Hogyan vezetett egyetlen gyónás Charles de Foucauld, a sivatag szentje megtéréséhez
Egy pap váratlan felszólítása megváltoztatta Charles de Foucauld életét – és hazavezette őt Istenhez.
A világ katolikusai december 1-jén ünneplik Szent Charles de Foucauld (bővebben egyebek között itt, itt és itt olvashatnak róla) emléknapját, akinek az imában, szegénységben eltöltött élete és rejtett szentsége ma is erőteljesen szól hozzánk. De a sivatag, a magány és a szentség előtt történt egy beszélgetés, amely mindent megváltoztatott.
Valójában viharos ifjúság után Észak-Afrikában találta magát egy katonai misszióban. Ott, ahol a muszlim hívők csendes elkötelezettsége vette körül, valami váratlan történt. Kérdések fogalmazódtak meg benne. Vágy kerekedett benne. És ez a vágy végül visszavezette Párizsba, a Szent Ágoston-templomba, egy csendes imádsághoz, amely élete fordulópontjává vált.
A templom hátuljában állva Charles azt suttogta:
„Istenem, ha létezel, engedd, hogy megismerjelek.”
Ezt ismételgette, mint egy litániát. A másodpercek percekké, a percek órákká váltak. És ő még mindig ott állt, csendben, kétség és vágy között – amikor meglátta Henri Huvelin atyát, ezt a csodálatos és lelki embert, amint a gyóntatószékből lépett ki. A kíváncsi fiatalember odament hozzá és így szólt:
-Jó napot, atyám. Charles de Foucauld vagyok. Szeretném, ha beszélne nekem Istenről. Szeretnék megtudni róla néhány dolgot.
-Végezd el a szentgyónásodat – válaszolta a pap.
-De én nem azért jöttem…
-Végezd el a szentgyónásodat.
Lángra lobbant szív
Ez az egyszerű meghívás áthatolt Charles védekező páncélján. Letérdelt. Sírt. Meggyónta 12 év bűneit. Miután Huvelin atyától feloldozást kapott, és úrrá lett rajta a kapott kegyelem, Charles úgy érezte, hogy lángra lobbant a szíve, és égő vágyat érzett arra, hogy mindent odaadjon:
„Atyám! – kiáltotta – , mit kell tennem, hogy az Urat szolgáljam, és megosszam ezt a fényt? Mit kell adnom? Hova kell mennem?”
És Huvelin atya, a mindenkori bölcs társ, gyengéden megnyugtatta:
„Csak lassan, Charles. Ez a hirtelen tűz lehet, hogy eltűnik. Tanulj meg először erőt gyűjteni az imából és a napi életből. Olvasd a Szentírást. Ismerd meg a szenteket. Ha Isten valóban hív téged, az idő nem fogja gyengíteni a hivatásodat. Bizonyossá fogja tenni.”
Ez az egyszerű útmutatás alakította Charles további életét, és ez volt a kezdete egy hosszú, kitartó utazásnak Isten felé – egy útnak, amely végül elvitte Charles-t Názáretbe, a Szaharába, és végül a kereszt lábához.
Nem sietett azonnal misszióba vagy nyilvános evangelizációba. Helyette a csendet, a szolgálatot és az egyszerűséget választotta. Végül a Lélek arra indította, hogy megalapítsa a Jézus Kistestvérei Közösséget és írásai keresztények generációira voltak hatással, akik a szeretet és az alázat rejtett életét keresték. Ferenc pápát, aki szentté avatta Charles-t, nagymértékben inspirálta és a szentnek tulajdonította, hogy segített neki túljutni élete krízises időszakán.
De minden a bátorság egyetlen pillanatával kezdődött – egy döntéssel, hogy letérdel, meggyón és újrakezdi az életét.
Ma úgy gondolunk rá, hogy Szent Charles de Foucauld arra emlékeztet bennünket, hogy a szentség nem hatalmas gesztusokkal kezdődik, hanem a szívben a kegyelem suttogásával és egy kimondott igennel.
És talán ez az élete csendes csodája: nem csak a sivatagban találta meg Istent. Megtalálta Őt a gyóntatószékben, az önátadásban és a bizalom és szeretet mindennapi döntéseiben.
Fordította: Tüskés Tünde
Forrás: Aleteia
