De mi van, ha vétkezned KELL?

„Ha nem vétkezel” – mondja a túl okos ateista –, „akkor Jézus hiába halt meg.”

A közösségi médiában népszerűvé vált a kereszténységgel kapcsolatban egy “szellemes” vélemény, amely szerint „ha nem vétkezel, akkor Jézus hiába halt meg.” A vicc csak annyira jó, mint amennyire új, vagyis nem különösebben; Ricky Gervais, a The Office című brit TV sorozat megalkotója már 2014 áprilisában felhasználta. És akárcsak Gervais műsorának amerikai változatáról, úgy erről az okoskodásról is elmondható: nem elég mulatságos ahhoz, hogy 8 év után újrahasznosítva is humorosnak találjuk.

Jóval azelőtt, hogy közkeletű szellemességként megjelent volna, ez a gondolat komoly teológiai tévtanként okozott óriási károkat. Ennek egy változatát használta nők elcsábítására több mint egy évszázaddal ezelőtt Grigorij Raszputyin, az „őrült szerzetes” (vagy „szent ördög”), II. Miklós orosz cár családjának lelki vezetője. Ahogy Robert Massie kifejti Raszputyin saját „személyes megváltási tanát kínálta, mely szerint az egyénnek lehetetlen üdvözülni anélkül, hogy bűnétől megváltották volna, a valódi megváltás pedig nem történhet meg bűn elkövetése nélkül. Raszputyin önmagában mindhármat kínálta: a bűnt, a megváltást és az üdvösséget.”

Az evangélium e félreértése eredetileg nem is Raszputyintól származik. Tudjuk, hogy egy változatára Szent Pál már az első században reagált a rómaiakhoz írt levelében: „Mi következik ebből? Az, hogy vétkezzünk, mert nem a törvény uralma alatt, hanem a kegyelemben élünk? Semmi esetre sem.” (6,15). Ha ez nem lenne elég világos, akkor azokról is szól, akik azt kérdezik: „S miért ne tennék rosszat, hogy jó származzék belőle?”… „Ezeknek jogos az elmarasztalásuk.” (3,8)

Elfogadva, hogy ez a gondolat súlyos félreértés, pontosan mi is az, amit rosszul értelmez a kereszténységgel kapcsolatban?

Először is rosszul értelmezi a bűn természetét. Isten nem kívánja – és nem is kívánhatja –, hogy vétkezzünk. Ugyanakkor Aquinói Szent Tamás és Szent Ágoston világosan kimondják, hogy Isten megengedi a bűnt: „Minthogy Isten a legfőbb jó, nem engedne műveiben helyet a rossznak, ha annyira mindenható és jó nem volna, hogy a rosszból is jót hoz ki.” De nem akarhatja olyan értelemben, hogy kívánja vagy elrendeli. Végül is minden bűn “engedetlenség Istennel szemben és bizalmatlanság az Ő jóságával szemben” (KEK 397), és „Isten megbántása” (KEK 1871). Logikailag lehetetlen, hogy Isten akarja a bűnt, vagyis azt parancsolja, hogy ne engedelmeskedjünk neki. Azt mondani, hogy Isten akarja a bűnt, olyan, mintha azt mondanák, hogy engedetlenséget követel. Ez az állítás nemcsak immorális, hanem inkoherens és kaotikus is.

Maga a gondolat a saját bűnösségünket is alábecsüli. Mi vétkeztünk, vétkezünk is, és szükségünk van szabadítóra. Ahogyan Szent Pál kesereg: „Hiszen nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok.” (Róm 7,19), sőt az „az igaz fölkel, ha hétszer esik is” (Péld 24,16). Tehát még ha valóban vétkezned is kellett ahhoz, hogy Jézus halála érjen valamit, ezt már számtalanszor kipipáltad tennivalóid listájáról.

Végül pedig, az a gondolat, hogy „ha nem vétkezel, hiába halt meg Jézus”, félreértelmezi a keresztet. Érdekes (és hevesen vitatott) kérdés merül fel a teológusok között: ha Ádám és Éva soha nem vétkezik, Krisztus akkor is megtestesült volna? El kell ismerni, hogy különböző vélemények vannak erről a kérdésről. Aquinói Szent Tamás azt állítja, hogy nem, Krisztusnak nem kellett volna megtennie, mivel a megtestesülés válasz a bűnbeesésre. Idéz egy szentírás-magyarázatot, amely szerint „nincs semmi oka Krisztus Urunk eljövetelének, kivéve az, hogy a bűnösöket megmentse. Vedd el a betegséget, vedd el a sebeket és már nincs is szükség a gyógyításra!”

