Június 8-án a franciaországi Annecy városában a szíriai származású, de magát kereszténynek kiadó Abdalmasih H. késsel támadott hat emberre a tó partján fekvő parkban. A megtámadottak segítségére a zarándokútját járó fiatalember, Henri d’Anselme sietett, és tette a támadót ártalmatlanná. A megtámadott négy gyermeket és két idősebb embert súlyos sérüléseik ellenére sikerült megmenteni.
A 24 éves, filozófiai tanulmányokat és üzleti főiskolát is végzett férfi motivációjáról készített interjú rövidített változata. A teljes beszélgetés a Famille Chrétienne c. lap 2023.06.23-i számában jelent meg.
Mi mozgatta, amikor aznap szembeszállt a támadóval, még akár az élete kockáztatása árán is?
Gondolkodás nélkül cselekedtem. Ami ott a szemem elé tárult, azt nem hagyhattam, hogy megtörténjen. Valami erős belső késztetés hajtott, és tudtam, hogy most cselekednem kell.
Ön úgy fogalmazott, hogy „Nem véletlenül jártam éppen ott.” Úgy gondolja, hogy a Gondviselés vezérelte akkor éppen oda?
Igen. Aki hisz Istenben, abban egy efféle helyzetben fel sem merül ez a kérdés. Számomra egyértelmű, hogy a Jóisten akarta úgy, hogy előtt fél órán keresztül a Pâquier parkban egy padon ülve e-mailekre válaszoljak és a tájban gyönyörködjek, aztán gyalog folytassam az utamat. Mehettem volna másfelé is, a rövidebb utat is választhattam volna. Ha valaki az életét a hit szemüvegén keresztül nézi, annak számára egyértelmű lesz, ahogy a Gondviselés folyamatos beavatkozik, és nem csak döntő pillanatokban!
Márciusban indult el egy körútra, amely során a francia katedrálisokat keresi fel. Ön ezt az utat előkészítésnek nevezte. Milyen tekintetben gondolja, hogy ez előkészítés lenne?
Az utazás a szépségre és a jóságra való belső nyitottságomat fejlesztette. Ez az utazás tette lehetővé, hogy egy ilyen helyzetbe kerüljek és arra így reagáljak. A két hónap alatt elteltem a francia történelemmel, az épületek szépségével, Franciaország kulturális, művészi és vallási örökségével. Elmélyedtem az épületek csodálatra méltó történetében és a keresztényekében is, akik az életüket halálukig a hitnek áldozták. Épp előtte hagytam el Lyont, a mártírhalált halt szent Blandina és Szent Pothin, Lyon első püspöke városát. Mindez megfogott engem. Az üzenet lényege, ami foglalkoztat: a nagyszerű és szép dolgokból való táplálkozás valóban hatást gyakorol a lelkünkre és a szívünkre, mi pedig ennek megfelelően cselekszünk.
Vannak olyan, keresztényeket ábrázoló képek, amik különösen segítik vagy hatással vannak Önre?
A támadás alatt egyetlen kép villant fel lelki szemem előtt: Arnaud Beltrame képe, aki csendőrtisztként önként jelentkezett túsznak, hogy egy túszcserénél átadják a muszlimoknak. Nem sokkal később a muszlimok megölték. Ő a végsőkig kitartott. Ő volt a példaképem. Azt mondtam magamnak: “Ha ő a végsőkig kitartott, nekem is ezt kell tennem”.
Volt-e valami hatása Önre a cserkészetnek, hogy ilyen hősiesen cselekedjen? Ha igen, mit szűr le ebből?
A keresztény cserkészet nagysága az, hogy a lovagi eszmény megvalósításán dolgozik. Mindez nyomot hagyott bennem is. A lovagi eszményre utal a 3. cserkésztörvény is: A cserkész, ahol tud, segít. A cserkészet adta számomra a lökést ahhoz, hogy kövessek egy eszményt, ápoljak egy belső tartást, és arra törekedjem, hogy keresztényként cselekedjek. Tulajdonképpen ez nem egy látványos dolog, hanem egy életterv, amit az ember a mindennapjaiban követ. Ezért nem szeretem egyáltalán, hogy nemzeti hősnek neveznek. Én nem hősként viselkedtem, hanem úgy, mint bármelyik keresztény, aki igyekszik az evangélium szerint élni.
Ön szerint mit adhatnak a keresztények a világnak?
Az életünkkel, mint tanúságtétellel megmutathatjuk, hogy az Istenbe vetett hit valami élő és mai, ami a nagysághoz és a szépséghez vezet el mindannyiunkat. Bízom benne, hogy a tanúságtételem is ezt közvetítette! Isten irántunk való szeretete mély. Ránk vár valami a halálunk után, és ezért nem kell féltenünk az életünket. Ami számít, az az, hogy odaadjuk magunkat másokért. A támadó is kereszténynek adta ki magát. Még azt is kiabálta: “Krisztus nevében!”
És Ön erre reagált…
Krisztus nevében képtelenség védtelen gyermekekre támadni! Ez pontosan az üzenet kifordítása, egy sátáni tett. Ezzel a felkiáltással lándzsát döfött Jézus szívébe.
Imádkozott a dulakodás közben? Vagy utána?
Ilyen zűrzavaros helyzetben nem gondolkozik az ember, és imádkozni sem lehet. Az agyam mintha kikapcsolt volna. Ha itt imáról lehet beszélni, akkor maga a cselekvés volt ima. Ezért is vélem úgy, hogy egy nagy belső erő késztetett cselekvésre. Azonban amikor a támadót sikerült megfékeznem, és visszamentem a sérült gyerekekhez, ott az első dolgom az volt, hogy elmondjak magamban egy Üdvözlégy Máriát.
Jézus arra indít minket, keresztényeket, hogy az ellenségünknek is bocsássunk meg, tartsuk oda a másik orcánkat is. Szokott imádkozni a támadóért is?
Természetesen, hiszen őérte is imádkoznunk kell! Akkor rögtön láttam rajta, hogy szerencsétlen teljesen magán kívül volt, semmi emberi nem volt benne. A cselekedetét valami külső, nagyon sötét indíttatásból tette, míg az én indíttatásom alapvetően jószándékból volt. Hogy ne olyan egyszerűen fejezzem ki magam, ez egy eszkatológiai küzdelem volt.
Fordította: Frick József
Forrás: vision2000.at
