Idézzük fel Ferenc pápa első szereplését
2022. március 13-án van Ferenc pápa megválasztásának 9. évfordulója. Most újra átélhetők azok a pillanatok, amikor Jorge Mario Bergoglio első alkalommal jelent meg a Szent Péter téri erkélyablakban.
2013. március 13-án Jean-Louis Tauran francia bíboros lépett előre a Szent Péter téren a központi erkélyén, hogy bejelentse Jorge Bergoglio megválasztását két napi ülésezés és öt szavazás után. “Annuntio vobis gaudium magnum: Habemus Papam!” („Nagy örömet jelentek be nektek: Van pápánk!”) – mondta az egész világ kamerái előtt. Néhány perccel később a Szent Péter téren összegyűlt hívek végre meglátták az arcát XVI. Benedek utódjának, aki elfoglalta helyét az erkélyen, hogy elmondja első szavait és áldást adjon.
“Tudjátok, hogy az volt a konklávé feladata, hogy püspököt adjon Rómának. Nekem úgy tűnik, hogy bíboros testvéreim most a világ másik végén találták meg ezt a püspököt, de most itt vagyunk…” – mondja mosolyogva az az ember, aki 15 éven át Buenos Aires érseke volt.
“Kérem, imádkozzatok az Úrhoz, hogy áldjon meg engem”
Miután elimádkozta a Miatyánkot XVI. Benedekért, az új pápa egy “szívességet” kért a tömegtől: “És most, a püspök és a nép, megkezdjük ezt az utat, a római Egyháznak ezt az útját, amely szeretetben kormányoz minden egyházat; megkezdjük a testvériség, a szeretet, a köztünk lévő bizalom útját. Mindig imádkozzunk egymásért. Imádkozzunk az egész világért, hogy a világban mély testvériség uralkodjon. Kívánom, hogy az egyháznak ez az útja, amelyet ma kezdünk el (…), megteremje gyümölcsét ennek a szép városnak az evangelizációja számára. Most szeretném áldásomat adni, de előbb szeretnék kérni egy szívességet. Mielőtt a püspök megáldja a népet, kérem, hogy imádkozzatok az Úrhoz, hogy áldjon meg engem.”
Tizenöt perccel később Ferenc pápa elhagyta a Szent Péter-bazilika erkélyét. A történelem 266. pápájaként ő az első latin-amerikai pápa és az első jezsuita, aki a Szent Péter-templom trónjára lépett.
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia









