cq5dam.thumbnail.cropped.750.422 Medium

Ferenc pápa: ne szokjunk hozzá a háborúkhoz, az Isten és ember elleni szörnyűségekhez!

A vasárnapi Úrangyala elimádkozásakor a Szentatya felhívást tett közzé ismét az Ukrajnában és a Közel-Keleten zajló fegyveres konfliktusok beszüntetéséért. Hétfőn az X-en közzétett bejegyzésében az emberi testvériség elpusztításáról beszélt. Szintén a háborúról szólóan, kedden jelent meg olasz kiadásban a „Nem vagy egyedül”- c. interjúkötete, ami már februárban Argentínában napvilágot látott.

A háborúk szörnyűségek, súlyos borzalmak Isten és az ember ellen – kilenc nyelvű @Pontifex fiókjában a pápa hasonlóan a vasárnapi Úrangyala utáni felhíváshoz kudarcnak nevezi a háborút.

„Nem szabad hozzászoknunk a háborúhoz, semmilyen háborúhoz. Nem engedhetjük meg, hogy szívünk és elménk érzéketlenné váljon a sorozatos szörnyűségeket látva, melyeket Isten és az ember ellen elkövetnek”.

Ferenc pápa ezzel az újabb háborúellenes felhívásával fordul az emberiséghez, mely pápasága kezdete óta rendszeresen jellemzi beszédeit. Felerősítette ezt az ukrajnai orosz agresszió, majd a közel-keleti feszültség Izrael és Palesztina között, a fokozódó támadások és erőszak. Olyannyira, hogy vasárnap délután a Szentatya fölhívta Joe Biden amerikai elnököt, aki nemrég járt Izraelben. A mintegy 20 perces telefonbeszélgetés témája a világban zajló konfliktusok, és a békefolyamatok elindításának szükségessége volt – ahogy arról a szentszéki sajtóközpont tájékoztatott.

Zűrzavaros világunkban prófétainak hangzanak a pápa szavai, melyeket a háború ellen emelt a „Nem vagy egyedül. Kihívások, válaszok, remények” – című interjúkötetben. A most olasz nyelven is kiadott könyv eredetileg Argentínában jelent meg februárban (El Pastor – A pásztor) – címmel, szerzője két újságíró: Francesca Ambrogetti, az Ansa olasz hírügynökség argentínai vezetője volt, míg Sergio Rubin az El Clarin argentin napilap vallási főszerkesztője. Az olasz változat a Salani kiadó gondozásában jelent meg.

„Pápaságom elején megállapítottam, hogy egy kis darabokban zajló harmadik világháborút élünk, aztán láttam, hogy ezek a darabok egyre nagyobbak lettek, most pedig azt gondolom, hogy egy nagy darabbá álltak össze”

– mondja el Ferenc pápa a beszélgetésben, melyet az Ansa hírügynökség közölt.

„Továbbra is hiszem, hogy óriási tragédia az, hogy elfeledtük a második világháború emlékezetét. Amikor egyszer láttam, hogy a háborúban részt vevő országok vezetői a normandiai partraszállás megemlékezésén vettek részt, azt gondoltam, hogy sírniuk kellett volna. Csak ott harmincezer ember halt meg. A háború őrültségek sorának gyümölcse”.

Forrás: vaticannews.va

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás

  1. INRI,
    INRI,
    igen a háború értelmetlen.

    A fegyverkezés is? A fegyvergyártás maga bün? „Ha békét akarsz, fegyverkezz fel!” (Julius Caesar). Erröl mit mondanak a szinodusi atyák?
    A történelem tanusítja, hogy a fegyvergyártók és felhasználók, az azt megrendelö államok vezetöi addig támogatnak egyházakat ameddig az a hatalmukat erösítí=népszerüsíti öket. Minden államban az egyházak 5. kerék, mert, ha az állami vezetés=”az uralkodó párt eröszakszervezete” a 10 parancsolattal ellentétes parancsokat ad ki és azt az egyház(ak) elutasítják, akkor azonnali egyházüldözés tör ki az adott államban.
    Mi igaz a fegyvergyártásra a NATO-n belül, ami hatalmas haszonnal jár? Bizonyított tény, hogy egy kiló vasércböl, ha polgári felhasználásra gyártanak pl. edényeket, annak 5-8-szoros hasznát húzza az, aki abból inkább fegyvereket gyárt.
    Fegyvereket gyártani fontos, hangsúlyozta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az észak-atlanti szövetség Stockholmban tartott ipari fórumán szerdán. A NATO fötitkára szerint nincs semmi etikátlan abban, ha fegyvereket gyártanak a NATO-tagországok védelmére – hangsúlyozta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az észak-atlanti szövetség Stockholmban tartott ipari fórumán szerdán.
    Egyes befektetők abban a tévhitben élnek, miszerint a védelmi ipar valamiért nem etikusan működik – mondta a fórum első napján a főtitkár.
    „Azonban semmi etikátlan nincs abban, ha fegyvereket gyártunk a NATO-szövetségeseink védelmére”… – fogalmazott Stoltenberg. „Hadiipar nélkül védelem, elrettentés és biztonság sem létezne” – tette hozzá.
    Kiemelte: a bátorság nem állítja meg a harci drónokat, a hősiesség nem, hanem csak a védlemre-támadásra használt fegyverek fogják el a rakétákat.