luce

Ez itt Luce, a jubileumi év kabalafigurája!

A jubileumi év hivatalos kabalafiguráját 2024. október 28-án mutatták be a Vatikánban. A „Luce” (Luca, Lucia) névre keresztelt kislány kék hajú, japán stílusú gyermekalak. A Szentszék szívesen népszerűsíti a popkultúrát.

Két hónappal a jubileum előtt végre megismerhettük! A 2025-ös jubileum hivatalos kabalafigurája a „Luce” nevet kapta, ami olaszul fényt jelent.

A kis anime-stílusú figurát október 28-án mutatta be a Vatikánban Mgr Rino Fisichella, a Jubileum 2025 fő tervezője. Az alak egy kék, japán stílusú hajú, sárga anorákba öltözött kislányt ábrázol, aki zarándokbotot tart a kezében, nyakában pedig egy sokszínű rózsafüzért visel. Nevét a tágra nyílt szemeiből sugárzó fény, a remény jele ihlette. Földdel borított cipője a zarándoklatra emlékeztet.

A Vatikán hivatalos weboldala szerint Luce segít majd új nemzedékeket elérni, és előmozdítja majd a nemzedékek közötti párbeszédet.

cq5dam.web .1920.1080 Custom
Fotó: iubilaeum2025.va

Luce – ámbár ő a hivatalos figura, a főalak – nem egyedül szerepel a jubileumi évet hirdető logón. Három másik kis figura is áll mellette: a spanyol nevű Fe („hit”), a japán Xin („igazság”) és az angol Sky („ég”). Fe a zsebében egy Bibliát hord, Xen kezében egy virág van, Sky hátán pedig egy gitár.

Luce and friends Custom
Fotó: Tokidoki designed by Simone Legno

A logót tervező, a japán kultúra termékeire szakosodott Tokidoki vállalat alapítója, SImone Legno olasz származású művész, aki katolikus családban nőtt fel.

Luce megjelenése gyorsan polarizálta az online világ katolikusait. A támogatók a karakter állítólagos vonzerejét emlegették, amely a világ minden táján tetszik a fiataloknak. Az ellenzők közül voltak, akik még a figura nevét is megpróbálták a démonival (Lucifer) összekapcsolni.

Matthew Balan újságíró a Catholic World Report oldalán úgy vélekedik, hogy egy kabalafigura használata épp a jubileumi év lényegét hibázza el és teszi zavarossá. „Miért szükséges a megtérést és bűnbánatot hirdető jubileumi évet úgy népszerűsíteni, mint egy olimpiát?” – teszi fel a kérdést. Ráadásul egy olyan művész felkérésével, akinek a neve összekapcsolódik a Pride hirdetésével, a Pride-ünnepek eseményeivel és az ott árult termékekkel? A TokiDoki és Simone Legno ezirányú hátteréről a Daily Compass is tudósított.

Matthew Balan szerint egy fontos kérdés háttérbe szorult, vagy akár teljesen el is veszett: mi a jubileumi szentévek értelme és célja?

Luce: A jubileumi év kabalafigurája

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

2 hozzászólás

  1. Tetszik az ötlet és a törekvés, mely a gyermekek felé irányul akiknek ösztönös igazságkeresésüket jó irányba terelheti. Nem tartom szerencsésnek viszont a “kabalafigura” kifejezést, amely eléggé degradálódott. Javaslom helyette a jelképes figura vagy jelképező alak használatát.