Ferenc papa beteg Custom

Ferenc pápa elhalasztja afrikai útját

A vatikáni sajtóiroda június 10-én bejelentette, hogy a pápa a térdével kapcsolatos folyamatos gondok miatt elhalasztja a július 2-7-re tervezett afrikai útját, amely a Kongói Demokratikus Köztársaságba és Dél-Szudánba vezetett volna.

A tervek szerint Ferenc pápa július 24-29. között Kanadába látogat. Matteo Bruni, a Szentszék Sajtótermének igazgatója nem említette, hogy ez az utazás még mindig napirenden van-e. Mindenesetre a kanadai pápai látogatás tervein továbbra is dolgoznak.

“Jelenleg folytatjuk a tervezést” – mondta a pápai útról Neil MacCarthy, a Kanadai Katolikus Püspöki Konferencia kommunikációs vezetője.

A tervek azzal is számolnak, hogy a pápának bőséges pihenőidőt kell biztosítani.

“Nagyon figyelünk arra, hogy jelentős pihenőszüneteket iktassunk be a Szentatya számára – mondta. – És arról is gondoskodunk, hogy a rendezvényeken csak korlátozott ideig vegyen részt.”

Ferenc pápa általában egy óra hosszat lesz jelen az ötnapos tartózkodás során Edmontonban, Quebec Cityben és Iqaluitban tervezett eseményeken. Várhatóan itt, kanadai földön fog bocsánatot kérni az őslakosoktól a katolikus egyház által ellenük elkövetett múltbeli sérelmekért, beleértve azt is, hogy milyen szerepet játszott az egyház a bentlakásos iskolarendszerben.

“Továbbra is imádkozunk Ferenc pápa egészségéért, és azért, hogy a jövő hónapban eljöhessen hozzánk Kanadába” – mondta MacCarthy.

Noha Ferenc pápa január közepe óta több rendezvényt is lemondott, és elkezdett kerekesszéket vagy botot használni, a Vatikán továbbra is kitartott amellett, hogy a pápa júliusban megvalósítja a két utazást. Május 28-án a vatikáni sajtóiroda közzétette az afrikai út részletes programját, június 8-án pedig nyilvánosságra hozta az afrikai pápai repülőútra akkreditált újságírók listáját.

A Vatikán nem közölt részleteket Ferenc pápa térdpanaszáról vagy az alkalmazott gyógymódról.

Május 3-án egy olasz újságnak adott interjúban a pápa azt mondta: “Ínszalagszakadásom van, injekciós kezelést fogok kapni, és majd meglátjuk”.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük