Háziállatok – a gyermek szerepében

Először is szeretném leszögezni, hogy semmi bajom a háziállatokkal – kutyákkal, macskákkal vagy bármilyen más állattal. Egy kis gazdaságban nőttem fel, ahol sokféle állat élt. Én szedtem össze a tyúk- és kacsatojásokat, én etettem a nyulakat. Princess kutyám állandóan velem tartott, amikor kisfiúként az erdőben futkároztam. Ahol én voltam, ott volt Princess is. Amikor megnősültem, egy csomó állatot tartottunk a gyerekeinknek és unokáinknak. A kis háziállatok jótékonyan hatnak a gyerekek fejlődésére, továbbá hasznosak és megnyugtatóak sok ember számára. A maguk helyén nagyszerűek. De az elmúlt évtizedekben a dolgok megváltoztak. Mára egy riasztó tendenciát lehet megfigyelni, amelyben a háziállatokat családtagoknak tekintik, sőt, a gyermekeket helyettesítik velük.

Amikor nyáron otthon voltam az egyetemi munkámból (Ave Maria University és Wyoming Catholic), négy kíváncsiskodó katolikus unokám azt javasolta, hogy látogassunk el egy helyi mega-templomba, hogy kíváncsiságból megnézzük, hogy ott hogyan imádkoznak. Meg is tettük – és szomorú élmény volt. Talán egy nap leírom, mit tapasztaltunk ott, de most csak egy dolgot szeretnék megosztani.

Több ezer „imádkozó” szürcsölgette a kávéját a kényelmes, színházi jellegű ülőalkalmatosságokon, miközben a lelkész felsétált a hatalmas színpadra. Amikor felgyulladtak a fények, láttuk, hogy a karjában egy kiskutyát tart. Büszkén bejelentette:

„Szeretnélek bemutatni titeket a fiamnak.” (Aztán megmondta a kutya nevét, amit azóta elfelejtettem.) „A fiamnak van egy nagyobb testvére is otthon, de ő túl nagy ahhoz, hogy elhozzam a templomba.”

Csaknem öt percig úgy beszélt a kutyájáról, mintha egy ember lenne, a fia lenne, a családjának a tagja. A tömeg üdvrivalgással fogadta a beszédét, mindenki tapsolt. Az unokáim megdöbbenve néztek rám. Hitetlenkedve felemeltem a kezem, és azt suttogtam: „Mi a fene ez…?”

Látom, hogy a környéken lakó emberek babakocsiban viszik sétálni a kutyáikat. A születésszám zuhan, a kisállatipar fellendült. A kutyababakocsik manapság „divatosak”. Dél-Koreában ma már több kutyababakocsit adnak el, mint igazi babakocsit. Ennek az országnak a termékenységi rátája az egyik legalacsonyabb a világon, és 2023-ban újabb csökkenést regisztráltak: az egy nőre jutó átlagos várható gyermekek száma 2022-hez képest 0,78-ról 0,72-re csökkent. A kutyababakocsik eladása 2019 óta megnégyszereződött, és a csúcsmodellekért akár 1100 dollárt is megadnak.

„Engem az aggaszt, hogy a fiatalok nem szeretik egymást”

– mondta 2023-ban Kim Moon-soo dél-koreai munkaügyi miniszter. „Ehelyett a kutyáikat szeretik és cipelik őket magukkal mindenhová. Nem házasodnak meg, és nincsenek gyerekeik.”

Az Egyesült Államokban is erősödik ez a tendencia – nemcsak a kutyák, hanem a macskák esetében is. A kisállatipar virágzik. A Washington Post közzétett egy véleménycikket ezzel a címmel:

„A kígyó megharapta a macskámat. Nem volt nehéz úgy döntenem, hogy minden pénzemet kiveszem a számlámról, hogy megmentsem őt”.

A cikkből megtudhattuk, hogy ez a nő hogyan költött 6200 dollárt állatorvosokra.

Nemrég egy szép étteremben szomorúan ültünk két lány mellett, akik „bundás kisbabáikkal” az ölükben ebédeltek. Úgy gügyögtek hozzájuk és úgy dédelgették őket, mintha tényleg kisbabákat pótolnának. Másoknak a kutyái a lábuknál feküdtek, a pincérek pedig megbotlottak bennük. Többször is előfordult, hogy repülőgépen egy kutya vagy macska fészkelődött a lábamhoz.

Van ebben valami újdonság? A mai világunkban igen. A szüleim nemzedékében ilyesmi nem létezett. A világ számos részén a kutyákat tisztátalan állatoknak tartják. Más helyeken viszont ugyanúgy kényeztették őket, mint ahogyan manapság. Nem ismeretlen a történelemben, hogy az állatokat családtagként, vagy több mint egyszerű állatokként fogadták be.

A minap olvastam egy érdekes idézetet a görög életrajzíró Plutarkhosztól (kb. 50-120), aki római polgár volt, és a bibliai időkben élt, de nyilvánvalóan nem volt keresztény.

„Amikor Caesar egyszer Rómában gazdag idegeneket pillantott meg, akik kölyökkutyákat és majmokat vittek karjukban, s becézve simogatták őket, megkérdezte tőlük, hogy az ő hazájukban nem szülnek-e a nők gyermeket; uralkodóhoz méltó módon feddte meg őket, hogy oktalan állatokra pazarolják a szeretet és a gyengédség természet által belénk oltott képességét, amelyre csak emberi lények tarthatnak igényt.

Minthogy lelkünket a természet tudni- és látnivágyónak alkotta, nem kell-e éppen így megrónunk azokat, akik rosszul használják fel képességeiket érdemtelen dolgok meghallgatására és szemléletére, a szép és hasznos dolgokat pedig elhanyagolják?”(Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok)

Szól a Katolikus Egyház a háziállatokról? Igen, a Katekizmus szól! Éspedig:

„Megszelídíthetők, hogy segítsék az embert munkájában és szórakozásában is. … Ellenkezik az emberi méltósággal az állatok haszontalan kínzása és válogatás nélküli irtása. Ugyanígy méltatlan az emberhez, ha olyan összegeket fordít rájuk, amelyekkel elsősorban az emberek nyomorát kellene enyhíteni. Szabad az állatokat szeretni; de nem kellene csak személyeket megillető szeretettel feléjük fordulni.” (KEK 2417-18).

Az állatokat Isten teremtette, és arra szánta őket, hogy munkánkhoz és szabadidőnkben használjuk őket. Kis kedvenceink nagyszerűek. Sok magányos embernek nyújtanak vigaszt, a gyerekeket szórakoztatják, a vakoknak és a fogyatékkal élőknek segítenek, és még tucatnyi egyéb módon tesznek jó és hasznos szolgálatot.

Zavarba ejtő azonban, amikor egy társadalom elkezdi elhagyni a házasságot és a gyermekvállalást, és ezek helyettesítésére háziállatokhoz folyamodik. Meg kellene ütköznünk azon, amikor az emberek kedvenc kisállataikra túlzott mennyiségű időt és pénzt költenek, holott azt a szegények vagy rászorulók megsegítésére is fordíthatnák. Néhány riasztó statisztikai adatot közöl erről a Catholic World Report „Thou shalt have no dogs before me” (Ne tartsd többre a kutyákat nálam) című cikke.

A kisállatok értékes szerepet töltenek be életünkben, de a nem helyénvaló szeretet is aggodalomra adhat okot. Keresztényekként és társadalomként is meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt.

Rövidített fordítás: Solymosi Judit
Forrás: catholic.com