karacsonyi ima

Ima egy tökéletes karácsonyért

Nagyon terhelt és kritikus órák, pillanatok előtt, alatt és közben jó lenne ma nem elfelejteni azt, hogy mire is készülünk. Egyesek évről-évre mindent maximálisra terveznek: kívül csillog, belül üres minden. Mások csak élik, próbálják megélni az ünnepet, úgy, ahogy lehet, törekedve a lényegre. És sorolhatnánk, hány meg hány narratívát sző az élet. Talán egy karácsony sem ugyanolyan, mint tavaly volt. És milyen lesz a mostani? Kívül? Belül? Misén? Otthon?

A tökéletes karácsonyhoz, most egy imát ajánlunk. Íme:

Mennyei Atyánk, minden élet forrása!
Nagy ünnepre készülünk, Fiad, Jézus Krisztus születésének ünnepére.
Gyarló, bűnös emberek vagyunk. Botladozunk, de próbálkozunk a Tőled kapott jó reménnyel. Te látod életünket, bűneinket, örömeinket és boldogságunkat. Látod azt is, hogy honnan jövünk, és merre tartunk. Azt is figyelemmel kíséred, hogy társadalmunk, a világ hogyan él azokkal a javakkal, amelyeket nekünk adtál.

Kérlek bocsásd meg, hogy nem tudom felfogni teljesen mindazt, ami élet és szeretet.

Fiad születésének napjára készülve / napján kérlek add, hogy családomban béke, szeretet és meghitt együttlét honoljon, abban a lelkületben, amelyben azt mondtad, hogy ahol ketten vagy hárman összegyűlünk a Te nevedben, ott leszel Te is. Téged várunk! Kérünk, jöjj el a mi szívünkbe újra és maradj velünk. Segíts esendőségünkön, hogy majd egy év múlva ne ugyanezt kérjük, hanem azt, hogy mélyebben ünnepelhessünk Veled.

Köszönöm Jézusom, hogy eljöttél és megajándékoztál magaddal. A legnagyobb karácsonyi ajándékot vállaltad, hiszen senki nem adta életét úgy értem, mint Te a kereszten.

Lehet tökéletes a karácsonyom, a karácsonyunk itt, a tökéletlen világban? Add meg kérlek azt a kegyelmet, hogy majd együtt ünnepelhessek Veled és szeretteimmel a Te asztalodnál, az Atya és a Szentlélek társaságában.

Ámen!

Kapcsolódó tartalom

  • Szent Rita napján

    Szent Rita, akinek ma van az ünnepe, a nehéz házasságban élő asszonyok védőszentje is. Éváról, ősanyánkról mindenki tudja, hogy neki köszönhető az a hadiállapot, amibe Teremtő Istenünkkel kerültünk. Arra viszont nem szoktunk gondolni, hogy Éva hogyan térhetett meg. Megszülte, fölnevelte Káint, Ábelt, és ő már nyilván korán észrevette, hogy a két fiú között milyen feszültségek…

  • Francia érsek: Nem adjuk fel!

    „Neveletlenek”, „koszosak”, „udvariatlanok” … ilyen és ehhez hasonló dorgálások értek minket néha ifjúkorunkban, de ezek a szavak legalább azt bizonyították, hogy az idősebb nemzedékek folyamatosan törődtek azzal, hogy a gyermekeik jó nevelést kapjanak. Hiszen az volt a terv, hogy jól nevelt, tiszta, udvarias. Minden szempontból kifogástalan férfiakat és nőket neveljenek, nemde? Más szavakkal: anélkül, hogy…

  • Mindennapi húsvétunk – Húsvéti ráhangoló

    Nagyböjti ráhangoló videósorozat? Mi ez? Nagyböjti ráhangoló videósorozatunk a végéhez ért, húsvéthétfőn az utolsó extra felvételt tettük közzé. Áldott ünnepet és további tartalmas böngészést a Katolikus.mán! Kedves Lelkigyakorlatozó Testvérünk!Kérünk szépen, hogy ‌‌segíts nekünk fejlődni. Töltsd ki ezt a kérdőívet (LINK), hogy visszajelzést kaphassunk szolgálatunkról. Néhány kérdés csupán, viszont válaszod nekünk nagy ajándék. Köszönjük, hogy ezzel segíted a…

  • Ferenc pápa: Nincs szükségünk két evangélikus egyházra Németországban

    Ferenc pápa egy június 14-én, kedden a La Civiltà Cattolica című lapban publikált beszélgetésben felidézte, hogy azt mondta a német katolikus püspökök vezetőjének, Georg Bätzing püspöknek, hogy Németországnak már van “egy nagyon jó evangélikus egyháza”, és “nincs szükség kettőre”. A pápa május 19-én folytatott beszélgetést európai kulturális jezsuita folyóiratok szerkesztőivel, és ennek során idézte fel…

  • Ház-Haza-Otthon

    Néhány napja még a híradások között úgy szerepelt, hogy a tervezet szerint nyolc négyzetméternek kell egy emberre jutnia (máj.9.), aztán hogy-hogy nem, a számadat lekopott, már csak négyezetméterenként egy ember tartózkodhat a templomokban, szólt a hír. (Megjegyzem, még ma sem tudjuk, mit fog tartalmazni a „felszabadulási” törvény…, szerk. megj., május 12. Romániában) Kolozsvári kollégám gondolataiból…

  • Ferenc pápa ismét viccelődve beszélt utódjáról

    Ferenc pápa már többször szellemeskedett ezzel a fordulattal: legutóbb mongóliai útja során beszélt utódjáról, és hogy megnevezze, XXIV. Jánosnak hívta. A 86 éves Ferenc pápa az utóbbi időben több alkalommal is beszélt utódjáról, és “XXIV. Jánosként” emlegette őt. Ez történt a repülőgépen is, amikor a Szentatya az augusztus 31. és szeptember 4. között tett apostoli…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.