Egyház

Ferenc pápa homíliája a záró-szentmisén: Fiatalok, ti vagytok Isten jelene!

Ferenc pápa homíliája a záró-szentmisén: Fiatalok, ti vagytok Isten jelene!

Ferenc pápa homíliája a záró-szentmisén: Fiatalok, ti vagytok Isten jelene! A szombat késő esti virrasztást követően a pápalátogatás utolsó napján Ferenc pápa vasárnap, helyi idő szerint reggel nyolc órakor mutatott be szentmisét, ugyanazon a helyszínen, vagyis a panamavárosi Metro Park Szent II. János Pál mezején, ahol 600 ezer fiatal vett részt a virrasztás után a…

Máriához hasonlóan mondjatok „igent” az Úrnak – Ferenc pápa imavirrasztása a fiatalokkal

Máriához hasonlóan mondjatok „igent” az Úrnak – Ferenc pápa imavirrasztása a fiatalokkal

Ferenc pápa arra buzdította a fiatalokat a világtalálkozó egyik csúcspontját jelentő szombat esti imavirrasztáson, hogy Máriához hasonlóan mondjanak „igent” Jézusnak és vegyenek részt szeretettörténetében. „Öleljétek át az életet törékenységeivel és ellentmondásaival együtt!” – hangzott a Szentatya felhívása. Isten szeretete az az erő, amely képes átalakítani, jobbá tenni a világot. A Szentatya helyi idő szerint este…

Ferenc pápa keresztúti homíliája: Jézus szenvedése fiataljaink gyötrelmeiben folytatódik

Ferenc pápa keresztúti homíliája: Jézus szenvedése fiataljaink gyötrelmeiben folytatódik

„Mennyei Atyánk, Fiadnak keresztútja tovább folytatódik a gyermekek kiáltásaiban, akik meg sem születhettek…; a bántalmazott és kihasznált nőkben…; a fiatalok félelmeiben, akik beleesnek az orvul elrejtett csapdákba. Fiad keresztútja tovább folytatódik a kábítószer, az alkohol, a prostitúció, az emberkereskedelem halálos örvénylésében…” Többek között ezekkel a gondolatokkal szólt Ferenc pápa péntek este keresztúti homíliájában a kétszázezer…

A kereszténység Krisztus. Te hiszel az Úr szeretetében? – Ferenc pápa megnyitotta a panamai ifjúsági világtalálkozót

A kereszténység Krisztus. Te hiszel az Úr szeretetében? – Ferenc pápa megnyitotta a panamai ifjúsági világtalálkozót

Január 24-én magyar idő szerint éjfélkor nyitotta meg Ferenc pápa hivatalosan a panamai ifjúsági világtalálkozót. A fiatalokat arra buzdította, hogy bátran álmodjanak és kövessék az Úr szeretetét, Máriához hasonlóan, nagylelkűen válaszolva hívására. Péter eljött, hogy együtt ünnepeljen és megújítsa a reményt A panamai tengerpart festői hátterével és a világ fiataljainak lelkes ünneplése közepette nyitotta meg…

A pápa a püspökökhöz: mint Romero érsek emeljétek fel hangotokat az igazságtalanság ellen

A pápa a püspökökhöz: mint Romero érsek emeljétek fel hangotokat az igazságtalanság ellen

A panamavárosi Assisi Szent Ferenc templomban csütörtökön délelőtt a pápa a közép-amerikai főpásztorokhoz szólva arra buzdított, hogy az egyház legyen alázatos és szegény, ne arrogáns és dölyfös. Kövesse Szent Oscar Romero példáját. A salvadori szegények és elnyomottak érdekében fellépő San Salvador-i érsek, vértanú, akit 1980-ban, misézés közben gyilkoltak meg. A katolikus egyház 2018-ban szentté avatta….

Ezekben a napokban Panama a remény csomópontja – Ferenc pápa beszéde a panamai politikai vezetőkhöz

Ezekben a napokban Panama a remény csomópontja – Ferenc pápa beszéde a panamai politikai vezetőkhöz

A meghívás földje, a fenntarthatóság példája, multikulturalizmus, őslakosok és reményteli jövő a fiatalok számára – erről beszélt Ferenc pápa a Bolívar-palotában az ország politikai, társadalmi vezetőinek és a diplomáciai testületnek, akiket a köz iránti felelősségükre figyelmeztetett. Egy másik világ lehetséges, amelyet a szolidaritás, a megértés és a kölcsönös segítség jellemez. Örömteli fogadtatás, találkozás az elnökkel…

A pápa elérzékenyülve emlékezett meg az elhunyt orosz újságíróról

A pápa elérzékenyülve emlékezett meg az elhunyt orosz újságíróról

Úton Panama felé szerdán délelőtt Ferenc pápa üdvözölte a vele utazó újságírókat és emlékeztetett a Tassz hírügynökség tudósítójának emberségére. Az orosz újságíró az elmúlt hetekben hunyt el.   „Egy nagyon emberséges személy”, aki Dosztojevszkij stílusával volt képes összegzést készíteni. A pápa az újságírókat köszöntve ezekkel a szavakkal méltatta Alekszej Bukalov újságírót, a Tassz hírügynökség római…

Ferenc pápa: A jó keresztény a nyolc boldogság szellemében él

Ferenc pápa: A jó keresztény a nyolc boldogság szellemében él

A helyes keresztény életstílust a boldogságokból tanulhatjuk meg: ne vádaskodjunk, legyünk alázatosak és figyeljünk oda mások szenvedésére. Ferenc pápa erről prédikált a hétfő reggeli szentmisén. Új bort új tömlőbe Az evangélium, Isten Szava az új bor, amit kaptunk, de ahhoz, hogy jó keresztények legyünk, új fajta viselkedést kell követnünk. Ezt, a keresztényeket jellemző új életstílust…

Ferenc pápa: “Kattints és imádkozz”

Ferenc pápa: “Kattints és imádkozz”

Ma két fájdalom van a szívemben: Kolumbia és a Földközi-tenger Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa ezekkel a szavakkal fordult a Szent Péter-téren összegyűlt hívekhez: „Szeretném biztosítani közelségemről a kolumbiai népet a súlyos terrortámadás után, amelyre csütörtökön került sor egy rendőrakadémián. Imádkozom az áldozatokért és hozzátartozóikért és továbbra is imádkozom a kolumbiai békefolyamatért”. A pápa…

Ferenc pápa: Isten Szava nem ideológia, hanem élet

Ferenc pápa: Isten Szava nem ideológia, hanem élet

A Szentlélek világosítson meg minket, hogy ne legyen gonosz a szívünk, ne legyen kemény, mert az gyávasághoz vezet. Ne legyen megátalkodott, mert az ideológiához visz, és ne hagyja magát elcsábítani, mert az langyos kereszténnyé tesz minket. Ezért fohászkodott Ferenc pápa a csütörtök reggeli szentmisén. „Vigyázzatok, testvéreim, hogy ne legyen hitetlenségre hajló, gonosz a szívetek! Senki…