Marian Adam Waligora palos szerzetes Custom

Csíksomlyói búcsú – Az élet védelme mindenek fölött

A szentmise teljes egészében itt nézhető vissza.

Az élet védelmének a mindenek fölöttiségéről beszélt a szombati csíksomlyói búcsú szónoka, Marian Adam Waligóra lengyel szerzetes, a czestochowai Jasna Góra-i pálos kolostor házfőnöke.

A szerzetes a több százezres tömeggel is elismételte Mária akkor mondott szavait, amikor megtudta, hogy Isten fiát hordozza: “Istenem legyen nekem a te igéd a te szavad szerint”. Az idézett kijelentés az idei búcsú jelmondata is volt.

Mária megmutatta, hogy szereti az életet. Nyitott szívvel fogadta a hírt, hogy az Isten Fiának az anyja lesz. Elfogadta hivatását, azonosult vele, és amikor kellett harcolt a gyermeke életéért. Nem akart megszabadulni Jézustól, mint szükségtelen dologtól – hangoztatta.
Marian Adam Waligóra arra figyelmeztetett, hogy a fejlett világ embere nem mindig cselekszik az isten akarata szerint. Példaként egy Alfie nevű kisfiú esetét hozta fel, akit áprilisban egy bírósági ítélet nyomán hagytak meghalni egy liverpooli kórházban. Mint felidézte: Ferenc pápa is próbált közbenjárni ügyében, és világszerte milliók tiltakoztak Alfie halála miatt.

“Látjuk, hogyan lehet megölni egy gyermeket, miközben ez a világ a kozmosz legutolsó sarkát is kutatja, feltárja a tenger mélységét, mesterséges intelligenciát alkot, diagnosztizálja a legcsodálatosabb eszközökkel a legritkább betegségeket. Ugyanakkor nem kifizetődő számára megtartani egy kisfiú életét, akinek csak oxigénre, vízre, és élelemre lett volna szüksége” – fogalmazott a szónok.

csiksomlyoi bucsu 2018 Small
Csíksomlyó, 2018. május 19.
A csíksomlyói búcsú a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyergen 2018. május 19-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs

A történet kontrasztjaként említette, hogy miközben lemondtak Alfie életéről, az egész világ csodálta a királyi családban született trónörököst.

A pálos szerzetes Szent Bernát szavait idézve jelentette ki: “Máriára gondolva nem hibázol, vele kitartva nem veszel el, amikor ő védelmez, nem aggódsz, ahol ő vezet nem fáradsz el, amikor az ő kegyelme veled van, célba érsz”.

Csíksomlyóra zarándokolva “istenanya tekintetének az ajándékát” kapja mindenki. A mai búcsús nap megmutatja hogy a magyar hívők hol keresnek igazi segítséget, védelmet és oltalmat – fogalmazott a lengyel szónok, aki a himnusz szövegével kérte: “Isten, áldd meg a magyart”.

A mise kezdetén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek emlékeztetett arra, hogy az idei a 451. fogadalmi zarándoklati búcsú. Felidézte: egykor a székely ősök azt fogadták, hogy ha a szűzanya megsegíti őket őseik hite megőrzésében, akkor pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak Csíksomlyóra. A búcsú céljának nevezte, hogy a zarándokok megerősítést kapjanak őseik hitében.
A liturgia végére eleredt eső, a tömegből esernyők tízezrei emelkedtek a magasba.

(MTI)

 

Kapcsolódó tartalom

  • Ez okozta Ferenc pápa halálát

    Ahogy korábban beszámoltunk, Ferenc pápa (Jorge Mario Bergoglio) 2025. április 21‑én, húsvéthétfőn reggel 7:35‑kor hunyt el a Szent Márta házban – erősítette meg a Szentszéki Sajtóiroda közleménye. A stroke‑ot kóma, majd visszafordíthatatlan kardiovaszkuláris összeomlás követte; a halál beálltát elektrokardio‑anatómiai vizsgálattal állapították meg. A Vatikánvárosi Állam Egészségügyi és Higiéniai Igazgatóságának igazgatója Prof. Andrea Arcangeli közleményében részletesen leírta a vizsgálat eredményét….

  • A „szenvedések fővárosa”

    „Auschwitz ma múzeum. Falai közt a múlt – és bizonyos értelemben valamennyiünk múltja – azzal a véghetetlen súllyal és igénytelenséggel van jelen már, ami a valóság mindenkori legbensőbb sajátja, s attól, hogy lezárult, csak még valódibb, még érvényesebb” – fogalmazott évtizedekkel ezelőtt nevezetes, Ars poetica helyett c. írásában Pilinszky János [Pilinszky: Nagyvárosi ikonok. 2. kiad….

  • A csoda, amely Wyszynski bíborost szentté avathatja

    Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, Ferenc pápa a Hősök terén tartott szentmisét lezáró Úrangyala-imádság során arról is beszélt, hogy aznap, szeptember 12-én Varsóban avatják boldoggá az Evangélium két tanúját: Stefan Wyszynski bíborost és Elżbieta Czackát, a Kereszt Szolgálóleányai Ferences Nővérek társaságának alapítóját. A pápa méltatta őket, és hangsúlyozta, példájuk arra bátoríthat minket, hogy a sötétséget…

  • Római Riportok – 2018. május 13.

    TARTALOM Püspökök ad limina látogatása Rómában Reformok a világiak szerepének hangsúlyozására Apostoli látogatás Bariban Az első húsvét a Ninivei-fennsíkon az ISIS távozása után Menekültközpont Rómában Könyv a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó szervezéséről Konferencia az egyház online kommunikációjáról Dokumentumfilm egy prostituáltakat mentő misszióról

  • Méltatlanság és alázat

    Élesen emlékszem – az azóta az Úrban megboldogult szentelő püspököm – Bálint Lajos nyugalmazott érsek gyulafehérvári, visszavonuló beszédére, amelyben ezt az evangéliumi jelenetet idézte: – méltatlanságának tudatában, szintén ezzel a péteri bizalommal vágott neki a 90-es évek elején az egyházmegye irányításának. Lukács evangélista kiemeli, milyen hatást gyakorolt az apostolra ez a megrendítő találkozás, amitől a…

  • Áremelkedés! Útban a hiányok felé

    Gáz, villany, kőolaj, zöldségfélék, hús, gabonafélék … a nyersanyagok árai folyamatos inflációs emelkedést mutatnak, ami együtt jár hiányokkal is. Oka ennek a gazdaság újraindulása két évi lelassulás után, amit részben a lezárások, de bizonyos szektorokban a strukturális problémák is okoztak. Senki nem ússza meg az inflációt, ami a világ összes nyersanyagára vonatkozik, és világméretekben jelentkezik….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.