Egy történet a pápáról, a kultúráról, Korzikáról és egy szétvert zongoráról
Ferenc pápa korzikai látogatása és egy ezzel egyidejűleg történt kisebb vandál cselekedet kapcsán a Boulevard Voltaire c. lap szerkesztőségi cikke párhuzamot von bizonyos társadalmi jelenségek között. A cikket, melyet Marc Baudriller, a szerkesztőség helyettes igazgatója jegyez, rövidített fordításban közöljük.
Ebben az írásban két esetről lesz szó, mindkét eset a zenéről, a kultúráról, az identitásról és Franciaországról szól. A pápa látogatása Korzikán meghatotta a franciákat. Volt valami szeretetet ébresztő és megható a korzikai fogadtatásban, túl a Szentatya egyébként gyakran, élénken és nem is mindig ok nélkül vitatott személyén. A hittel zengett himnuszok magukért beszéltek. Egy olyan múltról, egy olyan helyi kultúráról, nyelvről, a törékeny, de csodálatosan megőrzött hagyományokhoz való ragaszkodásról, egy olyan másságról szóltak, amely nem agresszivitást kelt, hanem éppen ellenkezőleg: érdeklődést, kedvességet, befogadást, szeretetet, szelídséget, mélységet, valami tiszteletet parancsoló, nagyon mélyen gyökerező érzést ébreszt.
Ezeket a korzikai dalokat még akár egyfajta békés ellenállásnak is vehetjük korunkban, a globalizáció, a széles körű migráció és a világ amerikanizálódása idején. Érzelmi töltetük éppen azért volt kitapintható, mert nem érintették meg őket a hetvenes évekből, az ízléstelenség korszakából újból előszedett progresszív vallásos dalok. Ez a zene nem folklór, hanem identitás, a szó legjobb értelmében. Hasonlít a francia tájakon esténként elmondott mesékhez: mosolyogva mesélt és vallásos gonddal továbbadott kincseket tár fel. Korzikán megéreztük az ősök, a korzikaiak különleges vibrálását. Láttuk a religiót, a vallást, amely összeköt és egybeforraszt egy népet. Ezek a képek, ezek az énekek, ez az identitás a franciák szívéhez szól.
Au-delà des polémiques et des antagonismes qui secouent l’Eglise et la chrétienté, il restera de ce jour cette image : le peuple corse, spontanément uni dans son attachement à l’héritage de ses pères, entonnant le Dio Vi Salvi Regina. pic.twitter.com/cvcM6gXpSZ
— Nicolas Battini (@BattiniNiculaiu) December 15, 2024
Korzika megmutatta, mennyire erőteljes és azonnali csábító ereje van az identitás látványának, a hit által hordozott bensőségességnek a Szépség szigetének határain túl is. Mondhatnánk, hogy Korzika kivétel. Nem, a civilizáció és a kultúra szólalt meg, és máshol és másképp is megszólalhat.
A melegítőbe öltözött „művészek” ordítozása
Ezzel csaknem egyidejűleg azonban a közösségi hálózatok egy másik kultúra felvillanásait is bemutatták a franciáknak. Széles körben terjed egy videófelvétel, amelyik szintén a zenéről szól, hiszen a főszereplő benne egy zongora – egy gyönyörű, fekete, lakkozott, vadonatújnak látszó, rövid zongoráról van szó, amely a lyoni Part-Dieu bevásárlóközpont fényében ragyog. Ezt a hangszert, amely régóta ékessége a kulturált francia szalonoknak, kétségtelenül egy békét kereső kéz helyezte oda, hogy meglágyítsa az erkölcsöket, vagy talán azért, hogy megszólalhasson a fantázia és a báj hangja. A korzikai dalokhoz hasonlóan ez a hangszer is generációkat igézett meg. Ez a hangszer is közvetítette azt, amit a Nyugat legszebb alkotása, a nagy zeneszerzők partitúráit, egy pillanatnyi öröm kedvéért. Ez is kifejezte Franciaország, Európa és a Nyugat identitását és zsenialitását.
Des jeunes et un piano au centre commercial Part Dieu à Lyon pic.twitter.com/1sRyO7z6m5
— Fdesouche.com est une revue de presse (@F_Desouche) December 14, 2024
A zongora az öröm, a tánc vagy a szomorkodás pillanatainak társa volt az otthonokban és a koncerttermekben. Itt azonban, Lyon La Part-Dieu bevásárlóközpontjában a lakkozott zongorát szétverik. Ökölcsapások a billentyűzeten, a kották szétrugdosása, vad üvöltözés: a melegítőbe, sapkába és csuklyába öltözött „művészek” a maguk vad módján fejezik ki zenei érzékenységüket. Az egyik fiatal megragadja a hangszert, felemeli és lezuhintja a földre. Brutális, mondja a másik fickó. Visszatérés az általános keveredésnek, a határok eltörlésének, az immár nem létező népek közötti barátságnak és a kultúrák közötti, nagy türelemmel lerombolt toleranciának a projektjéhez. Az embernek Bernanos jut eszébe: „Egyáltalán nem tudunk semmit sem megérteni a modern civilizációból, ha nem abból indulunk ki, hogy elismerjük: az egy egyetemes összeesküvés a belső élet minden fajtája ellen.” Nahát, vajon mit írt volna Bernanos egy háromlábú zongora szétveréséről?
Fordította: Solymosi Judit
Genova városállam a tartozásai fejében engedte át valamikor a XVIII.szd-elején Korzikát a francia királyságnak. Lakói a korzok, az olasz nyelv egy válfaját beszélik. Viszonylagos elszigeteltségükben a vallásosságuk is mélyebb, identitástudatukat a laikus francia állammal szemben határozzák meg. Folyamatosan a Franciaországtól elszakadás mellett érvelnek tüntetnek, merényleteket követnek el. Ők csak jogilag franciák.
p.s: A zongotát tönkretevők az európai kultúra szimbólumának tekintett hangszert és a komolyzenét a keresztény Európábal együtt gyűlölik.” A vandálok valószínűleg “bevándorló hátterűek” voltak.
