young curly man wearing jacket showing silence ges 2023 11 27 05 21 20 utc Medium

Hogyan gyakorlom, hogy megtartsam magamnak a véleményemet

A csendben maradás művészetének gyakorlása a modern keresztény ember egyik erénye.

Rengeteg véleményem van. Nagyjából mindenről véleményt formálok. A legtöbb véleményemben nagyon biztos vagyok, noha ezek olyan dolgokra vonatkoznak, amelyek valójában igencsak meghaladják a szakértelmemet. Például nincs orvosi diplomám. Geopolitikai tapasztalatom sincs. Soha nem sportoltam profi szinten, sőt, játékvezető sem voltam. Soha nem voltam pápa. Mindezek ellenére, a fenti témák mindegyikéről bőven van véleményem. Rengeteg olyan gondolatom van, amelyet mindenáron szeretnék másokkal megosztani.

A probléma azonban az, hogy néha nincs igazam, és fogalmam sincs arról a témáról, amiről beszélek. Az évek során gyakran adtam kéretlenül tanácsokat másoknak, magamban ítélkeztem felettük, sőt, még pletykáltam is mások döntéseiről. Azt gondoltam – persze tévesen –, hogy ha én irányíthatnám a világot, és tanácsot adhatnék mások döntéseihez, akkor körülöttem minden tökéletes lenne.

Hogy ezt legyőzzem, az elmúlt évtizedben aktívan gyakoroltam a csend művészetét. Úgy gondoltam, ideje abbahagyni a kéretlen tanácsadást és a folyamatos véleménynyilvánítást. Ez egy fárasztó szokás, amitől jó megszabadulni.

Továbbá rájöttem arra, hogy nem kell állandóan posztolgatnom a közösségi médiába, és bőszen megosztanom tudatlan gondolataimat a világ minden aktuális eseményéről. Minél kevesebb véleményt kürtölök világgá, annál jobb lesz a világ.

A nagy felfedezés – az a bizonyos „aha” pillanat – az volt, amikor rájöttem, hogy mindig van lehetőségem arra, hogy ne alkossak véleményt. Nem kell mindenre válaszolnom. Nem kell úgy tennem, mintha mindenre tudnám a választ, vagy nem kell beszélnem csak azért, hogy hallassam a hangomat. Az emberek nem kíváncsiak a bölcs véleményemre. Nem akarják tőlem megtudni, hogy hogyan éljék az életüket. Békén hagyhatom őket, és a világ nem fog megállni.

Van néhány alapvető dolog, melyek segítettek annak megértésében, hogy a kevesebb véleménynyilvánítás erényes dolog.

Gyakran nincs igazam

Mindig is gyenge voltam a csapatmunkában, mivel soha nem volt türelmem meghallgatni másokat. Túl gyorsan alkotok véleményt, és hajlamos vagyok ragaszkodni ahhoz a tévhithez, hogy az én javaslatom az egyedüli helyes. Azonban, ha visszatekintek az elmúlt évekre, azt látom, hogy számos múltbeli véleményem – melyekben megingathatatlan voltam -, drasztikusan megváltozott. Miért? Azért, mert tévedtem. Akkoriban azonban képtelen voltam beismerni, ezáltal éveket pazaroltam el, konokul ragaszkodva téves véleményemhez.

Lehet, hogy a frusztráció volt az oka annak, amikor úgy gondoltam, hogy a főnökömnek nincs igaza, vagy egy bizonyos politikai vélemény helytelen, vagy akár egy erős vallási elköteleződés szűk látókörű és elhamarkodott. Sokszor tévedtem olyan apróbb kérdésekben is, mint hogy melyek a legegészségesebb ételek, mik a gyermeknevelés legjobb praktikái, vagy hogy hogyan kell személyes nézeteltéréseket kezelni.

Gyakran nincs birtokomban minden lényeges információ ahhoz, hogy véleményt formáljak, pláne, hogy azt megosszam. Rájöttem ugyanis, hogy az életünket többféle módon élhetjük, és eltérő döntéseket hozhatunk – sőt, azok akár mind helyesek lehetnek. Rájöttem, hogy soha nem volt értelme áterőltetni a véleményemet, és ahhoz körömszakadtáig ragaszkodni.

Még ha igazam is van, nem kell arról mindenkinek tudnia

Valami miatt az emberek gyakran kéretlen, sőt kiábrándító tanácsokat adnak. Különösen kellemetlen, amikor a tanácsot egy olyan személy felsőbbrendűségével adják, aki amúgy nem érdemelte ki a bizalmat.

