Ferenc papa zsidokkal talalkozott

Ferenc pápa előszót írt „A barátság Bibliája” – című könyvhöz: zsidók és keresztények egymás testvérei

„A barátság Bibliája” – című könyvhöz írt előszavában Ferenc pápa aláhúzza: 19 évszázadnyi keresztény zsidóellenesség után bár kevésnek tűnik a pár évtizedes párbeszéd, mégis az utóbbi időben sok minden változott és változóban van. A párbeszéd legjobb módja az, ha együtt valósítunk meg terveket.

Egy az Isten és közös a lelki örökség
„Mind zsidóként, mind keresztényként kétségtelen, hogy az Isten és a felebarát iránti szeretet magában foglalja az összes parancsolatot. Zsidók és keresztények érezzék egymás testvéreinek magukat, akiket ugyanaz az Isten és egy gazdag, közös lelki örökség egyesít, amelyen alapulhat és tovább építhető a jövő”. Ferenc pápa így ír előszavában „A barátság Bibliája. Részletek a Tórából/Pentateuchusból zsidó és keresztény kommentárokkal” – című könyvhöz, amely január 18-án jelenik meg a San Paolo kiadónál. Az előszót az Osservatore Romano – című vatikáni napilap közölte szerdai számában. A pápa aláhúzza, hogy a párbeszéd legjobb módja nem az, ha csak beszélünk és vitatkozunk, hanem ha együtt alkotunk és valósítunk meg terveket.

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

Helyrehozni a meg nem értés okozta károkat
Ferenc pápa tisztában van vele, hogy 19 évszázadnyi keresztény zsidóellenességhez képest az azt követő néhány évtizedes párbeszéd igen kevés. Ugyanakkor nagyon sok minden megváltozott és még most is változóban van. Intenzívebben kell dolgozni azon, hogy bocsánatot kérjünk és helyrehozzuk a meg nem értés okozta károkat. A zsidóságot és kereszténységet meghatározó értékeket, hagyományokat és nagy eszméket az emberiség szolgálatába kell állítani. Emellett soha nem szabad elfeledkeznünk a barátság szentségéről és hitelességéről. A Biblia megérteti velünk, hogy nem szabad megsértenünk ezeket az értékeket, hiszen ez az építő párbeszéd előfeltétele. Ferenc pápa leszögezi: életbevágó a keresztények önismeretéhez az, hogy fölfedezzék és előmozdítsák a zsidó hagyomány ismeretét. A Tóra tanulmányozása is ehhez a fontos elkötelezettséghez tartozik.

Gedő Ágnes/Amedeo Lomonaco – Vatican News

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.