Ferenc pápa katekézise a kapzsiságról, mely megfoszt a szabadságtól és a nagylelkűségtől
A szerdai általános kihallgatás keretében folytatta a pápa a bűnökről és erényekről szólókatekézisét, és most a kapzsiságról beszélt, vagyis a pénzhez való ragaszkodásnak arról a formájáról, amely megakadályozza az embert a nagylelkűségben.
A kapzsiság bűne nem csak a nagy vagyonnal rendelkezőket érinti, hanem egy átfogó vétek, melynek gyakran semmi köze a folyó fizetési mérleghez. Ez a szív betegsége, nem pedig a pénztárcáé – kezdte beszédét a Szentatya. A pusztai atyák elemzései e vétekről rávilágítottak arra, hogy a kapzsiság mennyire hatalmába kerítheti azokat a szerzeteseket is, akik miután hatalmas örökségről lemondtak, cellájuk magányában jelentéktelen értékű tárgyakhoz kötődtek, azokat nem adták kölcsön, nem osztották meg egymás közt és még kevésbé voltak hajlandóak elajándékozni azokat.
Íme, a kis dolgokhoz való ragaszkodás, melyek egyfajta fétissé válnak, amiktől nem tudnak elszakadni. A gyermekek állapotába való visszaesés ez, akik játékaikat szorongatva ismételgetik: „Az enyém, az enyém”. Ez a ragaszkodás elveszi a szabadságot – állapította meg a pápa.
Ebben a követelésben a valósággal fennálló beteg kapcsolat rejlik, ami kényszeres és kóros felhalmozáshoz vezethet. A betegségből való gyógyulásra a szerzetesek egy drasztikus, mégis nagyon hatékony módszert javasoltak, mégpedig a halálról szóló elmélkedést. Akármennyit is halmoz fel az ember ezen a világon, egy dologban teljesen biztosak vagyunk, hogy azok nem férnek be a koporsóba. Oda nem tudjuk magunkkal vinni a javainkat! – tette hozzá a pápa. Itt tárul fel ennek a bűnnek az értelmetlensége. Ám a kiépített birtoklási viszony csak látszólagos, mert nem mi vagyunk a világ urai, mert ez a föld, amelyet szeretünk, valójában nem a miénk, ezért mozgunk benne mint idegenek és zarándokok (vö Lev 25,23).
Ezek az egyszerű megfontolások megértetik velünk a kapzsiság őrületét, de egyben annak legrejtettebb okát is. Ez ugyanis megkísérli elűzni a halálfélelmet és olyan bizonyosságokat keres, amelyek a valóságban darabjaira hullanak, amikor kézbe vesszük azokat. Ferenc pápa Jézusnak a csűröket építő gazdag emberről szóló példabeszédére emlékeztetett. Ez az ember mindent kiszámított, megtervezte a jövőt. Ám nem vette figyelembe az életnek változást előidéző legbiztosabb tényezőjét, a halált. „Esztelen – mondja az evangélium –, még ezen az éjszakán számon kérik az életedet. És kié lesz mindaz, amit szereztél?” (Lk 12,20).
A pápa ezután a tolvajok sajátos szerepének a mérlegelésével folytatta a beszédét. A halál helyett ugyanis más esetekben ezt a szolgáltatást a tolvajok végzik el helyettünk. Gyakorta föltűnnek még az evangéliumokban is, és bár tetteik elítélendőek, üdvös figyelmeztetéssé válhatnak, amiként Jézus tanítja azt a Hegyi beszédben: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda pusztít, a tolvajok betörnek és lopnak, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem pusztít, és ahová a tolvajok nem törnek be és nem lopnak.” (Mt 6,19-20) A pusztai atyák elbeszéléseiben is szerepel egy tolvaj története, aki álmában meglep egy szerzetest, és ellopja néhány holmiját, amit a cellájában tartott. Miután felébredt, a szerzetes – egyáltalán nem esik zavarba a lopás miatt, hanem a tolvaj nyomába ered, és miután megtalálta, ahelyett, hogy visszakövetelné az ellopott holmit, odaadja neki a még otthagyott dolgokat, mondván: „Ezeket ott felejtetted és most vidd!”.
