A Budapest két partját összekötő Lánchídhoz hasonlította a keresztény és a zsidó közösségek testvéri kapcsolatát Ferenc pápa, aki egységet szorgalmazott az antiszemitizmus ellen a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a zsidó közösségek képviselőivel tartott találkozón vasárnap a magyar fővárosban.
Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy zsidók és keresztények elkötelezettsége vezetett a múltbéli válaszfalak lebontásához. “Zsidók és keresztények már nem az idegent, hanem a barátot akarjuk látni egymásban, nem az ellenfelet, hanem a testvért” – mondta a katolikus egyházfő, aki az előtte beszélő Radnóti Zoltán főrabbi szavaihoz csatlakozott.
Emlékeztetett arra, hogy a találkozó éppen a zsidó újév és az engesztelés napja, a jom kippur ünnepe közé esik.
A pápa a főváros két részét összekötő Lánchidat hozta fel példaként, amely “nem olvasztja eggyé, de összekapcsolja” a partokat.
Hangsúlyozta, ilyennek kell lennie a kapcsolatnak keresztények és zsidók között: “mindig, ha valaki be akarta kebelezni a másikat, az nem építő volt, hanem romboló, ahogyan az is, aki ki akarta rekeszteni a másikat ahelyett, hogy befogadta volna. Hányszor megtörtént ez a történelemben! (..) Őrködnünk és imádkoznunk kell, hogy ez soha többé ne következzen be”.
Azon kell együtt dolgozni, hogy a “gyűlölet hullámai ne söpörhessék el többé a jó viszonyt (..) az antiszemitizmus veszélyére gondolok, amely még mindig itt lappang Európában és másutt (..), ezt a gyújtózsinórt kell eloltani”- tette hozzá.
A pápa kifejtette: elszigeteltség és részérdekek helyett az egység hídjait építő emberek és közösségek szükségesek, mindenki vallásszabadságának tiszteletben tartásával.
A Szépművészeti Múzeum Márványcsarnokában Ferenc pápa ülve olvasta fel olasz nyelvű beszédét. Radnóti Miklóst és a költő Bori noteszéban írt sorait idézte, valamint Rainer Maria Rilkét. A pápa kijelentette, segíteni kell, hogy kortársaink “elfogadják és szeressék egymást (..), a világ csak akkor fog nekünk hinni, ha a béke gyökereivé és az egység csíráivá válunk”.
Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke Ferenc pápát köszöntve azt mondta: a katolikus egyházfő magyarországi látogatása “megerősít bennünket az Isten kimondhatatlan ajándékában, Jézus Krisztusban, keresztyén hitünkben, kultúránkban és keresztyén szolgálatunkban”.
Kitért arra: az eucharisztia szó hálaadást jelent és minden eucharisztia hálaadás Isten “egyetlen, kimondhatatlan, emberi értelemmel felfoghatatlan ajándékáért, a megváltó Jézus Krisztusért”.
“Ez az ajándék kötelez bennünket, hogy mi is megajándékozzuk egymást ezzel az isteni szeretettel, hogy vigyázzunk egymásra, becsüljük meg az életet, Isten teremtési rendjét, óvjuk a lakott földet, imádkozzunk és cselekedjünk egymásért…” – fogalmazott Steinbach József.
A református püspök végül a MEÖT tagegyházai nevében “mennyei erőt és áldást” kért Ferenc pápa életére, szolgálataira, valamint “közös keresztyén bizonyságtételünkre és szolgálatainkra, amire vár a világ”.
Ferenc pápa a MEÖT-től a vizsolyi biblia fakszimile kiadását kapta ajándékba.
A néhány napja kórházba került Frölich Róbert országos főrabbi üzenetét Radnóti Zoltán főrabbi tolmácsolta.
A zsidóság és a kereszténység közös hitbeli öröksége, szent hagyománya az ellentétekkel terhelt múlt ellenére is bevilágítja a jelent és jelzőfényül szolgál az emberiség közös jövője számára – írta az országos főrabbi.
