luca di tolve fiducia supplicans 17012024 Medium

Egykori homoszexuális aktivista segít olyan volt társain, akik küzdenek az erkölcsi tisztaságért

Luca Di Tolve 1990-ben Olaszországban elnyerte a legszebb homoszexuális férfi címét. A férfi a Szűzanyának köszönhetően megtért, megváltoztatta az életét és most olyan embereken segít, akik azonos neműek iránt vonzódnak.

Di Tolve a Hittani Dikasztérium Fiducia Supplicans nyilatkozata kapcsán egy elmélkedést tett közzé a honlapján, amelyben kifejtette, hogy a nyilatkozat sérti azokat, akik az erkölcsi tisztaságért küzdenek. „Mi vagyunk igazán marginalizáltak, akik a tisztaságért, a hűségért küzdünk, hogy szembeszálljunk a késztetéseinkkel és a kísértéssel, hogy engedjünk a hamis szabadságjogoknak, amelyek elvonnak minket az egészséges élettől, Istentől, a szeretettől és az üdvösségtől.”

Luca Di Tolve azt mondta, hogy alázatos és őszinte segélykiáltást szeretne küldeni: „térdre borulva kérem Ferenc pápát mindazon testvérem nevében, akik minden nap szenvednek és felajánlják szenvedésüket az egyház javára. Segíts nekünk, Szentatya, atyákra van szükségünk, hogy bátorítva és áldottnak érezhessük magunkat.”

Az alábbiakban az Amerikai Egyesült Államokban megjelenő National Catholic Register-ben (NCR) megjelent interjút közöljük, amelyben az egykori melegjogi aktivista mesél az életéről, megtéréséről, a homoszexuális életmóddal való szakításáról, házasságáról, küldetéséről.  Az interjút az NCR tudósítója, Roxanne King készítette Denverben (USA), mielőtt Di Tolve felszólalt volna több száz katolikus katekumen előtt a Neokatekumenális út rendezvényén.

A Boldogságos Szűzanya mutatta meg Luca Di Tolve-nak a Krisztushoz vezető utat.

Luca Di Tolve vagyok, meleg férfi voltam. Most házas vagyok, a feleségemet Terrynek hívják és van egy kislányunk. Boldog vagyok. Ez az én történetem…”

Ez olvasható Di Tolve I Was Gay Once: I Found Myself in Medjugorje (Valaha meleg voltam: megtaláltam magam Medjugorjéban) című, 2019-ben Rómában angol nyelven kiadottönéletrajzában. A 49 éves olasz férfi beszámol az azonos neműek iránti tinédzserkori vonzódásáról, a pszichológus által diagnosztizált homoszexualitásáról, valamint celebként – a homoszexuális jogok aktivistájaként – töltött éveiről. Miután megválasztották Olaszország legszebb meleg férfijának, olyan hírességek társaságában fordult meg, mint Gianni Versace, Madonna és Diana hercegnő.

A könyv bemutatja a katolikus egyházba való megtérését, és azt, hogy a reintegratív terápia révén hogyan gyógyult ki nemi identitási problémáiból. Ma Di Tolvénak és feleségének, Terrynek az a küldetése, hogy bátorítsa azokat, akik le akarják küzdeni saját akaratlan nemi késztetéseiket, tudván, hogy meggyógyulhatnak Krisztusban. Luca Di Tolve ebből a célból hozta létre a Lot Group-ot. amely egy nonprofit egyesület, és rengeteg időt tölt azzal, hogy történetét megossza másokkal Olaszországban és szerte a világon.

Milyennek láttad magadat melegként?

Nem sokkal a születésem után apám és anyám külön költöztek egymástól. Nem szerelmi házasságuk volt, hanem szervezett. A szüleim végül elváltak. Az apa hiányának hatásait már a társaimmal való első kapcsolataimban kezdtem érezni. Nagyon bizonytalan voltam és alacsony volt az önbecsülésem. Amikor megpróbáltam beilleszkedni a társaim közé, nem sikerült. Féltem tőlük.

