ErikVarden24 1

Erik Varden püspök szerint kimondható, hogy az elvilágiasodásnak náluk vége

A norvég püspök arról beszél, hogy a könyvüzletben, a dómban vagy az irodájában megjelenő 16-17 éves fiatalok olyan kérdéseket tesznek fel, hogy „Tulajdonképpen miről szól ez az egész?”, vagy hogy „Miért vagyok én egyáltalán a világon?”.

„Azt hiszem, hogy a vallás iránti közöny éppen mostanában van változóban. E tekintetben tektonikus mozgásokat látok kialakulni. A skandináv világ, de elsősorban Norvégia és Svédország rendkívüli módon elvilágiasodtak, de szerintem kimondhatjuk, hogy ennek most vége. Egyszerűen azért, mert már semmi sincs, ami tovább világiasodhatna… Amit az olvasmányaim és az emberekkel való találkozásaim alapján megerősíthetek, az egy új vágy keletkezése és egy új keresés az értelem, a közösség, az igazság és ezek kritériumai után. Az igazság szót még mindig kimondhatjuk, még ha bizonyos körökben le is becsülik, és az emberek ezekre a kérdésekre átgondolt és a valóságnak megfelelő választ várnak azoktól az emberektől, akik a világ értelme és igazságai szerint élnek, és ebben példát is mutatnak” – mondta Erik Varden, a norvégiai Trondheim püspöke, trappista szerzetes, az Északi Püspöki Konferencia elnöke a freiburgi kiadású Communio c. lapban közölt, Jan-Heiner Tück bécsi dogmatikai professzorral folytatott beszélgetése során.

Jan-Heiner Tück a Pew Research Center által készített tanulmányban szereplő adatokat idézte, miszerint a misék látogatottsága és az egyházakhoz tartozók száma egyre csökkenő tendenciát mutat, mire Varden a válaszában leszögezte, hogy bár a Pew Research Center iránt a legnagyobb tisztelettel van, mégis ki kell jelentenie, hogy ez az állítás nem felel meg a saját megfigyelései alapján tapasztaltaknak. Szerinte nemcsak Norvégiában, hanem az elvilágiasodással régóta küzdő más országokban is a fiatalok körében növekvő érdeklődés figyelhető meg a vallás iránt. Megfigyelte, hogy ezek a fiatalok rendszeresen és kitartóan vesznek részt a jól előkészített és gondosan megtervezett istentiszteleteken. A fiatalok többségére természetesen nem ez jellemző, de a számuk egyértelműen növekvő és tartós tendenciát mutat. A fiatalok tartalomra vágynak, és nincs türelmük üres, érzelgős beszédeket hallgatni, és ez jól van így.


Varden püspök, aki eredetileg trappista szerzetes, eltűnődve közölte partnerével, hogy konstruktívnak tartja, ha éppen a vágyat mint témát felvetik. A „Mire vágysz?” kérdésre az ő napi tapasztalata szerint kevesen mondhatják el magukról, hogy mindenük megvan, amit csak szeretnének. Szerinte különösen a fiatalok hozzáállása tekintetében tapasztalható változás ezen a téren. Mert lehet, hogy valaki nagy jólétben nőtt fel, anyagi gondjai soha nem voltak, talán túl nagy emberi problémái sem, és mindene megvan, amit csak a szeme kíván, és mégis azt mondja, hogy ez nem elég! Ugyanakkor a püspök újabban azt tapasztalja, hogy 16-17 éves fiatalok jelennek meg a trondheimi könyvüzletben, a dómban vagy az irodájában, és olyan kérdéseket tesznek fel, hogy „Tulajdonképpen miről szó ez az egész?” Vagy: „Miért vagyok én egyáltalán a világon? Mi az életem értelme? Van-e a világban olyan jelentőségem, amely meghaladja az én emberi érzékeimet? Lehetséges-e, hogy létezik a végső értelem? Van-e értelme a szeretetnek és az én szeretet utáni vágyamnak? Miben hisztek ti, keresztények valójában, amikor Jézus Krisztusnak fogadtok hűséget?” Varden püspök úgy látja, hogy ezek a fiatalok gyakran nagyon is empirikusan viselkednek, tehát nem feltétlenül egy viharos, belső ébredés motiválja őket, ugyanakkor látják a szüleiket, a nagybátyjukat és nagynénjüket, akiknek mindene megvan, kényelmesen élnek, de mégsem igazán boldogok. És akkor teljesen spontán vetődnek fel bennük ezek a kérdések, amelyek aztán számukra egy szélesebb értelmi horizontot nyitnak meg.


Fordította: Frick József
Forrás: kath.net

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.