GTcHYu XUAAQCM9 Medium

Egy drag queen megerősítette, hogy az olimpiai bizottság állítása ellenére az Utolsó vacsora paródiájáról volt szó

Fontos és megdöbbentő hírrel jelentkezett a Catholic Herald, amely arról tájékoztat, hogy a párizsi olimpia szervezőbizottsága által kiadott magyarázattal ellentétben az olimpiai nyitóünnepségen bemutatott jelenet igenis az Utolsó Vacsora paródiáját kívánta nyújtani.

A párizsi olimpia megnyitó ünnepségével kapcsolatos, egyre hevesebb vitákat kiváltó jelenetben részt vevő előadóművészek a közösségi médiában közzétett bejegyzéseikkel és a sajtónak adott nyilatkozataikkal megerősítették, hogy az előadás Leonardo da Vinci híres festményét szándékozta utánozni.

Kijelentésük szöges ellentétben áll az olimpiai szervezőbizottság által adott magyarázattal, amely szerint a vitatott jelenet „Dionüszosz görög istent mutatta be és az emberek közötti erőszak abszurditására hívta fel a figyelmet”.

A Piche néven szereplő francia drag queen és rapper, aki a Drag Race France című műsorban vált ismertté, azt nyilatkozta a francia médiának, hogy a szándék az Utolsó Vacsora tablójának színre állítása volt.

„Rengeteg támogató üzenetet kaptam olyan emberektől, akik nagyon örültek, hogy én is ott voltam, és nagyon meglepődtek, hogy drag queenek is voltak a megnyitón” – mondta. Hozzátette, hogy a performansz ellenzése azt jelzi, hogy sikerült elérni a céljukat, megtették, amit meg kellett tenniük, és jók és reprezentatívak voltak.

„A művészet mindig megosztó. Ami nem érinti meg az embereket, az a számomra nem is művészet” – mondta. Szerinte az Utolsó Vacsora paródiája »nem provokáció«, hiszen „ez egy bibliai ábrázolás, amelyet a popkultúra évtizedek óta újra és újra felhasznál, és ez soha nem volt probléma. Igazából nem volt itt semmiféle igazi provokáció, semmi, ami tényleg obszcén lett volna. Egyáltalán nem gúnyoltuk ki a festményt… csak azért volt zavaró, mert queerek és drag queenek használták ezt az ábrázolást.”

A leszbikus Barbara Butch, aki ezüst glóriás fejdíszt és mélyen kivágott ruhát viselt, miközben Jézus alakját ábrázolta, azt mondta, hogy az ünnepség célja az volt, hogy összehozza az embereket.

Butch az Instagram-fiókjára Leonardo Da Vinci eredeti festményének képe fölé feltett egy képernyőfotót az Utolsó Vacsora paródiában nyújtott teljesítményéről, a következő kommentárral: „Ó igen! Ó igen! A meleg újtestamentum!” A bejegyzést később törölték.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

3 hozzászólás

  1. INRI,
    a világ legrafkóbb pszycho(logus)patái betették a lábukat. Ezzel az utojātékkal is. Ęs elérték cęljukat. A kersztény adofizetök pénzén lettek megfizetve. A “bizottságok” és “választott kormānyok”, utaltak nekik egy kis vagyonkát ezért a kis reklámfogásért. A fizetett reklām helyén. Ha gagyjuk igazuk van…probálgatják meddig mehetnek. Ezen a fajtán csak s böjt, az és, a szentáldozās segit… Gyakoroljuk vęgre a vallasunkat. Szüntessük meg a abortuszt. 0-12 eves kor között az anyák minden este imadkozzanak a picikkel. Az atyák tanitsák meg nekik. Lupuszatyát kérdezzétek Dunaszigeten…

  2. Várom az egyház reakcióját, pontosabban Ferenc Pápa megnyilvánulását az esetet illetöen.Vagy lemaradtam valamiröl és megtörtént már? A egyes muszlim vezetök hamarabb reagaltak,pedig csak egy proféta számukra Jézus.Vagy esetleg a hallgatás is egyfajta válasz? Kérem segtsen valaki megérteni ezt.

  3. Mert ugyebár le kell rombolni az európai emberek maradék hitét abban, hogy a transzcendencia az utolsó menedéke a világ megértésében és elfogadhatóságában. Az egyedi alkalom erre a “ludus mondi”, a világjátékok – 2024 lenne. Ördögi, de racionális terv, alkalom. A csömör és az undor is amit kivált, szerintük a legjobb stratégia a céljuk elérésére.
    Ne hagyjuk, nem hagyhatjuk, hogy az utolsó lelki támaszunkat is kiüssék a tudatunkból, a mindennapjainkból !