Édesanyám egyedül nevelt, elkényeztetett, ezért nagyon érzékennyé váltam. A társaim rájöttek erre. Szóval féltem, hogy mi lesz, ha bekerülök egy kölyökcsapatba, pedig szerettem volna közéjük tartozni.  Olyan volt ez, mint egy sorompó, vagy egy akadály. Én ezt védekező mechanizmusnak hívom. Attól tartva, hogy megsebezhetnek, fokozatosan elvesztettem a férfiasságomat. De közben hiányoztak azok a nagyszerű dolgok, amiket a többi srácok csináltak – űr volt bennem.

A hormonális fejlődés korában mindez szexuális és romantikus vonzalmat váltott ki bennem más fiúk iránt. Éjszaka egy fiú nevét sikoltoztam, akit ismertem. Anyám aggódott értem és elvitt egy pszichológushoz.

Olyan 12-13 éves lehettem. A pszichológus azt mondta anyámnak: ”Az Ön fia homoszexuális.  Meg kell tanulnia elfogadni, mert ez teljesen normális.” Megerősítést kaptam egy orvostól is.

Találkoztam egy idősebb sráccal, aki nagyon nőies volt. Azt mondta nekem: „Ne aggódj, sok hozzád hasonló ember van. Elviszlek olyan csodálatos helyekre, ahol majd találsz valakit, aki szeret.” Beléptem a meleg bárok fantasztikusnak tűnő világába.

Egyszülős szegény családból származom, így amikor felajánlották, hogy táncolással napi 100 dollárt kereshetek, ez egy tinédzser számára csodálatosnak tűnt. Végre voltak olyan barátaim, mint én.

Később részt vettem egy meleg férfi szépségversenyen, és én lettem Olaszországban az első Mr. Meleg.  Ez híressé tett Milánó homoszexuális- és divatvilágában. Edzőterembe jártam és gyúrtam. Húsz évesen minden olyan nagyszerűnek tűnt. Télen Miamiba mentem, nyáron pedig Szardíniára utaztam híres és gazdag pasikkal, és nagyon jól szórakoztam. Ez a kezdete annak, hogyan lettem meleg.

Milyenek tapasztalatokra tettél szert a homoszexuális életstílussal kapcsolatban?

A keresztény értékeket más örömökre cseréltem, például hogy legyen jó anyagi jólétem, szép autóim és legyenek emberek, akikkel kapcsolatban lehetek. Azonban apránként rájöttem, hogy ez nem elég. Szerelmet kerestem. Hamarosan a testi kapcsolatok már nem okoztak örömet. Ha éppen volt pasim, akkor előbb-utóbb vagy én szakítottam vele, vagy ő velem. Mindig volt valami, ami nem stimmelt.

Meleg jogi aktivistaként harcolni kezdtem a homoszexuálisok jogaiért. Egyre többet kezdtem utazni. Az Egyesült Államokban egyszer láttam egy óriásplakátot, amely melegek számára hirdetett tengeri hajóutakat. Átvettem ezt az ötletet, és elkezdtem népszerűsíteni a melegek számára szóló tengeri hajóutakat és társasutazásokat, hogy javítsam a srácok és a társadalom többi részének a kapcsolatát.

Körülöttem sok meleg srác – barátok – elkezdett meghalni AIDS-ben. Visszatérve Miamiból az egyik nap belázasodtam. Egy hónap múlva kiderült, hogy HIV pozitív vagyok. Ez már majdnem AIDS. Ha nem kapok gyorsan kezelést, meghaltam volna. Erre a legjobb barátom temetése előtti napon döbbentem rá. Ő 24 évesen halt meg AIDS-ben. Az élet olyan lett, mint egy lefelé tartó spirál. Beteg voltam és egyre gyengébb lettem. A világ kezdett összeomlani körülöttem. De folytattam a meleg életet. Folyamatosan jártam edzőterembe, vitaminokat szedtem, elkezdtem egyre többet inni és gyógyszerezni magamat. Éjszaka, miután az emberek dicséreteit és hízelgését learattam, hazatértem gyönyörű otthonomba, és senki sem volt mellettem, aki szeretett volna, kivéve talán két éjszakát, egy hónapot, két évet. Kezdtem belebetegedni ebbe.

Mi vezetett a megtérésedhez?

A HIV elleni gyógyszerektől soványabb és csúnyább lettem. Bennem volt a halál szelleme, ami gyötrelmet okozott. Egy napon azt mondtam magamnak: „Holnap beveszem ezeket a tablettákat, az összes gyógyszert és feladom” – mint sok más barátom, akik gyógyszerekkel, pirulákkal. kábítószerekkel és alkohollal pusztították el magukat.