INRI,
nem az a lényeg, hogy ki honnan jött, hanem az hogy merre tart. Ferenc pápa egy porteno=olasz bevándorló család sarja Buenos Aiers-böl. Talán azért megy inkább Korzikára ünnepelni, az egyszerü néppel, mint Párizsba a Notre Dame-ba, ami inkább protkoll-ünnepre-sikerdett, hogy a vezetö plitikusok -népszerübbek legyenk általa-reményeik szerint..
Az aki szentmisét ünnepel, szentáldozáshoz járul, szereti a feleségét és gyerekeit (sok áldozatos munkájával támogatja öket), meg szereti az embereket akikkel találkozik, és szereti és támogatja Jézus Krisztus egyházát az jóirányba tart. Naponta magara ölti az „Újembert“ és a 10 parancsaolt boldogíto igéi szerint él, amit Mozes vett át a Sináj hegyen a Jóteremtötöl…Békés emberi élet így Jezus útján lesz lehetséges a földön. Ha mindenki betartja ezt akkor lesz (világ)béke: Máté evangeliuma 5. Fejezet 44-es verstöl: „44Én pedig azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért! 45Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is. 46Ha csupán azokat szeretitek, akik szeretnek benneteket, mi lesz a jutalmatok? Nem így tesznek a vámosok is? 47S ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi különöset tesztek? Nem így tesznek a pogányok is? 48Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!“
A mai Európai politika az anyaméhben levö magzatot is ellenségnek tekinti, akinek nincs joga élni- ha anyjának nem kell…Persze a poltikai vezetés ugy is bánik vele-megengedi megölni…ellenségként.
Jó hogy vannak nemzeti, és nemzetiségi, hagyományok is mindenhol. Jó, hogy a nemzetállamok saját joguralommal és szabadon választott kormányokkal rendelkeznek. Jó, hogy nem egy központi „egyesült államok“ parancsolgat minden nemzet-államnak (ezek hamarost igazságtalan mindenuralomra törnek – a kisebbek felett, akiket meghóítani bekebelzni és -ki-használni akarnak). Lásd Római- birodalom, Német Harmadik birodalom, Szovjetúnió, Oszmán birodalom, Egyesült szlávia=Yugoszlávia, Egyesült Királyság=Anglia, aholis „jogallamiságnak“ nevezik, ha a kisebb nemzetállamok feletti joguralmat inkább a birodalom parlamentje gyakorolja. Többnyire a kisebbségek kisemmizése és a saját birodalmi célok elnyös elönyeinek kiharcolása a cél-többnyire katonai eröszakkal, vagy pénzzel. Az meg világhaború-veszedelmes ha birodalmak harcolnak egymással. Vannak akik „nyilt társadalmi“ ideologiákkal keverni akarják a különbözö népeket a a sja´t joguralmuk alatt- igy könyebb ez ellenörzés felettük „egy birodalmi kormánnyal“. Aki másként látja azt meg nem tikintik „jogállamiságnak“, ha nem az ö joguralmukat akaraja valaki követni, hanem a sajátját.
Mindenki nehezen éli át, ha gyökere vesztett lesz és kivandorolni kényszerül…nem fog keveredni senkivel sem illetve ahoz sokszáz évre van szükség, hogy azt békésen mindeki elfogadja. Nem jó, ha ezeket a kíserleteket ma Európában akarják rákényszeríteni az emberekre. Ilyen az Argentin bevandorlók példaja is lásd alant…a mai napig, sokszáz év után is identitászavarba élnek ott sokan.
Roberto Fontanarrosa argentin íróval történt:
„Egyszer, amikor egy dél-brazíliai tengerparti városban nyaraltam, elmentem az ottani turisztikai irodába, mert információra volt szükségem. A várakozók között észrevettem egy argentint […], aki egy brazillal beszélgetett, aki nyilvánvalóan tolmácsként és kalauzként tevékenykedett. Hogy a várakozási időt egy kicsit kellemesebbé tegye, a brazil így szólt a turistához: “Körbejártam egy kicsit az országotokat – Saltát, Jujuy-t és még néhány helyet északon. Argentína melyik részéből származol?” „Pompeya” (egy negyed Buenos Airesben) válaszolta a porteño=kikötövárosi-szármzású. Számukra Buenos Aires az országuk, ahol többnyire a kikötövárosi olasz bevándorlók élnek. Akik prteno-nak vallják magukat: a hazájuknak Buenos Aires-t tekintik a kikötö(város-t) és nem “Argentinát, mert az csak egy ország” aminek Benos Aires a fövárosa=az az Ö hazájuk. Egy porteño egy gyökereitől elszakadt (Buenos Airesbe bevándorló) olasz, aki spanyolul beszél, franciául viselkedik, és azt kívánja, bárcsak angol lenne…
“1919-töl Spanyolországot csak lassan fedezték fel (újra) az argentinok. A Buenos Aires-i spanyolok mindig a a lenézettebb állásokat töltötték be – házi cselédként, pincérként és munkásként – vagy kiskereskedők voltak, míg mi, argentinok sosem tartottuk magunkat spanyoloknak. 1816 óta, amikor kikiáltottuk függetlenségünket Spanyolországtól, megszűntünk spanyolok lenni.” (Idézet Jorge Luis Borges spanyol anyanyelvü argentin író-tol, aholis Argentinában a Spanyol az állam és hivatalos nyelv is.)
Osli Mosolygós Madonna könyörögj éretünk.