Úgy fogalmazott: zsidók és keresztények egyaránt tudják, milyen idegennek lenni, mit jelent, mikor hitükért, meggyőződésükért üldözik, halálra szánják őket. “Ugyanakkor azt is tudjuk, történelmünk során számtalanszor megtapasztaltuk, hogy azok, akiknek szívében jelen van Isten szeretete és félelme, meglátják a másikban az isteni szikrát, tisztelik az embert, Isten képmását és igaz szeretettel fordulnak embertársuk felé” – mondta.
Meglátása szerint az elmúlt évtizedekben a zsidók és a keresztények sokat tettek azért, hogy leomolhassanak az őket elválasztó, vészterhes múlttal megterhelt falak, hogy egymásban ne az idegent, hanem a jövendő barátot, testvérüket lássák.
E történelmi találkozó reménysége, hogy “tovább élünk együtt zsidók és keresztények, egymás iránti tiszteletben, embertársi megértésben és igaz testvéri szereteteben” – tette hozzá Frölich Róbert főrabbi.
A zsidó szervezetektől Ferenc pápa egy ezüst tóramutatót kapott.
A MEÖT delegáció tagja volt mások mellett Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnök; Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke; Kondor Péter evangélikus püspök, a MEÖT alelnöke; Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke; Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke; Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára, a magyarországi metodista, anglikán és ortodox egyházak képviselői.
A magyarországi zsidó szervezeteket Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke; Radnóti Zoltán főrabbi, valamint a reformközösségek részéről Guba Gergő és Kálmán Gábor képviselte a találkozón.
Ferenc pápa beszéde az ökumenikus találkozón
Kedves testvérek!
Boldog vagyok, hogy találkozhatom veletek. A szavaitok, amelyekért most köszönetet mondok, és a jelenlétetek egymás mellett azt tanúsítják, hogy vágyjátok az egységet. Egy olyan útról vallanak, amely néha meredek és a múltban ugyancsak rögös volt, de amelyen együtt jártok bátran és jóakarattal, egymást támogatva, a Magasságbeli tekintetétől kísérve, aki megáldja a testvéreket, akik együtt laknak (vö. Zsolt 133,1).
Látlak titeket, testvéreim a Krisztusba vetett hitben, és áldom a közös utat, amelyen jártok. Gondolatban most a pannonhalmi apátságra tekintek, az országnak erre a lüktető szellemi központjára, ahol három hónappal ezelőtt együtt gondolkoztatok és együtt imádkoztatok. Ha együtt és egymásért imádkozunk,
ha együtt tesszük a dolgunkat a szeretetszolgálat terén ezért a világért, amelyet annyira szeret az Isten (vö. Jn 3,16): ez a legkézzelfoghatóbb út a teljes egység felé.
Látlak titeket is, testvéreim Ábrahám atyánk hitében. Nagyra értékelem azt az elkötelezettséget, amellyel hozzájárultatok a múltbeli válaszfalak lebontásához. Zsidók és keresztények, már nem az idegent, hanem a barátot akarjuk látni egymásban, nem az ellenfelet, hanem a testvért. A tekintetnek ezt a megváltozását megáldja az Isten, ez a megtérés, amelyből új kezdet lesz, a megtisztulás, amely megújítja az életet. A Rosh Hashanah és a Yom Kippur ünnepe, amelyek erre az időszakra esnek, és amelyekhez a legjobb kívánságaimat fejezem ki nektek, kegyelmi alkalmak, az ezekhez a szellemi meghívásokhoz való csatlakozás megújítására. Az atyák Istene mindig nyit új utakat: ahogyan a sivatagot az Ígéret Földjére vezető úttá alakította, úgy szeretne bennünket is elvinni a békétlenség és a közöny pusztájából a közösség vágyott hazájába.
Nem véletlen, hogy azok, akiket az Írásokban az Úr különleges módon szólít meg követésére, mindig el kell hogy induljanak, és felderítetlen helyeken, ismeretlen vidékeken járnak. Gondoljunk Ábrahámra, aki elhagyta otthonát, rokonságát és hazáját.
Aki Istent követi, annak valamit maga mögött kell hagynia.
Mi arra kaptunk meghívást, hogy hagyjuk magunk mögött egymás múltbeli meg nem értését, a ragaszkodást a magunk igazához a másik rovására, és induljunk el a megígért béke irányába, mivel Isten tervei mindenkor a békéről szólnak és sohasem a csapásokról (vö. Jer 29,11).
