2022. március 1., kedd
Megérkezett a tavasz. Csodás reggelre ébredtünk, ragyogóan süt a nap, kicsit csípős szellő fújdogál. Tökéletes márciusi reggel lehetne: az emberek munkába igyekeznének, az otthonlévők az udvart takarítanák, a gyerekek az utcán bicikliznének … Ehelyett azonban csend honol mindenhol, alig látunk valakit az utcákon. Hiszen kivel is találkozhatnánk? Az elmúlt napokban számtalan család, férfi, nők, gyerekek hagyták el lakhelyüket.
Reszketve hallgatjuk és olvassuk a híreket. Tegnap megállapodás nem történt, ellenben a harcok felerősödtek. Kijevet továbbra is támadják, Herszon megyébe is elértek az orosz csapatok. Harkivot is ostrom alá vették, ahol számtalan orosz nemzetiségű, oroszul beszélő, érző, imádkozó ember él. Egyre több civil sérültje és halottja van a háborúnak: ártatlan gyermekek és nők halnak meg. Délután a kijevi tévétornyot rakétatámadás éri, pár órára akadozik, majd teljesen leáll a tévéműsorok sugárzása. Vajon mi lehet a céljuk ezzel?
Közben a pékségek jelzik, hogy már nem tudnak minden nap kenyeret kiszállítani a kisebb és nagyobb boltokba. Erre több okuk is van: munkásaik elmenekültek, a liszt ára nagyon magasra szökött, nincsen elegendő üzemanyag. A pékségek már ráfizetéssel működnek, de parancs van rá, hogy a kenyeret sütni kell. A helyi kisboltok vezetői arra panaszkodnak, hogy nem tudnak árut hozni, mert csak korlátozott mennyiségben vásárolhatnak, vagy időnként egyáltalán nem. Arról nem is beszélve, hogy az árak ingadozását már nem tudják követni, mert lehetetlen.
Sajnos a háborúnak nagyon sok arca van. Nem csupán a dorbézoló jómódú „menekültek” váltanak ki ellenszenvet a jóérzésű emberekből. A határon megjelennek a romakisebbség tagjai is, akik nagyon jó „üzletet” és lehetőségeket látnak a kialakult helyzetben. Kihasználva azt, hogy szabadon mozoghatnak a határon a magyarországi oldalon halomra szedik fel az „adományt”. Szomorúan és háborgó szívvel figyeljük az eseményeket.
Mindeközben magyarországi és erdélyi magyar testvéreink is jelzik, hogy útnak indultak és hozzák a segítséget. A mi feladatunk az, hogy a megfelelő helyre, az arra rászoruló emberekhez kerüljön majd. Hiszen egyre többen érkeznek. Vannak, akik csak megpihennek a menekültszállóként funkcionáló óvodákban, iskolákban, mások jelzik, hogy beláthatatlan ideig maradnának … Az egyik család 3 kisgyermekkel érkezik este hét óra körül, közel 3 napja vannak úton, éhesek, fáznak, fáradtak. Kárpátaljáról vonatokat indítanak a háború sújtotta régiókba, hogy evakuálják az ottmaradt lakosokat. Ők már nem luxusautókkal jönnek majd. Sajnos úgy néz ki, lesz még dolgunk.
– Folytatása következik. Kövesd a Katolikus.mát és imádkozz a békéért!
