cancel culture Egyedi

Így tanítom a gyermekeimet, hogy ellen tudjanak állni a „kirekesztés-kultúrájának”*

Lányom nemrég azzal jött haza az iskolából, hogy nagyon aggódik és szomorú egy kislány osztálytársa miatt. A kislány állítólag valami rosszat mondott egy másik gyereknek, ezért az egész osztálya kiközösítette. Nem mondta el, hogy pontosan mit is mondott a lány, de abból, hogy a dramatizálásra hajlamos lányom szerint óriási igazságtalanság történt, úgy gondolom, nem lehetett eget rengető dolog.

* A cancel culture angol kifejezés, amit arra használnak, amikor egy társadalmi vagy szakmai közösség megpróbál elhallgattatni, kiközösíteni és mások számára is vállalhatatlanná tenni egy személyt vagy céget, aki szerintük valamilyen megkérdőjelezhető vagy bántó dolgot mondott, illetve tett. (lexiq.hu/cancel-culture)

Lányommal részletesen beszélgettem a dologról, elmagyaráztam neki, milyen káros lehet az efféle viselkedés, különösen, ha huzamosabban folytatódik. Megkértem, másnap beszéljen az illető kislánnyal. Hallgassa meg a történetét, kérje meg, hogy magyarázza el, miért mondta azt, amit mondott, és járjon közbe, hogy legalább lehetősége legyen a bocsánatkérésre.

Elgondolkodtatott a dolog, és arra gondoltam, milyen gyakran halljunk manapság a hírekben, hogy jobboldalon, baloldalon és középen kitagadnak embereket különféle, néha egészen hallatlan okokból. Ennek pedig milyen hatása van ránk, felnőttekre és a fiatalabb generációkra egyaránt.

Gyakran halljuk manapság, hogy bizonyos ismerős arcokat „töröltek, kizártak, kirekesztettek” úgy, hogy esélyük sem volt ellene bármit is tenni. Nem is olyan régen „persona non grata”-nak hívták volna őket. Egyszer csak eltűntek volna a hírekből, és csak akkor hallottunk volna róluk újra, ha teljesen megváltoztatták az életüket. Nem vagyok benne biztos, hogy a mai időkben erre lenne lehetőségük.

Manapság sokan otthon ülünk képernyők előtt, és a bíró, a hóhér szerepét játsszuk. Halljuk egy beszélgetés bizonyos részleteit (egészen biztosan nem az egész beszélgetést), és ez alapján döntünk egy személy bűnösségéről. Nem elég, hogy ítéletet hozunk, de azt még meg is osztjuk a közösségi médiában „a fél világgal”, néha olyanokkal, akiket nem is ismerünk. Aztán az illetőt betesszük a „mellőzettek, elfelejtettek” skatulyájába. Olyan virtuális csőcselékké válunk, amely esélyt sem ad a vádlottnak, hogy elmondja érveit.

A jelenség káros hatással van a gyermekekre

Sajnálatos módon, ahogy a lányom történetében, a kirekesztés gyakorlata a gyerekeink szintjén is megjelent. Ez pedig ennek a kirekesztés-kultúrának a legnagyobb veszélye. Már a játszótéren is tudnak a gyerekek nagyon gonoszok lenni, de ha ma vét egy gyermek akár egyetlen hibát is, kizárják, félreállítják, és sehol egy barát a láthatáron, aki megvédené. Ettől zavartak, depressziósak lehetnek, sőt legrosszabb esetben öngyilkosság is előfordulhat.

Nagyon fontos lenne, hogy a gyerekeink tudatosítsák, igenis, lehet hibázni, és érezzék, hogy a hiba után támogatást kapnak abban, hogy a rosszat, amit elkövettek, kijavítsák. Ha kirekesztik, „törlik” őket, elveszítik önbecsülésüket. A zaklatásnak, terrorizálásnak ez egy elvadult formája.

Ezért próbálom gyermekeimet arra nevelni, hogy ne ítéljenek elhamarkodottan. Keressék az emberben a jót, és bocsássanak meg, ha vétenek ellenük vagy bántják őket. Igen, néha könnyebb lenne félretenni, „leírni”, „kitörölni” az adott személyt az életedből, de akkor hol van benned a növekedés és az irgalom?

Bár én magam is alkottam véleményt a különféle „kirekesztésekkel” kapcsolatban, de igyekszem magamban tartani ezeket, és aszerint viselkedni, amint prédikálok. Szerencsés vagyok, mert a hitünkben tökéletes, utánozható példákat, történeteket találhatok gyermekeimnek arra, amikor a helyes út az, hogy megöleljük azokat, akik megbántottak minket.

Hiszen a Biblia tele van megtérő bűnösökről szóló történetekkel, és ott van a szerető Atya, aki megbocsátott nekik. Hát nem lenne teljesen más, ha Jézus és apostolai útjaik során egyszerűen levegőnek nézték volna, kirekesztették volna mindazokat, akik bántották őket?

Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: Aleteia

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.