Gázai Szent Hilárion: A csendet kereső láng – Szentek élete
Gázai Szent Hilárion – szerzetes
* Tabatha, Dél-Palesztina, 291. + Ciprus szigete, 371.
Amikor Hilárion 291-ben a Gáza melletti kis Tabathában megszületett, Remete Szent Antal, az egyiptomi szerzetesség megalapítója életének derekán járt. Hiláriont pogány szülei Alexandriába küldték tanulni. Itt találkozott a kereszténységgel és nemsokára Antallal is.
Legföljebb tizenöt éves lehetett, amikor megkeresztelkedése után a nagy szerzetes atyától átvette a fehér ruhát. De nem tartott ki sokáig Antal társaságában, aki köré az emberek már csapatosan sereglettek.
Így hát Hilárion már két hónap múlva visszatért hazájába. Szülei időközben meghaltak, gazdag örökségét szétosztotta testvéreinek és a szegényeknek, s elindult Gáza kikötővárosába. Itt gyakorolta magát egyedül, félig még gyermekként, tanító és vezetés nélkül az Antalnál és tanítványainál látott módon az erényekben, az imádságban és a Szentírás olvasásában, böjtölésben és éjszaki virrasztásokban, teste megfékezésében. Kemény munkával teremtette elő szűkös táplálékát.
Huszonkét évig élt Hilárion vezeklő remete életet a tenger és mocsár közti kunyhóban. Időközben elterjedt a híre egész Palesztinában, s felkeresték mint tanácsadót és csodatevőt. Legendája számos gyógyulásról beszél, amelyek egyre híresebbé tették a szegény és magányos remetét. Életét egyre többen utánozták; sok remetetelep keletkezett a környékén, és a „szerzetesség” gyorsan elterjedt Dél-Palesztinában.
Szent Jeromostól tudjuk, hogy itt mindenki saját lelkiismerete szerint próbálkozott járni a tökéletesség útján. Szervezettségnek nyoma sem volt. Hilárion viszonylag laza kapcsolatot tartott fenn a testvérekkel; egyszer egy évben, a szüret idején felkereste őket, imádkozott velük és oktatta őket. Ilyenkor a remeték egész raja kísérte. Úgy látszik, egyes remeték kevésbé önmegtagadóan éltek, mint Hilárion. Voltak köztük olyanok is, akik szőlőheggyel rendelkeztek, azt megmunkálták, és így a szőlőhegyükre látogatókat meg tudták vendégelni. A szent nemtetszésére egyesek túlságosan is gondoskodtak jövőjük biztosításáról.
Mélységes vágy fogta el korai éveinek csendje és magányossága után, s egyben félelem is attól, hogy a feléje áramló tisztelet miatt elveszti szerzetesi életének gyümölcsét. Két év múlva, 357-ben elhagyta Palesztinát.
Ezzel megkezdődött a szent vándorélete; helyről helyre menekült a minduntalan jelentkező dicsőítés elől. Elért hozzá a hír, hogy elhatározták a halálát és nyomoznak utána.
A még csaknem teljesen pogány Géza lakói már régóta nyugtalansággal szemlélték az eleven keresztény élet kibontakozását Palesztina déli pusztai sávjában, és miután a hitehagyott Julianus császár lett, kihasználták az alkalmat, hogy véget vessenek ennek. Hilárion kolostortelepét a földdel tették egyenlővé, a szerzeteseket megölték vagy elűzték, Hilárion után pedig hajszát indítottak. Az üldözött még idejében kisiklott a kezük közül, s a Líbiai sivatagban levő oázisban várta ki Julianus császár halálát. Amikor a birodalom új, keresztény császárt kapott, egy gázai tanítványával Szicíliába távozott. A sziget belsejében tűzifát gyűjtöttek, s annak eladásából éltek. Itt sem sikerült hosszabb ideig ismeretlennek maradniuk. Ciprus szigetére ment, s ott végre megtalálta a régen óhajtott nyugalmat.
Ez a nyugalom azonban nem lett azonnal osztályrésze. Még két éven át kellett tanító- és csodatevőként kitartania az odaözönlő tömeg közepette. Hészükhiosznak sikerült mélyen a sziget belsejében felfedeznie egy csaknem hozzáférhetetlen, elhagyatott gyümölcsöskertet. Ide már csak néhány gyógyulást kereső ment utánuk. Nyolcvanéves korában, halálát közel érezve sajátkezűleg írt végrendelet. Ezután békében meghalt Ciprus szigetén 371-ben. Kívánságára a kertjében temették el. Nyolc hónappal később azonban Hészükhiosz egy ködös éjszakán életét veszélyeztetve Majumába vitte a szent holttestet, és a régi kolostor helyén hántolta el.
A szent utolsó szavai – „Távozz, mitől félsz? Távozz lelkem, miért késlekedel még? Csaknem hetven évig szolgáltál Krisztusnak, és még félni mersz a haláltól?” – egy beteljesült élet titkát fejezik ki. Mivel égett benne az istenszeretet, másokat is lángra tudott gyújtani; így lett a szerzetesi élet egyik megalapozója.
