Egyház

Ferenc pápa: A próféták ígérete Jézusban valósággá vált

Ferenc pápa: A próféták ígérete Jézusban valósággá vált

Az ünnepi szentmisét követően Ferenc pápa a dolgozószobája ablakából köszöntötte az Úrangyala imádságra összegyűlt zarándokokat és turistákat. A tér ezúttal sokkal színesebb volt a megszokottnál, hiszen a hideg, majdnem fagypont körüli hőmérséklet ellenére több ezer szereplővel voltak jelen a háromkirályok egykori vonulását felidéző, korhű ruhákba öltözött különféle csoportok. Őket külön köszöntötte a Szentatya és az…

Ferenc pápa Vízkeresztkor: Az Egyház Hold, visszatükrözi az Úr fényét

Ferenc pápa Vízkeresztkor: Az Egyház Hold, visszatükrözi az Úr fényét

Idén január 6-a éppen vasárnapra esett, így az év első vasárnapján az Egyház Urunk megjelenésének főünnepét ülte. Rómában Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában mutatott be szentmisét délelőtt tíz órakor, miközben a Szent Péter térre vezető úton Itália különféle tartományaiból, városaiból és falvaiból érkező csoportok vonultak fel a déli Úrangyala imádságra. A középkori egyházi misztériumjátékok…

Ferenc pápa levelet küldött az USA püspökeinek – kijelöli a kiutat

Ferenc pápa levelet küldött az USA püspökeinek – kijelöli a kiutat

Az amerikai főpásztorok január 3-án, csütörtökön levelet kaptak a pápától abból az alkalomból, hogy január 2-8. között Illinois állam északi részén a Mundelein Szemináriumban lelki gyakorlaton vesznek részt. Az egyhetes visszavonulást a Szentatya hívására szervezték, aki arra kérte a püspököket, hogy merüljenek el az imában, miközben az egyház keresi a választ az idők jeleire. A…

Ferenc pápa bizonyos esetekben jóváhagyta a méheltávolítást

Ferenc pápa bizonyos esetekben jóváhagyta a méheltávolítást

A Hittani Kongregáció egy állásfoglalást tett közzé, amelyben választ ad egy a méheltávolításra vonatkozó erkölcsi kérdésre. Olyan esetekről van szó, amelyekben a méh már nem alkalmas az utódnemzésre, és amikor orvosilag bizonyított, hogy egy esetleges terhesség spontán vetéléssel végződne. A dokumentumot 2018. december 10-i dátummal jegyezték, miután Ferenc pápa jóváhagyta a Hittani Kongregációnak egy nyitott…

Ferenc pápa: Isten gyermekei vagyunk

Ferenc pápa: Isten gyermekei vagyunk

A Szentatya a vatikáni VI. Pál teremben fogadta az újév első általános kihallgatására egybegyűlt zarándokokat. Katekézisében folytatta a Miatyánkról elkezdett sorozatát és az „Evangélium forradalmáról” beszélt. A Hegyi-beszédről szólva a pápa emlékeztetett, hogy a keresztény önmagát Isten gyermekének tartja. Máté evangéliumának egy idézetéből indult ki Ferenc pápa katekézisében a szerdai általános kihallgatáson: „Amikor imádkoztok, ne…

Ferenc pápa újévi szentmiséje: Isten Anyja az otthon légkörét viszi az Egyházba

Ferenc pápa újévi szentmiséje: Isten Anyja az otthon légkörét viszi az Egyházba

A Szilveszter napi hálaadó vecsernyét január elsején ünnepi szentmise követte a Szent Péter bazilikában, melyet Ferenc pápa a Boldogságos Szűz Mária, Isten Anyja tiszteletére mutatott be a Pápai Ház bíboros és püspök tagjai jelenlétében. Homíliájában az Isten Fia karácsonyi születése keltette meglepődésről és ámulatról elmélkedett. Az Újév az Isten Anyja előtti meglepődés napja „Aki csak…

Ferenc pápa: Mindannyian felelősek vagyunk a „város” életéért, a közjóért

Ferenc pápa: Mindannyian felelősek vagyunk a „város” életéért, a közjóért

Az újévi pápai szentmisét követően január 1-jén délben Ferenc pápa elimádkozta a hívekkel a Mária-imádságot és előtte rövid beszéddel köszöntötte a Szent Péter téren egybegyűlt híveket. A pápai szentmisén négy magyar és roma betlehemező fiatal is részt vett napkeleti bölcseknek öltözve az anyaországból és a Vajdaságból az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány képviselőinek kíséretében. Karácsony után…

Ferenc pápa az év végi hálaadáson: Isten szeretete kivált a rabszolgaságból

Ferenc pápa az év végi hálaadáson: Isten szeretete kivált a rabszolgaságból

A Szent Péter bazilikában délután öt órakor tartották a Szűz Mária, Istenanyja újévi ünnep előesti vecsernyéjét, melynek során hagyományos módon elimádkozták a Te Deum hálaadó imádságot. Homíliájában Ferenc pápa a páli szentlecke jegyében az idők teljességéről és a rabszolgaság alóli felszabadításról szólt. A zsolozsma ima zsoltárai után Ferenc pápa Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből…

Ferenc pápa: A család kincs, mindig védelmezni kell

Ferenc pápa: A család kincs, mindig védelmezni kell

Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt Ferenc pápa a názáreti Szent Család ünnepéről elmélkedett, felidézve Mária, József és Jézus tapasztalatát, akiket határtalan szeretet egyesített és az Istenbe vetett nagy bizalom éltetett. A Szentatya imádkozott minden családért, ahol hiányzik a béke és az egyetértés. Csodálkozás és aggódás: Ferenc pápa e két szó köré építette fel vasárnap…

A pápa Úrangyala imádsága: A vértanú István diakónus példájával készen a megbocsátásra

A pápa Úrangyala imádsága: A vértanú István diakónus példájával készen a megbocsátásra

Karácsony másnapján, december 26-án szerdán délben Ferenc pápa a Vatikáni Palota dolgozószobájának ablakából köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt híveket és a Mária-köszöntő imádság előtt a nap szentjéről, Szent István vértanú diakónus példájáról elmélkedett. Ő volt az első a keresztények között, aki közvetlenül követte a halálba Mesterét, amit azért tudott megtenni, mert tekintetét szilárdan az…