Bosco Szent János, aki rossz fiúkból szent életű férfiakat faragott

A XIX. századi olasz szent azért vonzotta mágnesként a gyerekeket és a felnőtteket, mert bőségesen rendelkezett mély, krisztusi örömmel.

A fiúk nem képesek jó férfivá felnőni, de ez a tragédia nem korunk jelensége. Bár sok oka van annak, hogy a mai fiatal férfiak miért sodródnak az életben, vagy miért tanúsítanak veszélyes viselkedésmódokat, ez a probléma nem új.

A huszonegyedik században ennek valószínűleg sok köze van ahhoz, hogy a fiúk életéből hiányzik az apafigura a szexuális forradalom miatt. A tizenkilencedik századi Olaszországban egy másik forradalom volt – legalábbis részben – a hibás: az ipari forradalom.

Igaz, az 1800-as évek Olaszországában sok fiú más okokból lépett a bűnözés útjára. A járványok és éhínségek számos árvát hagytak maguk után, megfosztva a gyermekeket a családi támogatástól és az oktatástól. Olaszországot olyan mozgalmak is sújtották, amelyek a politikai változások érdekében az erőszakot hirdették, ami vonzotta a fiatal, dühös férfiakat.

Az ipari forradalom azonban sokakat késztetett a vidékről a nagyvárosokba költözésre. Amint azonban a munkások munkát vállaltak a gyárakban, szembesültek a hosszú munkanapokkal, a veszélyes munkakörülményekkel és a váratlan munkanélküliség végső árnyoldalával: az éhezéssel. Az éhes fiúkból tolvajok lettek, a dühös fiúkból anarchisták, és néhány fiúnak még arra sem nyílt esélye, hogy egyáltalán felnőjön.

Ugyanez történhetett volna az ifjú Bosco Jánossal is (1815-1888). Apja meghalt, amikor ő még csak kétéves volt, és édesanyjának (Isten tiszteletreméltó szolgája Margherita Occhiena Bosco) egyedül kellett felnevelnie három fiát. János szerencséjére édesanyja erős, istenfélő asszony volt, akinek hite soha nem ingott meg, még akkor sem, amikor nem volt elég élelem a gyermekei táplálására.

Bár János már tizenéves korában felismerte az elhívást a papságra, szegény volt. Dolgoznia kellett, hogy pénzt keressen, elsősorban a családja megsegítésére, majd a tanulmányaihoz szükséges összeg előteremtésére. Mindössze tizenöt éves volt, amikor barátságot kötött egy figyelemre méltó pappal, Joseph Cafasso atyával (ma már Szent).

Cafasso atya saját egészségi problémái ellenére aszketikus életet élt, és népszerű szemináriumi előadó lett Torinóban. Cafasso apostoli tevékenységet folytatott a szegények között, különösen a halálraítéltekhez való odafordulása és kapcsolattartása révén. Férfiak és nők lelki tanácsadójaként is szolgált, akik közül – Bosco mellett – néhányat ma már az Egyház is tisztel szent életéért.

Cafasso hozzáállása az emberekkel való foglalkozáshoz, legyenek azok gazdagok vagy szegények, papok vagy börtönlakók, a francia egyháztanító és szent Szalézi Ferenc szelíd tanításain alapult. Amikor Bosco pap lett, ugyanezt a hozzáállást alkalmazta. Félretéve az ígéretes egyházmegyei papi életpálya kilátásait és egy gazdag márkinő támogatását, Bosco apostoli szervezetet alapított a rászoruló fiúk szolgálatára.

Don Bosco célja az volt, hogy a fiúkat – és később a lányokat is, Szent Mária Domenica Mazzarello nővér segítségével – Jézus Krisztushoz és a szentségekhez vezesse. Az ismétlődő,  gyakran a túlhajszoltság okozta egészségi problémák ellenére Bosco mindent erre az ügyre tett fel. Felismerte, hogy a legtöbb bajba került fiú magányos volt, nem ismerte katolikus hitét, és egyszerűen csak utánozta a más fiúknál látott rossz viselkedést. Ezek az ártó példák gyakran egyenesen a börtönbe vezették őket.

Ezért Don Bosco a város legveszélyesebb részeibe indult az ilyen fiúk felkutatására. A piszkos, büdös, tudatlan fiúkat, akikkel találkozott, barátként kezelte, nem pedig tolvajként. Segített nekik munkát és alvóhelyet találni. Meghívta őket a vasárnapi rendezvényekre, amelyeken a mise és (ügyesen álcázott) hitoktatás mellett szórakoztató tevékenységek is szerepeltek. Bosco gyerekkorában bűvész- és akrobata trükköket sajátított el, hogy más fiúkat is elcsábítson magával a misére, és soha nem felejtette el, hogy a fiúkkal a gyermekek hétköznapi és természetes kedvtelésein keresztül próbáljon kapcsolatot teremteni.

Bár Don Bosco állandó ellenállásba ütközött azok részéről, akik szerint a fiúk javíthatatlanok voltak, apostoli tevékenysége fokozatosan bővülve csoportos otthonokat, iskolákat és egy papokból és nővérekből álló vallásos kongregációt foglalt magába, amelynek tagjait arra képezték ki, hogy az ő szemléletét kövessék a gyerekekkel való foglalkozás során. Mivel módszerei Szalézi Szent Ferenc tanításait hangsúlyozták, rendje Szalézi Szent Ferenc Társasága néven vált ismertté, amelyet Don Bosco szaléziánusainak is neveznek.