Mi ugyan gazdái lehetünk a birtokunkban lévő javaknak – folytatta a pápa –, de gyakran ennek épp az ellenkezője történik: végül ők birtokolnak minket. Vannak gazdagok, akik többé már nem szabadok, még pihenni sincs idejük, mert örökké hátra kell nézniük, hiszen a javak felhalmozása szükséges teszi azok őrzését. Mindig izgulnak, mert a verejtékkel szerzett vagyonuk egy pillanat alatt eltűnhet. Megfeledkeznek az evangéliumi tanításról, mely szerint a gazdagság ugyan önmagában nem bűn, de mindenképpen felelősséggel jár. Isten nem szegény, ő a mindenség Ura, de ahogy Szent Pál írja: Jézus Krisztus „bár gazdag volt, mégis szegénnyé lett értetek, hogy szegénysége által gazdagok legyetek” (2Kor 8,9). Ez az, amit a fösvények nem értenek. Sokak számára áldás forrása lehetett volna, de ehelyett a boldogtalanság zsákutcájába került – zárta a kapzsiságról tartott katekézisét Ferenc pápa.
Forrás: Vatican News
Ha közvetlenül Jézustól halljuk azokat, amiket a pápa elmondott, sokkal hitelesebb. Jézus Krisztus ugyanis egyrészt kijelentette: “A rókáknak van barlangjuk, a madaraknak van fészkük, de az Emberfiának nincs, hová lehajtania a fejét. Ferenc pápának van is ahová lehajtania a fejét, van is amit aprítani a tejbe, a háta mögött álló élősködő bankárok, elnyomó oligarchák éppen csak arra kérik, hogy a szájuk íze szerint beszéljen. A pápa azontúl, hogy a Vatikán állam államfője, s a Vatkán-i extra bank is a hatáskörébe tartozik, a Wasshington D.C. extra bank is az ő fennhatósága alatt működik. Lehet, hogy nem a legszabatosabban fejeztem ki magamat, de a lényegen azt gondolom ez vajmi keveset változtat.
Az a Jézus Krisztus, akinek nem volt ahová lehajtania a fejét, azzal a felhívással fordult a tanítványaihoz, hogy szerezzenek barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghalnak, befogadják őket az örök hajlékokba.(Lk 16:9) Ez mintha folytatása lenne a földi kincsek gyűjtésének a lebeszéléről szóló tanításnak. A földi kincsek gyűjtése az enyészet romboló tevékenységének a következményén túl még a tolvajok elidegenítése lehetőségének a következményét is magában foglalja.
Jézus Krisztus mennyei kincseknek a letétbe helyezéséról beszél. A mennyei kincsek letétbe helyezése, különösen ha az még az anyagi javaknak a mennyei kincsekre való átváltása ügyleteit is tartalmazza, barátok szerzésével és a halál után pedig mennyei hajlékokban való részesedéssel jár.
“A tolvaj azért jön, hogy öljön, pusztítson és raboljon, én pedig azért jöttem, hogy életük legyen és hogy bővölködjenek.”- jelentette ki Jézus Krisztus.(Jn 10:10)
A mennyei hajlékokra vonatkozóan pedig a búcsúbeszédében is megemlékezett: “Elmegyek, hogy lakóhelyeket/hajlékokat készítsek nektek, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” (Jn 14:3)
“Azén Atyámnak házában sok lakóhely van, ha pedig nem volna, meg mondtam volna nektek. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek.
És ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. (Jn 14:2,3)
1. Elmegy – ez már megtörtént
2. helyet készít – ez folyamatban van
3. újra visszajön, hogy magához vegye azokat, akik a gyakorlati éetben bemutatták/kinyilvánították, hogy megmaradtak az ő szavában, “hogy ahol én vagyok ti is ott legyetek” Ezek az utóbbi szavai Jézus Krisztusnak mennyire vigasztalók, felvillanyozók, szeretetet sugárzók. A Mesterük és Uruk is várva-várja és kívánva- kívánja, hogy együtt legyen azokkal akik ráhallgattak, akik megtartották a beszédét és megmaradtak abban.
“Veletek vagyok a világ rendszere végső befejezéséig, de azért ne felejtsétek el azt sem, hogy ez egy harc, amit a földi életetek alatt vívtok és ezért egy ígéretnek a beteljesülése vár rátok”, amely ígéret, jutalom kifejezéssel is megjelenik a szóhasználatban, amely nem más, mint egy örökké-tartó élet.