Ferenc pápa Regina Coeli imája: A föltámadt Krisztus jelenléte kapcsoljon össze
A Szinódusi Palotában tett látogatása után Ferenc pápa felkereste a közelben álló Szent Alekszander Nyevszkij pátriárkális székesegyházat, mely egyike a világ legnagyobb ortodox katedrálisainak. 1882 és 1912 között építették annak emlékére, hogy 200 ezer orosz katona véráldozatába került az ottomán törökök kiűzése Bulgáriából öt évszázados elnyomatás után. A templom közepén áll Szent Cirill és Metód trónja. Ferenc pápa az ortodox pátriárkális székesegyházban tett látogatás során imádságba mélyedt a trón előtt, majd a katedrális előtti téren imádkozta el helyi idő szerint délben a Regina Coeli imádságot, melyben a föltámadt Krisztus közösségépítő szerepére utalt.
A „Valóban feltámadt Krisztus” húsvéti köszöntés bolgár földön a keresztény hitről tanúskodik: Krisztus él! Ő a mi reményünk és legszebb fiatalságunk, mert velünk van, bennünk van és soha nem hagy el bennünket – kezdte beszédét a pápa, utalva a Christus vivit kezdetű apostoli buzdítására.
Bulgária különféle vallási kifejeződések útkereszteződése
Ezt a hitet hirdették szerte a földön kétezer éve, miként itt ebben az országban is számtalan nagylelkű hívő missziója szolgálta azt. Közülük Ferenc pápa Szent XXIII. Jánosra emlékezett, akit a helyiek „szent bolgárnak” hívnak. Ő itt tanulta meg megbecsülni a keleti egyházak és a többi felekezet hagyományát. Ez a tapasztalat indította később őt a II. Vatikáni ökumenikus zsinat egybehívására. Bulgária, jóllehet egy ortodox felekezetű ország, valójában különféle vallási kifejeződések útkereszteződése, melyek találkoznak egymással és párbeszédet folytatnak. Jelenlétük kifejezésre juttatja azt a vágyat, hogy együtt haladjanak a párbeszéd kultúrája jegyében – hangsúlyozta a Szentatya.
Bulgária legyen a „találkozás földje”
Végül Ferenc pápa Szent Cirillre és Metódra, a szláv népek evangelizálóira emlékezett és örömmel utalt arra, hogy alig korábban átölelhette Neofit pátriárkát. A Szűzanya járjon közben a föltámadt Úrnál, hogy a Bulgária a „találkozás földje” legyen – zárta beszédét a pápa.
P. Vértesaljai László SJ – Vatican News