Anyám adott nekem néhány Szűz Mária ikont, gyönyörű ikonokat, amelyeket házam folyosóján helyeztem el. Elkezdtem azon gondolkodni, hogy „Szűz Mária létezik!” Rájöttem, hogy ő nem csak egy rajz, vagy egy mese. Abban a pillanatban a segítségét kértem. Fogtam egy rózsafüzért. Nem ismertem a titkokat, de tudtam az imákat. És kezdtem érezni magamban a békét, a nyugalmat – olyannyira, hogy a lelkem mélyén megláttam a Szűzanyát.  Egyszer csak térdre estem, mintha szívrohamot kaptam volna a szeretettől. A szívemet a szeretet anyja vette körül. Kitárta a karjait és azt mondta: „Menj tovább”. Megértette a szenvedéseimet. Azt mondta: „Folytasd. Tedd meg a következő lépést, mint egy kisgyerek, aki járni tanul. Ha elesel, a Fiam majd felemel.”  Megértettem, hogy továbbmehetek.

Nem jártam el hazulról sehova. Emberfóbiám lett és pánik rohamaim voltak. Azt gondoltam: „Ha elhagyom a házat és elmegyek misére, megteszek egy lépést, ahogy a Szűzanya mondta.” Elkezdtem templomba járni és úgy éreztem, hogy gyónnom kell. Amikor megvallottam a bűneimet, olyan volt, mintha a szemeimet takaró fátyol – lelki vakságom – lehullott volna a szememről.

Végül életben maradtam. Erősnek éreztem magamat. Akkor kezdődött a megtérésem.

Hogyan tudtad visszaszerezni a férfiasságodat és a heteroszexualitásodat?

Olvastam Joseph Nicolosi (néhai) kaliforniai egyetemi professzor egyik könyvét. Ebben a homoszexualitással foglalkozó klinikai tanulmányokról és a homoszexualitással foglalkozó saját tanulmányairól beszélt. Mintha villám csapott volna belém mindattól, amit írt. Úgy éreztem, hogy pontosan ugyanezt láttam a saját szemeimmel. A professzor azt állította: Nem vagy homoszexuális; heteroszexuális vagy. Neked homoszexuális problémáid vannak, de visszatérhet a heteroszexuális természeted. Olyan, mintha látens heteroszexuális lennél.

Láttam, hogy problémáim vannak a férfi barátságokkal. A professzor azt mondta, hogy a homoszexualitás kapcsolati, nem pedig szexualitásbeli probléma. Az a sérülés a probléma, hogy valaki nem képes igazi bensőséges kapcsolatot ápolni más férfiakkal.

Azonnal felhívtam Dr. Nicolosit az Egyesült Államokban.  Beszéltem vele, és Skype-on keresztül volt egy jó megbeszélésünk. Csodálatos volt. Elhatároztam, hogy ezen az úton akarok járni. Ez 22 éve volt.

Nicolosi professzor bemutatott engem egy pszichológusnak, Andrew Cominskey-nek az Élő Vizek Forrása szolgálattól, aki Olaszországban dolgozott velem (Cominskey 2011-ben lett katolikus.)

Azt mondták nekem, hogy visszanyerhetem a férfiasságomat és homoszexuális vonzódásom elmúlik. Először csillant fel előttem a lehetőség, hogy talán családom lehet. Ez csodálatos hír volt. Ennek a terápiának köszönhetően kezdtem el ezt az utat, és körülbelül két év elteltével kezdtem kezdeményezőbb lenni a munkámban, döntéseket hoztam, határozottabb lettem. Barátokat is szereztem. Nicolosi azt mondta, hogy ha sok egészséges baráti kapcsolatom lesz, a homoszexuális vonzalom össze fog omlani. Ez lehetetlennek hangzott. A hit és az ima segítettek át a nehézségeken.

A szabadságomat Európa legszebb szentélyeinek meglátogatásával töltöttem. A fiatal keresztény csoportok remek lehetőséget kínáltak a barátságok kötésére és az imával egybekötött nyaralásra.

