Ifjabb Szent Melánia: A lemondás szabadsága – Szentek élete

Ifjabb Szent Melánia – özvegy

* Róma, 383. + Jeruzsálem, 439. december 31.

383-ban született Rómában.

Valéria Melánia az ősi nemesi nemzetségből, a Valeriusoktól származott. A család nagy vagyonnal rendelkezett, és Róma közepén, a Mons Caeliuson volt egy nagyszerű palotája. Apja, Valerius Publicola szenátor, az idősebb Szent Melánia fia volt, aki fiatal özvegyként (372-ben) elhagyta Rómát, hogy meglátogassa az egyiptomi és palesztinai szerzeteseket, és huszonhét évig maradt a Szentföldön. Már ifjú éveiben vágyott arra, hogy ne kelljen férjhez mennie. A 4. század második felében a római nemesi családokban, amelyek részben már áttértek a keresztény hitre, aszketikus mozgalom keletkezett, s ezt lelkileg különösen Szent Jeromos táplálta. Ez a mozgalom erős ellenállásra talált a nemesi családok pogány hozzátartozói körében, sőt gyakran még a keresztény családtagok is rossz szemmel nézték. Egész sor főnemesi hölgy csatlakozott ehhez az irányzathoz, pl. az idősebb Szent Melánia, Szent Fabiola, Szent Paula, Szent Euszto- chium és mások; lemondtak a házasságról, vagy legalább özvegyekként az újabb házasságról.

Gerontius tudósítása szerint Melániát – akarata ellenére – szülei tizenhárom éves korában férjhez adták. Házastársául egy unokafivérét, Valerius Pinianust szemelték ki. Férje a házasságkötés idején, 396-ban még csak tizenhét éves volt. Melánia megpróbálta rávenni az önmegtartóztató életre. Pinianus nem egyezett bele azonnal, de arra kész volt, hogy ha majd lesz két gyermekük, beszéljenek újra a dologról.

Melánia házasságát kemény szenvedés tette próbára. Először egy leánykának adott életet, aki néhány év múlva meghalt. Második gyermekük, aki fiú volt, csak egy pár óráig élt. Koraszülés miatt Melánia élete is veszélybe került. Pinianus állhatatosan imádkozott életbenmaradásáért Szent Lőrinc sírjánál, és kész volt arra, hogy ígéretet tegyen a teljes megtartóztatásra, szülei azonban nem engedték meg. Csak 404-ben, apja halála után tudták megvalósítani; Melánia akkor 21, Pinianus 25 éves volt.

Melánia ekkor Krisztus követésének egy további lépcsőfokára gondolt: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el mindenedet, és az árát add a szegényeknek!” Férjével együtt visszavonult egyik Róma környéki villájukba. Miközben ő egyszerű ruhákat hordott, férje még szeretett költekezni. Amikor Melánia látta, hogy házassági megtartóztatására vonatkozó ígéretét komolyan veszi, javaslatot mert tenni külső pompájuk kérdésében is; sikert ért el.

Csakhamar túl akart adni roppant vagyonukon is, amellyel együttesen rendelkeztek, hogy árát karitatív feladatokra, kolostorok alapítására és templomok felszerelésére fordítsa. Melánia rokona, Nolai Szent Paulinus már tíz évvel azelőtt kezdett azzal foglalkozni, hogy eladja nagy vagyonát, és akkor éppen a Szent Félix sírján épült új bazilikát hozta tető alá. Melánia terve heves ellenállásra talált rokonai körében. Pinianus testvére, Severus a nagy latifundium rabszolgáit fellázította testvére és sógornője ellen. Melánia ezért Serenához, Honorius császár örökbe fogadott nővéréhez fordult közvetítésért, és szabad kezet kapott. Először nyolcezer rabszolgának adták vissza a szabadságát. Nagyszerű római palotájuk, régi családi birtokuk nem talált vevőre, senki sem tudta előteremteni az árát. Néhány évvel később, miután a nyugati gótok kifosztották Rómát, potom áron került más kezébe. Az előrenyomuló gótok elől Melánia férjével együtt visszavonult Szicília keleti partján levő birtokukra. Szemük előtt valamiféle kolostori kötöttségű, közös, egyszerű élet eszménye lebegett, amely akkoriban olyan sokakat lelkesített, és amelynek Szent Ágoston adta meg a szabályait.

Melánia és az anyja, Albina, néhány szolga és hatvan hajadon alkotta az első közösséget; nem messze tőle élt Pinianus harminc szerzetessel; lelki vezetőjük Rufinus volt. Melánia és Pinianus még más kolostorokat is alapítottak, ellátták őket ruhaneművel, megajándékozták pénzzel, ezüsttel, drágakövekkel. Tevékenykedtek a betegápolásban s a menekültek és száműzöttek gondozásában is.

Szicília azonban ki volt téve a hódító germánok fenyegetésének, ezért 411-ben tovább vonultak az észak-afrikai Tagastébe, Szent Ágoston születési helyére, ahol Ágoston barátja, Szent Alypius volt a püspök. Melánia birtoka itt is óriási területekre terjedt. Ágoston, Alypius és Aurelius karthágói püspök tanácsára Melánia és Pinianus a kolostoroknak és a templomoknak nem készpénzt, inkább házakat és földbirtokokat ajándékoztak. Magában Tagastéban mindketten alapítottak egy-egy kolostort férfiak és nők számára.

Hétéves ott-tartózkodás után Melánia Pinianusszal és anyjával, Albinéval együtt elhagyta Észak-Afrikát; céljuk Palesztina volt. Alexandriában megpihentek Szent Cirillnél, majd továbbmentek Betlehembe, ott találkoztak Szent Jeromossal.

Melánia Jeruzsálemben először a Feltámadás templomának közelében lévő zarándokházban szállt meg. 432-ben, egy kilencven nővérből álló kolostort alapított, de főnöknőjük nem akart lenni. Többre becsülte, hogy az Olajfák hegyének közelében egy cellában éljen.

Melánia egyformán jól beszélt görögül és latinul; ezt jól tudta hasznosítani a kéziratok másolásában. Teljesen együttélt a Szentírással, amelyet évente többször is elolvasott elejétől a végéig.

437-ben III. Valentinianus császár Melánia nagybátyját, leánykérőbe küldte Bizáncba. még pogány volt, az 54 éves, böjtöléstől elgyengült Melánia útnak indult Jeruzsálemből Konstantinápolyba, mivel nagybátyját meg akarta téríteni. Célját elérte.

Konstantinápolyban Melánia megismerte Eudókia császárnét, akit megerősített kívánságában, hogy látogasson el a Szentföldre.

Amikor érezte, hogy közeledik a halála, a templomba vitette magát és 439. december 31-én Jeruzsálemben meghalt.