Ha Ratzinger valamitől irtózott, az az értelmetlenség volt

Mi XVI. Benedek titka? Hogyan vált a 20. századi teológia Mozartjává és Péter apostol utódjává egy olyan időszakban, amikor az Egyház hajóját a bajok szélviharai tépázták?

Pontosan ezt a kérdést tettük fel Joseph Ratzinger bíboros akkori személyi titkárának, Monsignore Josef Clemensnek közel 30 évvel ezelőtt, amikor a bíboros a Hittani Kongregáció prefektusa volt. Monsignore Clemens elöljárójához hasonlóan német volt, később érsekké szentelték, és fontos pozíciókat töltött be a Szentszékben. Válasza sok kétséget tisztáz.

Egy óriás hatása

„Joseph Ratzinger 23 éves korában két évet szentelt életéből a történelem egyik legnagyobb gondolkodójának, Szent Ágostonnak a tanulmányozására, akiről doktori disszertációját írta” – mondta akkoriban az akkori Monsignore Clemens. „Amikor az ember ennyi időt tölt el egy ilyen briliáns elme gondolkodásában elmerülve, az elméje, gondolkodásmódja megváltozik, elmélyül, sokkal érzékenyebbé és élesebbé válik.”

Így sokkal jobban megérthetjük, amit Joseph Ratzinger később teológusként és pápaként mondott: A kereszténység tűz. És ezért nem „unalmas”, hanem a hit szenvedélyét követeli meg tőlünk a világ megújításához – anélkül, hogy elfelejtenénk, ki az, aki mozgatja a világot.

Ha Ratzinger valamitől irtózott, az a rögtönzés vagy az értelmetlenség volt: A dolgoknak okuk van, nem „csak úgy” vannak. A kereszténység „só”, nem „cukor”, szokta volt mondogatni.

Ez magyarázza azt is, hogy XVI. Benedek miért nem volt puha vagy könnyen kezelhető pápa. Ratzingert is ebből a tüzes anyagból faragták. A bajor egyházfő két lábbal a földön állva, de lelkével a helyén, mindig a magasztos felé feszülve, szokatlan módon fémjelezte az Egyházat.

Nem véletlen, hogy ő az a pápa, aki lemondott, s ez a lépése példátlan helyre helyezi őt az egyháztörténelemben. A történelemben, így jelző nélkül.

Az alázatosság nagysága

Ratzinger sokat elmélkedett a Genezisről. Ha van valami, amit Isten nem tűr, az a büszkeség: az arrogáns emberi büszkeség, amely nem fogadja el magát teremtménynek, amely azt hiszi, hogy uralkodhat és elronthatja a természetet, amely kihasználja az embereket.

Ratzinger azt írta, hogy a modernitás programja már nem az, hogy Isten képmásai akarunk lenni, hanem önmagunk képmásai, hogy felruházzuk magunkat a világ feletti hatalommal anélkül, hogy tisztelnénk Isten hatalmát, vagy várnánk Tőle valamit. És az ő gondolkodásában ez a feledékenység és az Istennek való hátat fordítás nyitott utat a pusztulás és a pusztítás felé. Ratzingernek igaza volt. Alapos részletességgel gondolkodott el a Lélekről és a teremtésről, és szilárdan hitt a Lélekben, aki megjavít, aki megbocsát, aki teremt, aki mindent újjá tesz. Ez a teremtő és megújító Lélek nem hagyta magát korlátok közé szorítani, és a bajor pápa tisztában volt ezzel. Az Egyháznak talán vannak határai, de a Lelkének nincsenek.

A katolikus egyház elkötelezett a tolerancia, a tisztelet, a barátság és a népek közötti béke mellett. Ezt XVI. Benedek mondta, amikor a zsidók és a keresztények közös gyökereit hasonlította össze. A német pápa nem hitt egy szeszélyes Istenben, aki úgy teremtette a világot, hogy nem tudta, mit akar.

Ha át akarod alakítani elmédet és gondolkodásodat, te is Ratzinger nyomdokaiba léphetsz, elmélyedve az olyan nagy szellemek írásaiban, mint például a pápa tanítója, Szent Ágoston. Ám, ha úgy tetszik, kezdheted XVI. Benedek első enciklikájának, az „Isten a szeretet” kezdetűnek az olvasásával, amely 17 év elteltével sem vesztett semmit frissességéből. A pápa most is végigkísér bennünket a művön.

Írta: Jesús Colina és Miriam Diez Bosch
Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
Forrás: Aleteia