„Ha hozzám fordul, meghallgatom” (Zsolt 91,15) – a kölni érsek 2026-os nagyböjti körlevele

Kedves Testvérek!

„Lenne nyolc perced a számomra?” – Egy férfi ismerősöm nemrég elmesélte, hogy ez a mondat hogyan vált közte és egyik barátnője között jelzőkóddá. Miután a barátnője nehéz időszakon esett át, amikor is az édesanyja kórházban, a fia munka nélkül, ő maga pedig egészségileg a padlón volt, ismerősöm megkérdezte tőle, hogy miért nem jelentkezett. Barátnője úgy vélte, hogy ő ugyan próbálkozott, de a híradásai az ismerősöm számára épp olyannak hangzottak, mint máskor, s így ő nem ismerte fel a barátnő segélykérését. Ez a barátnő egy amerikai tanulmánnyal kapcsolatban azt olvasta, hogy ha sürgős stresszhelyzetben nyolc percet töltünk egy baráttal, az segíthet abban, hogy jobban érezzük magunkat. Azóta, ha úgy hozza a szükség, ők ketten egyszerűen csak ennyit írnak egymásnak: „Lenne röpke nyolc perced a számomra?” Egyetlen napunk sem lehet annyira elfoglalt, és egyetlen határidő sem annyira fontos, hogy ezt a rövid időt ne tudnánk arra szánni, akinek valóban szüksége van rá.

Számtalan felmérésből és személyes tapasztalataink alapján is tudjuk, mennyire megnőtt a rohanás és túlhajszoltság érzése sokunk életében. Tapasztaljuk, hogy mennyire szenvednek elsősorban a tizenévesek és a fiatal felnőttek a magánytól és a jövőtől való félelmeik miatt. Milyen égető szükségük lehet tehát valakire, aki nyolc percre a rendelkezésükre áll.

A barátság helyszínei – a meghitt istenkapcsolat színterei

Milyen csodálatos lenne, ha ebben a böjti időszakban odafigyelnénk arra, kinek van szüksége a mi nyolc percünkre, amikor egyszerűen csak meghallgatjuk őt, jelen vagyunk számára a figyelem és közelség apró jeleivel és gesztusaival. Talán csak egy rövid telefonhívással, egy közös sétával, egy egymásért mondott csendes imával. Ezek csak apróságok, amelyeknek azonban gyakran nagy hatásuk van.

Egyházközségeink manapság gyakran a barátság helyszínei, ahol az emberek megosztják egymással életüket, és magától értetődően jelen vannak egymás számára. Hálás vagyok mindazoknak, akik elkötelezetten tevékenykednek a plébániáinkon, közösségeinkben, szervezeteinkben, mozgalmainkban és intézményeinkben, akik meghallgatnak másokat, együtt hordozzák a terheket, együtt imádkoznak, és együtt ünnepelnek.

Milyen erős tanúbizonyság lehetne az egyházközségeinkről, mint a barátság helyszíneiről, ha azok, akik az elkövetkezendő hetekben hozzánk fordulnak, éreznék és tapasztalnák: itt van valaki, akire számíthatok. Ha azt élhetnék át: itt szívesen látnak, figyelnek rám, itt olyan lehetek, amilyen vagyok. Arra bíztatom Önöket, hogy az elkövetkezendő 40 napot különösképpen is használják arra, hogy hívjanak meg olyan embereket az egyházközségükbe, akik talán még sohasem vagy már nagyon régen nem vettek részt szentmisén, vagy valamilyen más egyházi rendezvényen. Talán vannak olyan személyek, akik éppen most jutnak az eszükbe, akiket szeretnének a közelség és az elfogadottság érzésével megajándékozni, és akikről azt is sejtik, mennyire jólesne nekik, ha valaki újra időt szakítana rájuk? Egyházközségeink lehetnek olyan helyek, ahol senki sem marad egyedül, ahol mindenki megtalálja a helyét, ahol támogatjuk és erősítjük egymást.

Amikor közösségeinkre és számos egyházi intézményünkre a barátság helyszíneiként gondolok, akkor természetesen elsősorban Istenhez fűződő barátságunkra gondolok. Reménykedem benne és vágyom rá, hogy ezeken a helyeken egyre inkább növekedjen a bizalmas viszonyunk Istennel. Olykor kicsiben és alig láthatóan. Talán kezdhetnénk napi nyolc perccel – nyolc perccel, amelyet tudatosan Istennek szentelünk. Annak, aki mindig itt van, aki ismer bennünket és a szívünket. Annak, aki az Eucharisztiában, a Szentírásban és a csendes imában vár ránk. Tapintatosan. De hűségesen, mint egy jó barát.

Isten közelsége Jézus Krisztusban

Micsoda ajándék, hogy hihetjük: Isten Jézus Krisztusban emberré lett. Nincsen távol tőlünk. A közelünkben van. Ő a Testvérünk és Urunk. Jézus nem elítél, hanem felemel minket. Mellettünk marad, különösen akkor, amikor a legnagyobb szükségünk van rá.

Ha magányosságunkat, gondjainkat, félelmeinket és feszültségünket Istenre bízzuk – talán csak napi nyolc percben – megváltoztathatja az életünket. Mert Jézus maga is megtapasztalta a pusztát, a magányt és a kísértést. Nagyböjt első vasárnapjának evangéliumában egyedül, a pusztában találkozik velünk, de Atyjának közelségében. Tudja, mit jelent gondokkal és félelmekkel küzdeni, s közben mégis bízni. Ebben a Krisztusban bízhatunk. Ebben a nagyböjti időszakban újratanulhatjuk a benne való bizalmat, a vele való meghittséget.

Éppen a bizonytalan időkben, amikor sok minden változik, bízhatunk Isten örök szeretetében. Ez vezet át bennünket minden változáson. A nagyböjt arra hív, hogy fedezzük fel újra ezt a reményt, és merítsünk erőt belőle. Arra bátorít minket, hogy ne azt nézzük, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt bennünket: Isten szeretetét, amely Jézus Krisztusban emberré lett, és minden pillanatban közel akar lenni hozzánk.

Éppen most!

Talán éppen ezért most, amikor minden átalakul, változik vagy összeomlik, amit sokszor fájdalmasan élünk meg korunk és valóságunk részeként, éppen most van itt az ideje, hogy merjünk valami újat tenni, s a bizalom, a remény és a megingathatatlan hit erejét mindezekkel szembeállítani! Talán éppen most van itt az ideje, hogy rendszeres szentségimádást, új imacsoportot, vagy a rászorulókért egy új kezdeményezést indítsunk a környékünkön. Esetleg egyszerűen beszéljünk csak őszintén és személyesen a hitünkről és a reményünkről. Miért is ne? Merítsünk ihletet, hogy bátrak legyünk, és új utakra induljunk.

„Aki hisz, soha nincs egyedül.” XVI. Benedek pápa szavai nagy igazságot hordoznak. Isten nem hagy el bennünket. Soha. Keresztényként az a feladatunk, hogy ezt a közelséget és Isten szeretetét továbbadjuk, hogy senki ne maradjon egyedül. Éppen most!

Ezért arra hívom Önöket, hogy ajándékozzanak ebben a nagyböjti időben minden nap legalább nyolc percet Istennek, egy barátnak, egy embernek, akinek az Önök közelségére van szüksége. Engedjék, hogy Isten kegyelme megajándékozza Önöket, és adják tovább ezt a kegyelmet.

Ehhez adja Isten nekünk az Ő bőséges áldását, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Köln, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén
Rainer Maria Woelki bíboros, kölni érsek

Fordította: Klausz Eszter
Forrás