Amikor egy barátom bizalmasan elmondta nekem egy problémáját, az volt az első zsigeri megérzésem, hogy azonnal reagálnom kell rá. Úgy próbálok segíteni neki, hogy megmondom neki, mit tegyen, mit gondolkodjon. Ma már tudom, hogy ez egy olyan személyiségjegyem volt, amely gyakran volt bosszantó, sőt bántó. A legtöbben nem azért mondjuk el gondjainkat barátainknak, mert azt akarjuk, hogy megmondják, mit tegyünk. Ha megosztjuk velük problémáinkat, akkor azt azért tesszük, mert empátiára és támogatásra vágyunk. Manapság már csak akkor adok tanácsot, ha valaki konkrétan kéri, és akkor is elöljáróban leszögezem, hogy egyáltalán nem biztos, hogy igazam van.

Gyakorlom azt, hogy ne ragaszkodjak a véleményemhez

Mostanában azt is próbálom gyakorolni, hogy ne ragaszkodjak görcsösen a saját véleményemhez. Rugalmasabban alakítom ki azokat, és ha új információ kerül napvilágra, vagy változnak a körülmények, akkor gyorsan módosítom. Ez a fajta elengedés vagy lazaság nem jelenti azt, hogy ne venném komolyan a dolgot. Ez a hozzáállás nem azonos az apátiával. Inkább azt jelenti, hogy egészséges távolságot igyekszem tartani minden olyan dologtól, ami aránytalanul nagy jelentőséget kap, beleértve a személyes véleményeket is. A múltban az identitásom alapja az volt, hogy az én véleményem mindig helyes, és azt meg is kell osztanom másokkal. Ez helytelen hozzáállás. Sokkal inkább szeretnék egy kedves és támogató barát lenni.

Ideje félre tenni az egómat

Megkérdeztem magamtól, miért olyan fontos számomra a személyes véleményem. Nos, az egyetlen lehetséges magyarázat egyáltalán nem volt hízelgő rám nézve: azért fontos, mert növeli az egómat, az önérzetemet. Azt mondják, aki tanácsot ad, általában jól átlátja a helyzetet. Azért adok inkább én tanácsot, mert ezáltal leplezem saját hiányosságaimat, és úgy érzem, hogy én kontrollálom a helyzetet.  Ha mások dolgaival foglalkoztam, attól jól éreztem magam, fontosnak éreztem magam.

A gyakori véleménynyilvánítás ugyanakkor szépen lassan tönkreteszi az emberi kapcsolatainkat, és állandó elégedetlenséget szít. Remek módja annak, hogy mindig másra hárítsuk a felelősséget. A pontos véleménynyilvánításon kívül sok egyéb erény létezik, amelyek igen fontosak. Ilyenek a béketeremtés, az elfogadás, a kompromisszum, az alázat, az óvatosság és legfőképpen a szeretet. Íme az egyszerű titok, amire rájöttem: ha kevesebbet beszélek, többet hallgatok és figyelek. Minél többet hallgatok, annál többet tanulok, és ezáltal annál pontosabbá válik a dolgokról alkotott véleményem. Legalábbis ma így gondolom. Sokat kell még tanulnom és hallgatnom.

Írta: Fr. Michael Rennier
Fordította: Kántorné Polonyi Anna

Forrás: Aleteia

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

One Comment

  1. INRI,
    naja, izé. Igen sok a tévedés. Sokan jobb, ha hallgatnak.Erdödy Imre atya a sajovámosi plebănos mondta egyszer édesanyámnak, 23.Jānos pápa szavait…idézve. Mindent meghallgatni, sokat felejteni, keveset javitani. De mihez képest javitani? Kérdezte Imre atya. Meg is vālaszolta: a mozesi 10 parancsolathoz képest, amit köbevęstek. Izlésekröl lehet vitatkozni, pofonokrol is. Èletet ado igékröl is lehet valakinek privāt mås vèlemènye…Azonban a mienk az csengjen össze Jézuséval. Aki pedig eztt az arany ęrtéket nem ismeri annak a fillęrröl kell beszèlni. Ės semmi estre sem tanitônkká fogadni. Ima, mise, häzasság, gyerek- äldäs sok sikeres
    munka, méghozzá szakmailag mindekivel lehet és kell is dolgozni. Söt a sikeres munkában barátokat is lehet fogadnia a hamis mammonbol is. Jézust idézve…Azonban az ö utján, haladva jutok csak elöre. Nincsenek titkok. Amit a füledbe sugnak hirdesd a háztetökröl…