Brexit. Kicsit másként.

Katolikus oldalon miért írok a Brexitről? Úgy vélem ennek olyan implikációi, olyan utórezgései vannak, amelyek megjelennek, ha nem is hamarosan, de idővel a mindennapi életünkben. Ugyanakkor, furcsa vagy sem, ha keresztény szemmel értékeljük a Brexitet is, sokszor meghaladhatjuk a megszokott vélemény ösvényeit, és letérhetünk a vágányról. Márpedig ez a letérés új meglátást hoz.

Amikor a Brexitről beszélünk általában, ennek mindig a gazdasági vonzatait hangsúlyozzuk. Legalábbis a sajtó legtöbb esetben ezen a vonalon akarja bemutatni, hogy az Európai Unió elhagyása jó, vagy sem. A jelek, adatok és tények szerint nem jó ötlet elhagyni az Uniót, hiszen az államkasszába ezúton sokkal kevesebb pénz fog befolyni. Az államkasszáról való gondolkodás szinte megvakít, és nem engedi az elemzést más irányba menni, mint a gazdasági nyereségek vagy veszteségek.

Egy régi ismerős kacsint vissza tehát: a pénz. Pénzügyileg lehet, hogy nem éri meg elhagyni az Uniót. Szeretném azonban felhívni a figyelmet, hogy pénzügyileg nem érte meg azt sem, hogy a Szovjet hatalmi szférából kikerültünk – ezzel nem azt mondom, hogy jó volt ehhez tartozni. Botrányosnak tűnik eddigi gondolatvezetésem, de mindjárt magyarázom: Magyarország például rögtön a rendszerváltoztatás után olyan gazdasági mutatókkal rendelkezett, amelyet egy ország háború alatt szokott produkálni. Mások már megírták és elmondták részletesen, hogy a külföldi tőke megjelenése hazánkban nem azt a jólétet jelentették, amelyet a rendszerváltoztató polgárok reméltek. Tehát, bár azt lehetett tudni, hogy a rendszerváltoztatás gazdasági nehézségekkel fog járni, azaz hogy a tervgazdaság piacgazdasággá alakítása nehézkes folyamat lesz, mégis megtörtént. Megtörtént, és napjainkban nem azt mondjuk, hogy nem kellett volna rendszert változtatni (akár veszteségek árán is), hanem azt mondjuk, hogy jobban oda kellett volna figyelni, hogy a nemzeti vagyon egy része ne vesszen kárba.

Oda szeretnék kijutni, hogy ha egy nemzet dönt valamiről, és csakis a gazdasági implikációkat veszi figyelembe, akkor az igencsak szegényes döntés marad. Itt érkezünk el a keresztény gondolkodáshoz, mint óriási segítség. Mindenki azon lepődik meg, hogy a britek ennyi pénzt ki akarnak engedi a markukból csak azért, hogy ne tartozzanak az EU-hoz. Érdemes lenne azonban megvizsgálni azt is, hogy mely dolgok bántják őket. Sok van, de most egyről beszélnénk, mert ebben van feladatunk nekünk, Krisztuskövetőknek.

Ha az ember megvizsgálja, hogy miként működik az Unió, meglehetősen könnyű megállapítani: az Unió nem hatékony. Nem hatékony, mert 28 tagállam érdekeit összeegyeztetni szinte lehetetlen. Északon nem ugyanazok a kihívások, mint délen. Nyugaton más a szemlélet, mint keleten. Úgy tűnik, hogy az Unió oly nagyra nőtt, hogy nem bírja vezetni önmagát. Ismerős ez: a Római birodalom is ebbe a helyzetbe került. Nagy Sándor birodalmát is fel kellett osztani.

Ha ilyen alapon nézzük, a brit elhatározás nem más, mint időben elkerülni a bajt. Igen, lehet most nem éri meg pénzügyileg, de az angolok olyan titkosszolgálattal rendelkeznek, amely szinte egyedülálló a világon. Ha az Unió összeomlik, az igencsak fájdalmas lesz. Ezt tudják a britek. Azt is tudják, hogy sebezhető Európa. Míg Brüsszelben azon vitatkoznak, hogy hány fajta nem létezik: nő, férfi, a kettő között, semleges stb., addig a kínaiak fegyverkeznek. Míg Magyarországot azzal vádolják, hogy diktatúra van, addig az orosz medve mosolyog. Mosolyog: úgy Európa, ti csak egyétek egymást. Nem azt mondom, hogy a britek azért akarnak kilépni, mert óvni akarják keresztény államukat (hiszen a britek igencsak szakítottak a keresztény gyökerekkel). Azért akarnak kilépni, mert az Unió egyre jobban bele akar szólni a tagállamok életébe. Magam is éltem Londonban, részben megismertem az angolok álláspontját.

Nekünk keresztényeknek kemény feladat jut: megújítani az Európai Uniót. Az alapító atyák, mint például Robert Schumann francia miniszterelnök és Konrad Adenauer német kancellár kereszténydemokraták voltak. Mit jelent ez? Hogy politikai gondolkodásukat a keresztény értékek és gondolkodás határozta meg. Más erő nem is lett volna képes a két ellenséget, Franciaországot és Németországot a megbékélés útjára terelni. Hiszen alapvető keresztény gondolkodás: az ellenséggel ki kell békülni, az ellenséget szeretni kell. Az Európai terv eredetileg keresztény értékekre lett lefektetve. Ma nem így állunk. Brüsszelben nem a keresztény értékek dominálnak. Napjainkban kereszténynek lenni nem divatos, a média nagy része nem szereti a keresztény gondolkodást. A haladó gondolkodás, a gondolkodás, amelyben a házasság férfi és nő között nem érték, ahol az abortusz borzalmáról nem beszélünk, ahol a pénz az Isten és az Igaz Isten száműzve van stb., ez jelenti ma a Brüsszeli képviselők többségének gondolkodását. Rajtunk, keresztényeken áll a felelősség, hogy Európába visszahozzuk a párbeszéd fogalmát. A pápa is erre bíztat bennünket. Meg kell teremtenünk újra a párbeszéd alapját a politikában, mert jelenleg nincs más, mint az érdekek igazsága. Nekünk keresztényeknek kell leülnünk és beszélnünk egymással, elmagyarázni a szomszédnak, a boltosnak, hogy milyen lesz a világ, ha a kereszténységet „felfüggesztjük” Európában.