Csak Isten tudja, hány fiút mentett meg Bosco János a bűnös élettől, néhány fiúnak pedig segített felismerni a vallásos elhívást is. Egy szegény családból származó jámbor kamasz, Dominic Savio (1842-1857) például abban a reményben lépett be Bosco iskolájába, hogy szalézi pap lesz, és fiúkat fog nevelni, akárcsak Bosco. Bár Savio túl fiatalon halt meg ahhoz, hogy elérje ezt a célt, de az imádság szeretetével, az Eucharisztia iránti odaadásával, vidámságával és kemény munkájával, valamint a barátaival való játék nagyon is emberi örömével inspirációt jelentett a többi fiú számára. Savio-t 1954-ben szentté avatták.

Savio nem az egyetlen szalézi szent. A Don Bosco által személyesen tanított férfiak közül néhányan szintén szentekké váltak, míg más szentek, mint Savio, szalézi papok akartak lenni, de életük hamarabb véget ért, minthogy felszentelhették volna őket. (Közéjük tartozik a magyar boldog Sándor István szalézi világi testvér /1914-1953/ – ford. megj.) Néhányan mártírként haltak meg, míg mások a szalézi rend mintájára saját vallási rendet alapítottak. A szalézi szentek közül néhány szerzetes nővér, míg egy másik szerzetes testvér volt.

Ahogyan minden szülő és tanár, Szent Bosco János is küzdött azzal, hogy megtalálja a módot a nehéz, dühös gyerekek kezelésére, és ne hasonlóképpen viszonozza a viselkedésüket. A választ erre a dilemmára egy gyermekkori álomban kapta meg. Ebben az álomban a fiatal Bosco egy csapat verekedő fiút látott, és megpróbálta megállítani őket úgy, hogy kiabálva nekik ment. Ekkor megjelent neki a mi Urunk és a Szűzanya, és azt mondták neki, hogy szelídséggel, szeretettel és alázattal reagáljon, ha a „vadállatokból” szelíd bárányokat akar faragni.

Don Bosco élete során még több sokatmondó álmot látott. Ezeknek az álmoknak némelyike mennyei válasznak tűnt Bosco állandó aggodalmára, hogy fiai végül milyen révbe érnek majd. Az álmokban neki megjelenő angyalok például gyakran figyelmeztették őt a fiúkat fenyegető konkrét veszélyekre, és szóltak neki azok aktuális rossz döntéseiről. Bár amikor Bosco atya megosztotta álmait a fiaival, óvatosan mindig hangsúlyozta, hogy ezek csupán álmok voltak, de arra is felhasználta azokat, hogy segítsen a gyerekeknek felismerni, mennyire fontos, hogy az ember folyamatosan Isten felé irányítsa az életét, az ő parancsolatainak engedelmeskedve. Az álmokban látottak pontossága arra is emlékeztette a fiúkat, hogy az angyalok – és Isten – figyelik őket.

Manapság a szülők, tanárok és mások, akik gyerekekkel kerülnek kapcsolatba, általában nincsenek megáldva a prófétai álmok ajándékával, amelyek őket ilyen közvetlen módon segítenék. Bosco Szent János életéből azonban más tanulságok is levonhatók azok számára, akik problémás gyerekeket és tizenéveseket ismernek.

Don Bosco élete például azt bizonyítja, hogy még a szenteknek is szükségük van odaadó szülőkre és mentorokra, akik irányítják őket az életükben. Ő minden bizonnyal hasznát vette az istenfélő férfiak és nők példájának. Hasonlóképpen mi is megpróbálhatunk segíteni az életünkben szerepet játszó gyermekeknek azzal, hogy egyszerűen és csendben éljük életünket, mint állhatatos katolikusok, különösen akkor, amikor tudjuk, hogy figyelnek ránk.

De ami a fiúkat és férfiakat vonzotta Don Bosco követésére, az valami több volt, mint az ő erkölcsileg sziklaszilárd személyes példája. Ő nem csak egy kedves apafigura volt. Sem nem csupán egy alázatos, állhatatos pap. Ő több volt, mint egy álmodozó vagy próféta.

Bosco Szent János mélységes öröme miatt mágnesként vonzotta a gyermekeket és a felnőtteket. Bosco bővelkedett a krisztusi örömben, amely sokkal több, mint puszta élvezet vagy boldogság. A mi Urunk maga magyarázta el, hogy milyen örömöt kell a tanítványainak birtokolniuk:

„Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök.”

Jn 15,8-11

Ha buzgón törekszünk arra, hogy mennyei Atyánk fiaiként és leányaiként éljünk, ha teljes szívvel próbálunk Megváltónk szeretetében maradni, és ha megnyitjuk szívünket a Szentlélek működésének, akkor mi is tele leszünk örömmel. Ha Isten akarja, a Lélek többi gyümölcsével is rendelkezni fogunk: ezek a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség,  jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. (Gal 5,22-23)

Amikor mi, keresztények, az Ő jelenlétének ezeket a jeleit hordozzuk az életünkben, képesek leszünk megnyerni a leginkább elérhetetlennek tűnő gyermekek és felnőttek szívét. És ez egy új, örömteli forradalmat fog előidézni, a Mennyország eljövetelét gyermekeink megtört, szeretetre éhes szívébe.

Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
Forrás: The Catholic World Report