Szeretném felidézni előttetek a Lánchíd képét, amely összeköti ennek a városnak a két részét. Nem olvasztja őket eggyé, de összekapcsolja őket. Ilyeneknek kell lenniük a kapcsolatoknak miközöttünk.
Mindig, ha valaki be akarta kebelezni a másikat, az nem építő volt, hanem romboló, ahogyan az is, aki ki akarta rekeszteni a másikat, ahelyett, hogy befogadta volna. Hányszor megtörtént ez a történelem során! Őrködnünk és imádkoznunk kell, hogy ez soha többé ne következzen be. Azon kell együtt dolgozni, hogy a testvériségre neveljük az embereket, hogy a gyűlölet hullámai ne söpörhessék el többé a jó viszonyt. Itt az antiszemitizmus veszélyére gondolok, amely még mindig itt lappang Európában és másutt. Ezt a gyújtózsinórt ki kell oltani. A legjobb mód, ahogyan hatástalaníthatjuk az, ha együtt dolgozunk előre vivő ügyeken és építjük a testvériséget.
A Lánchíd ebben is tanítást ad nekünk: hatalmas láncok tartják, amelyeket láncszemek alkotnak. Mi vagyunk ezek a láncszemek, és minden egyes láncszem fontos.
Ezért nem élhetünk többé a gyanakodásban és a tudatlanságban, egymástól távol, egyet nem értésben.
A híd két partot köt össze. Ebben az értelemben felidézi számunkra az Írások egyik alapvető fogalmát, a szövetséget. A szövetség Istene azt kéri tőlünk, hogy ne éljünk többé elszigeteltségben és a részérdekeknek megfelelően. Nem akar olyan szövetséget, amely mások kárára volna, hanem olyan embereket és olyan közösségeket szeretne, amelyek az egység hídjai mindenki felé. Ebben az országban nektek, akik a többséget alkotó vallásokat képviselitek, az a feladatotok, hogy olyanok legyenek a körülmények, hogy mindenkinek a vallásszabadságát tiszteletben tartsák és segítsék.
Példát kell adnotok mindenki felé: senki ne mondhassa, hogy Isten embereinek az ajkáról megosztó szavakat hallott, csak a nyitottság és a béke üzenetét.
Ezt a világot túl sok konfliktus gyötri, és ez a legjobb tanúság, amit azoknak kell tenniük, akik abban a kegyelemben részesültetek, hogy ismerik a szövetség és a béke Istenét.
A Lánchíd ennek a városnak nemcsak a legismertebb, de a legrégibb hídja is egyben. Sok nemzedék haladt már át rajta. Arra hív bennünket, hogy a múltra is emlékezzünk.
Vannak a múltban szenvedések, sötét árnyak, értetlenségek, üldözések, ám ha eljutunk a gyökerekig, azt látjuk, hogy a közös szellemi kincsünk sokkal nagyobb ezeknél.
Erre alapozva építhetünk együtt egy másféle jövőt. Megindultan gondolok számos olyan személyre, akik Isten barátai voltak és az ő fényét sugározták a világ sötét éjszakájában. Sokuk közül hadd idézzem fel itt Radnóti Miklósnak, a nagy költőnek az alakját, akinek ragyogó pályáját kettétörte az elvakult gyűlölet, amellyel őt zsidó származása miatt eleinte tanítani nem engedték, majd elragadták a családjától.
Egy koncentrációs táborba zárva, az emberiség e legsötétebb és legaljasabb szakadékában, tovább írta költeményeit egészen haláláig. A Bori notesz az egyetlen olyan versgyűjteménye, amely túlélte a Soát. Arról tanúskodik számunkra, mekkora erővel hitt a szeretet melegében, egy fagyos lágerben élve, és hogy a hite fénye képes volt bevilágítani a gyűlölet sötétjét.
A költő, akinek lelkét láncra verve fojtogatták, egy magasabb rendű szabadságban találta meg a bátorságot, hogy leírja: „…fogoly vagyok. Mindent, amit remélek fölmértem…” (Levél a hitveshez).
