Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Ferenc pápa

Ferenc pápa katekézise: A Lélek nélkül nincs öröm, sem szeretet, csak szomorúság és megszokás!

Ferenc papa katekezise 0317 Egyedi
Fotó: Vatican Media

Március 17-én a Szentatya a két héttel ezelőtti katekézisét fejezte be, mely az ima és a Szentháromság kapcsolatáról szólt. A Szentháromság személyei közül külön is kiemelte a Szentlelket, aki jelenvalóvá teszi Jézust a lelkünkben, és megtanít imádkozni bennünket.

Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

Ma befejezzük azt a katekézist, amely az imádságról mint a Szentháromsággal, különösen a Szentlélekkel való kapcsolatról szól.

Minden keresztény lét első ajándéka a Szentlélek. Ő nem egy a sok ajándék közül, hanem az alapvető ajándék. A Lélek az az ajándék, akinek az elküldését Jézus megígérte nekünk. A Lélek nélkül nincs kapcsolat Krisztussal és az Atyával. Mert a Lélek megnyitja szívünket Isten jelenléte előtt, és bevonja a szeretetnek abba az „örvénylésébe”, amely Isten szíve.

Nemcsak ezen a földi úton vagyunk vendégek és zarándokok, hanem vendégek és zarándokok vagyunk a Szentháromság misztériumában is. Olyanok vagyunk, mint Ábrahám, aki egy napon három vándort fogadott be a sátrába, és Istennel találkozott. Ha valóban megszólíthajuk Istent, és hívhatjuk „Abbának”, „Papának”, az azért van, mert a Szentlélek lakik bennünk;

ő az, aki lelkünk mélyén átalakít bennünket, és megtapasztaltatja velünk az abból fakadó túláradó örömet, hogy Isten igazi gyermekeiként szeret bennünket.

Az Isten felé irányuló összes lelki munkát a Szentlélek, ez az ajándék végzi bennünk. Azért dolgozik bennünk, hogy folytassuk keresztény életünket, Jézussal együtt, az Atya felé.

img1 309

Ezzel kapcsolatban a katekizmus ezt írja: „Valahányszor Jézushoz kezdünk imádkozni, a Szentlélek vonz minket az imádság útjára a maga megelőző kegyelmével. Mivel Krisztust emlékezetünkbe idézve ő tanít minket imádkozni, hogyan ne imádkoznánk őhozzá is? Ezért buzdít az Egyház arra, hogy mindennap fohászkodjunk a Szentlélekhez, különösen fontos cselekedeteink kezdetén és végén” (KEK 2670). Látjuk hát, mi a Lélek munkája bennünk. „Emlékezetünkbe idézi” Jézust, és jelenvalóvá teszi számunkra – mondhatjuk, hogy

ő a mi szentháromságos emlékezetünk, Isten emlékezete bennünk –,

és jelenvalóvá teszi Jézust, hogy ne múltba vesző személyiség maradjon: vagyis a Lélek a jelenbe hozza Jézust a lelkünkben. Ha Krisztus csak a távoli időben lenne, akkor magányosak és elveszettek lennénk a világban. Igen, emlékeznénk Jézusra, ott, messze…, ám a Lélek idehozza őt a szívünkbe ma, most, ebben a pillanatban. A Lélekben minden élénkké válik: a Krisztussal való találkozás lehetősége minden időben és helyen nyitva áll a keresztények előtt. Lehetőség van arra, hogy Krisztussal ne csak történelmi személyiségként találkozzunk. Nem. A Lélek bevonzza Krisztust a szívünkbe, a Lélek lehetővé teszi, hogy találkozzunk Krisztussal. Ő nincs messze, a Lélek velünk van: Jézus még neveli tanítványait, átalakítja szívüket, ahogy Péterrel, Pállal, Mária Magdolnával és az összes apostollal tette. Miért van jelen Jézus? Mert a Lélek lelkünkbe hozza!

Ezt tapasztalta meg sok imádkozó ember: férfiak és nők, akiket a Szentlélek Krisztus „mértéke” szerint alakított irgalmasságban, szolgálatban, imádságban, katekézisben…

Kegyelem, ha ilyen emberekkel találkozhatunk: észrevesszük, hogy más élet lüktet bennük, tekintetük „messzebbre” lát.

Ne csak a szerzetesekre, a remetékre gondoljunk; a mindennapi emberek között is vannak, olyan emberek, akik hosszú ideje folytatnak párbeszédet Istennel, néha belső küzdelemben, mely megtisztítja a hitet. Ezek az alázatos tanúk Istent keresték az evangéliumban, a magukhoz vett és imádott Eucharisztiában, a nehézségekkel küzdő testvérük arcán, és titkos tűzként őrzik az ő jelenlétét.

img1 310

A keresztények első feladata éppen ennek a tűznek az életben tartása, amelyet Jézus a földre hozott (vö. Lk 12,49). És mi ez a tűz? Ez a szeretet, Isten Szeretete, a Szentlélek! A Lélek tüze nélkül a próféciák kialszanak, szomorúság szorítja ki az örömet, megszokás váltja fel a szeretetet, a szolgálat rabszolgasággá válik. A tabernákulum mellett világító lámpa képe jut eszembe, ahol az Eucharisztiát őrzik. Amikor a templom kiürül, és beesteledik, amikor a templom zárva van, az a lámpa továbbra is világít, továbbra is ég: senki sem látja, mégis ég az Úr előtt. Ilyen a Lélek a szívünkben: mindig jelen van, mint az a lámpa.

katekizmusban továbbá ezt olvassuk: „A Szentlélek, akinek kenete egész lényünket betölti, a keresztény imádság belső tanítómestere. Ő az imádság élő hagyományának szerzője. Az imádságnak annyi útja van, ahány az imádkozó ember, de mindenkiben és mindenkivel ugyanaz a Lélek működik. A keresztény imádság a Szentlélekkel közösségben az Egyház imádsága” (KEK 2672). Sokszor előfordul, hogy nem imádkozunk, nincs kedvünk imádkozni, vagy sokszor úgy imádkozunk, mint a papagájok: a szájunkkal, de a szívünk távol van. Itt az idő, hogy azt mondjuk a Léleknek: „Jöjj, jöjj, Szentlélek, melegítsd fel a szívemet!

Jöjj, és taníts meg imádkozni, taníts meg az Atyára nézni, a Fiúra nézni!

Taníts meg a hit útjára! Tanítsd meg, hogyan szeressek, és főként, hogyan éljek reményben!” Állandóan hívnunk kell a Lelket, hogy jelen legyen életünkben!

Tehát a Lélek az, aki írja az Egyház és a világ történetét. Mi üres oldalak vagyunk, készen befogadni az ő kézírását. És a Lélek mindannyiunkban eredeti műveket komponál, mert nincs olyan keresztény, aki teljesen egyforma lenne másokkal. Az életszentség határtalan területén az egyetlen Isten, a szerető Szentháromság a tanúk színes sokféleségét támasztja: méltóságukban mind egyenlők, de egyedülállók is abban a szépségben, amelyet a Lélek teremt mindazokban, akiket Isten irgalma az ő gyermekeivé tett. Ne felejtsük el, a Lélek jelen van, jelen van bennünk! Hallgassuk a Lelket, hívjuk a Lelket – ő az ajándék, akit Isten nekünk adott –, és mondjuk neki: „Szentlélek, nem tudom, milyen az arcod – nem ismerjük –, de tudom, hogy te vagy az erő, te vagy a fény, hogy képes vagy fejleszteni engem, és meg tudsz tanítani imádkozni. Jöjj, Szentlélek!” Gyönyörű ez az ima: „Jöjj, Szentlélek!”

img1 311

FELHÍVÁS

Ismét és nagy szomorúsággal úgy érzem, sürgősem fel kell hívnom a figyelmet a drámai helyzetre Mianmarban, ahol sokan, különösen fiatalok életüket vesztik, hogy reményt nyújtsanak hazájuknak. Én is letérdelek Mianmar utcáin, és mondom: Legyen vége az erőszaknak! Én is kitárom karomat, és mondom: Válasszátok a párbeszédet! A vérontás nem old meg semmit! Válasszátok a párbeszédet!

Forrás: Magyar Kurír

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Isten szava - napi ige sorozat

Friss

businessman worship god and read the bible before 2023 11 27 05 04 48 utc Medium

Hangoló

Az online közvetítést nézők csak az Eucharisztia illúzióját kapják. A szentmise internetes közvetítése vagy a televízióban való sugárzása azért, hogy az emberek világszerte nézhessék,...

portrait of happy woman and daughter spending time 2023 11 27 05 28 19 utc Medium portrait of happy woman and daughter spending time 2023 11 27 05 28 19 utc Medium

Család

Eline Landon, feleség és ötgyermekes édesanya, az Anyai kiégés és lelki kimerültség (Artège kiadó) című könyv szerzője azt vallja, hogy egyetlen dolog szükséges a...

sim4953 masolat sim4953 masolat

Ferenc pápa

Az evangéliumot közösségként kell hirdetnünk és ehhez meg kell őriznünk józanságunkat, osztozva egymás képességeiben és lemondva a fölösleges dolgokról, amelyek rabszolgává tesznek – tanította...

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Évközi 14. vasárnap Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Évközi 14. vasárnap Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Zarándok podcast

Dr. Barsi Balázs atya, a Széchenyi és Stefánusz Díjas ferences szerzetes mélyen belemerült a keresztény hit és a lelki élet kérdéseibe a Zarándok Podcast...

Aktuális

A Vatikán hivatalosan is kiközösítette Carlo Maria Viganò érseket – jelentette be július 5-én, pénteken a Hittani Dikasztérium. A Vatikánban lefolytatott bíróságon kívüli büntetőeljárás...