Ám Boldog John Duns Scotus és mások azzal érvelnek, hogy igen, a Fiúisten akkor is megtestesült volna, ha Ádám (és akár a Sátán!) soha nem is vétkezik. Amint  XVI. Benedek pápa kifejti, Scotus álláspontja az, hogy „a megtestesülés az üdvösségtörténet a legnagyobb és legszebb műve, ennek feltétele nem lehetett semmilyen esetleges tény sem, hanem ez Isten eredeti elképzelése, hogy végül a Fiú személyében és testében egyesítse magával az egész teremtést.” Más szavakkal, bár „az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett” (Lk 19,10), Krisztus eljövetelének nem ez az egyetlen oka.

Akár Aquinói Szent Tamás, akár John Duns Scotus oldalán állunk, egy dolog biztosan igaz: a kereszt sokkal többről szól, mint „csak” a bűnök megbocsátásáról. És itt a két nagy gondolkodó egyetért. Szent Tamás szerint „a bűntől való szabaduláson kívül sok más dolog is” megvalósult Krisztus kereszthalálában, melyek közül ötöt sorol fel. Először is, a kereszt jel, amely által az ember megérti, „hogy Isten mennyire szereti őt, és ezáltal arra indíttatik, hogy viszontszeresse Istent”. Másodszor, tökéletes példát ad nekünk az „engedelmességből, alázatból, állhatatosságból, igazságosságból és a szenvedéstörténetben megnyilvánuló egyéb erényekből”. Harmadszor, „mert Krisztus szenvedése által nemcsak megszabadította az embert a bűntől, hanem kiérdemelte számára a megigazultság kegyelmét és a mennyei boldogság dicsőségét is”. Negyedszer, hogy visszatartson bennünket a bűntől, ahogy Szent Pál mondja: „Nagy volt a váltságdíjatok! Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!” (1Kor 6,20). És végül, mert ez „az ember nagyobb méltóságát szolgálta”. Vagyis egy ember, Krisztus által vált meg minket Isten ahelyett, hogy mint rossz ötletet, elvetné az emberiséget, amiért a bűn az emberen keresztül lépett be a világba. Így az emberi nem megtisztul Krisztus megtestesülése és keresztje által.

Mindez azt jelenti, hogy akár a bűn miatt, akár nem csak amiatt jött a világba Krisztus, és noha a megtestesülés meg a kereszt egyik célja a bűnbocsánat volt, mégis Jézus Krisztus küldetése (beleértve kereszthalálát is) ennél többről szól. Célja az volt (és ma is az), hogy „részeseivé legyetek az isteni természetnek” (2Pét 1,4), és Szent Iréneusz szavai szerint „Isten Igéje azért ember, és aki Isten Fia, azért lett az ember fiává, hogy az ember Isten Igéjével egyesülve és a gyermekké fogadást fölfogva Isten fiává legyen” (idézve: KEK 460). Akik súlyosan vétkeznek, mint Szent Péter és Mária Magdolna, különleges módon értik meg Isten irgalmasságának mélységét (lásd Lukács 7,47). De mint Szűz Mária, azok is részesülnek ennek az isteni tervnek minden jótéteményében, akik nem vétkeznek.

Mindez azt jelenti, hogy akár a bűn miatt, akár nem csak amiatt jött a világba Krisztus, és noha a megtestesülés meg a kereszt egyik célja a bűnbocsánat volt, mégis Jézus Krisztus küldetése (beleértve kereszthalálát is) ennél többről szól. Célja az volt (és ma is az), hogy „részeseivé legyetek az isteni természetnek” (2Pét 1,4), és Szent Iréneusz szavai szerint „Isten Igéje azért ember, és aki Isten Fia, azért lett az ember fiává, hogy az ember Isten Igéjével egyesülve és a gyermekké fogadást fölfogva Isten fiává legyen” (idézve: KEK 460). Akik súlyosan vétkeznek, mint Szent Péter és Mária Magdolna, különleges módon értik meg Isten irgalmasságának mélységét (lásd Lukács 7,47). De mint Szűz Mária, azok is részesülnek ennek az isteni tervnek minden jótéteményében, akik nem vétkeznek.

Fordította: T. Nagy Edit
Forrás: Catholic Answers