És feltett egy olyan kérdést, amely hozzánk is elér: „Hát te hogy élsz? visszhang jöhet-é szavaidra e korban?” (Első ecloga). A mi hangunknak, kedves testvérek, azt a szót kell visszhangoznia, amelyet az ég adott nekünk, a remény és a béke visszhangjává kell lennie. Ha nem is hallgatnak ránk, vagy félreértenek, soha ne cáfoljuk meg tetteinkkel azt a kinyilatkoztatást, amelynek tanúi vagyunk.
Végül, a koncentrációs tábor sivár magányában, amikor ráébredt már, hogy élete véget ér, Radnóti ezt írta: „Gyökér vagyok magam is most… Virág voltam, gyökér lettem” (Gyökér). Mi is arra kaptunk meghívást, hogy gyökérré váljunk. Gyakran a gyümölcsöket keressük, az eredményeket, a sikereket. Ám Ő, aki Szavát ugyanúgy gyümölcsözővé teszi a földön, mint ahogy az eső szelídségével kikelti a csírát a földből (vö. Iz 55,10), emlékeztet rá, hogy hitünk útja csak magokat jelent, olyan magokat, amelyekből gyökér lesz a föld alatt, mely táplálja az emlékezést és a jövendő hajt ki belőle. Ezt várja tőlünk atyáink Istene, mivel – ahogyan egy másik költő írta – „Isten máshol vár, ott vár mindennek a mélyén. Odalenn. Ott, ahol a gyökerek vannak” (R. M. Rilke: Wladimir, a felhők festője).
Csak akkor jutunk fel a magasba, ha a gyökereink a mélyben vannak.
A Magasságbeli és mások meghallgatásába belegyökerezve segíteni tudunk kortársainknak, hogy elfogadják és szeressék egymást. Csak akkor fog hinni nekünk a világ, ha a béke gyökereivé és az egység csíráivá válunk, mivel azt várják tőlünk, hogy belőlünk szökkenjen szárba a reménység. Köszönöm, és jó utat!
*
Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának tizenkét tagegyháza nevében köszöntötte Ferenc pápát. A püspök azt fogalmazta meg, hogy minden Eucharisztia hálaadás Isten előtt Jézus Krisztusért, akit azért küldött a világba, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. „Ez az ajándék kötelez bennünket, hogy mi is megajándékozzuk egymást ezzel az isteni szeretettel, hogy vigyázzunk egymásra, értelmes, szép életet éljünk, óvjuk a lakott földet, imádkozzunk és cselekedjünk egymásért, hogy értelmes, szép életet életet éljünk, hogy mindannyiunk élete kiteljesedhessen – az Isten dicsőségére és a másik ember javára.
Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbijának beszédét Radnóti Zoltan főrabbi, a MAZSIHISZ rabbi testületenenek elnöke olvasta fel a találkozón. A főrabbi azt fogalmazta meg, hogy a két, évezredes tanításokkal, máig érvényes üzenetekkel bíró vallás, „a zsidóság és a kereszténység közös hitbeli öröksége, mindannyiónk számára szent hagyománya az ellentétekkel terhelt múlt ellenére is bevilágítja a jelent, s jelzőfényül szolgál az emberiség közös jövője számára”. A főrabbi kiemelte annak értékét, hogy az elmúlt évtizedekben milyen tettünk azért, zsidók és keresztények, hogy a bennünket elválasztó, vészterhes múlttal megterhelt falak leomolhassanak. Mindannyian annak a tudásából táplálkozunk, hogy milyen idegennek, üldözöttnek lenni, hazától, szeretteinktől messze kényszerülni, bizonytalanságban élni. „De azt is tudjuk: akiknek szívében jelen van Isten szeretete és félelme, meglátják a másikban az isteni szikrát, tisztelik az embert, Isten képmását, és igaz szeretettel fordulnak embertársuk felé.”
A rabbi azt kívánta, ahogy a folyamatos tanulási folyamat, melyben „bölcsebbek, belátóbbak, s talán türelmesebbek is” leszünk, megnyit minket, és a jövőben zsidók és keresztények egymás iránti tiszteletben, embertársi megértésben s igaz testvéri szeretetetben élünk.
Forrás: MTI, NEK
