehet, hogy a kegyelem időszakává válik betegségünk. Magában véve a betegség egy rossz dolog. „A betegség néha olyan mélyen van bennünk, hogy egyszerre idegenként és győztes…

  • Ha az imánk nem talált meghallgatásra…

    … az nem jelenti, hogy nem volt elég hitünk! Egy augsburgi teológus hasznos segítséget nyújt, hogyan kezeljük meg nem hallgatott kérő imáinkat. Mit jelent, ha egy ima nem talált meghallgatásra? Ezt a kérdést teszi fel Johannes Hartl, az Augsburgi Imaegyesület vezetője, könyvek írója és családapa, egy Facebook bejegyzés során. A katolikus teológus először azt sorolja…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.