Volt egy pillanat, amikor éppen egy strandon voltunk, és én rájöttem, hogy már nem érzek semmit a fürdőruhás srácok iránt. Akkoriban még nem vonzódtam a nőkhöz, de boldog voltam. Elkezdtem imádkozni azért, hogy egy nő jöjjön az életembe. Harminc éves voltam és azt szerettem volna, hogy valaki szeressen. Egy nap elmentem Medjugorje-be (Szűz Mária kegyhely Bosznia-Hercegovinában), hogy megköszönjem a Szűzanyának mindazt, ami velem történt. Május volt, találkoztam néhány barátommal. Úgy döntöttünk, hogy augusztusban visszatérünk az ottani ifjúsági fesztiválra. És végül ott találkoztam a feleségemmel. Azonnal megértettük egymást.

Ugyanazokat az értékeket vallottuk, ugyanazokat a dolgokat akartuk csinálni. 2006-ban eljegyeztük egymást és 2008-ban összeházasodtunk.

Mit üzensz másoknak, akik szintén küzdenek az azonos neműek iránt érzett vonzalmukkal?

Az örömöt, amit kaptunk, szeretnénk átadni másoknak is, akik erre vágynak. Létrehoztunk egy egyesületet (Lot Group), amely olyan embereknek segít, akik szabadon szeretnének megváltozni (homoszexuálisból heteroszexuálissá). Ez egy evangelizációs egyesület. Sok embert ismerünk, akik megváltoztatták az életüket, megházasodtak és gyermekeik lettek. Ellene vagyunk a gender ideológiának, mert tudjuk, hogy van választási lehetőség. Reményt akarunk adni. Tudományos tanulmányok szerint a homoszexualitás nem egy genetikai állapot – nem így születünk.

Ami számomra fontos, az az, hogy az embereknek szabadságukban áll megismerni a reintegratív terápiát. Ma ugyanis támadás folyik ellene, még törvényekkel is tiltják. Mi, keresztények hisszük, hogy

Jézus meg tudja gyógyítani a sebeinket. Jó pszichoterápiával egybekötve, a sérült férfiak és nők újra felfedezhetik saját férfiasságukat és nőiességüket. Amikor ezek a sebek begyógyulnak, az emberek férfiassága és nőiessége kivirágzik.

Visszatérünk ahhoz, amit Isten a kezdetektől fogva tartogatott nekünk. Megtapasztalhatjuk az örömöt és a kiteljesedést.

Írta és fordította: Ujvári Szonja

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás

  1. INRI,
    olvasd el Dr. Fritz Kahn a Szerelem Iskolája címü könyvben mit ír erröl. Többtízezer házasságot megmentett szexológus nögyóász szakmeber.

    Erre kell a házasulandók figyelmét felhívni…

    A szexualitás egy hajlam. Mindenkiben van homoszexualitás is 1-2 %-ban. Ami mesterségesen szokás-gyakorlással felerösíthetö 7.-80 %-ossá is adott idöszak és körülmények között…

    A la´nyok nagyrésze 10 és 18 éves koruk között pl. egy testképzavaros idöszakban élnek és rossz tanácsok esetén azt hihtnök vagy hihetik, hogy nem akarnak lányok lenni…Ez azonban családban és anyai vagy idösb barátnöi tanácsokkal 18 éves korra teljesen letisztul. ès 99,99 %-ban nö lesz a lányból, ha mesterségesen nem babrálják…
    A fiúk is járhatnak így, habár ha jó apjától meglátja, hogy az hogyan tiszteli a néjét (a fiú anyját) akkor 99,99%-ban férfivé lesz 18 évesen is…
    Ha nem rontja meg valaki titkon gyrekként…

    Miért tudták ezt automatikusan mindenhol 2-3 évtizede?

    Mert nem volt jólfizetett reklámlobby aki ezt “tudományosan magyarázgatta volna”. Van olyan egyetem ahol doktorizni lehet a 16. századbeli kongoi homoszexuális szokásokból…

    Úgy hallottam valakitöl aki ismerte, hogy erre még Heller Ágnes is azt mondta, hogy áltudományos dolgok ezek…ebböl hogyan lehetne doktorálni????

    Heller Ágnes (Budapest, 1929. május 12. – Balatonalmádi, 2019. július 19.) Széchenyi-díjas magyar filozófus, esztéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos kadémia rendes tagja…