Ferenc papa interju America Magazine 2 Egyedi

A pápa szavai Oroszországról – diplomáciai fordulat?

Ezt a kérdést teszi fel címében az Aleteia francia oldalának cikke, amely Ferenc pápának az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos szavait idézi. A pápa egy november végén adott interjújában a konfliktusról szólva szokatlanul kemény szavakat használt Oroszországgal szemben.

Ferenc pápának rendszerint azt szokták felróni Ukrajna támogatói, hogy nem lép fel teljes nyíltsággal az agresszor Oroszországgal szemben, hanem inkább közvetítő szerepre törekszik Kijev és Moszkva között. A beszélgetésben újólag elhangzó szemrehányásra Ferenc pápa megismételte, hogy „teljes mértékben támogatja a mártíromságot elszenvedő Ukrajnát”. Megerősítette, hogy sok információt kap a harcban álló csapatok kegyetlenségéről, ugyanakkor konkrétan nem ítélte el az orosz csapatokat, hanem ehelyett Oroszországban élő etnikai kisebbségekből álló egységekről beszélt. „Általában talán azok a legkegyetlenebbek, akik Oroszországból valók ugyan, de nem az orosz hagyományon nőttek fel. Ilyenek például a csecsenek, a burjátok és mások”- mondta az egyházfő.

A pápa szavait nagy megütődéssel és ellenérzéssel fogadta Moszkva. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő az orosz „család” egységét, az ország multinacionális és többvallású jellegét hangsúlyozta, Ramzan Kadirov csecsen vezető pedig úgy válaszolt, hogy a pápa nem tudja, hogyan bánnak az ellenséggel a muzulmánok, és szavai arról tanúskodnak, hogy a külföldi média és propaganda áldozata. Alekszej Cigyenov, Burjátföld vezetője csodálkozásának adott hangot, és hangsúlyozta, hogy népe a nácizmus ellen védi magát.

A Reuters szerint nem sokkal az interjú előtt Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője még üdvözölte a Vatikán politikai szándékát, amellyel a tárgyalásokat kívánja előmozdítani. Mostanra a viszonyok bonyolultabbá váltak, és a mostani kijelentés visszavetheti az elmúlt hónapok erőfeszítéseit.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük