Boldog Fulton Sheen érsek elmélkedései a rózsafüzér tizenöt titkáról

Az első rész itt olvasható.

Miért kellett a bűntelen Krisztusnak szenvednie? Mit üzen számunkra Jézus haláltusája, megostorozása, tövissel koronázása, kereszthordozása és kereszthalála? Boldog Fulton Sheen érsek a rózsafüzér öt fájdalmas titkán keresztül tárja fel Krisztus szenvedésének és megváltó szeretetének mélységeit. Elmélkedései arra hívnak, hogy saját keresztjeinkben is felismerjük Isten akaratát, és megértsük: a feltámadás dicsőségéhez a nagypéntek áldozatán át vezet az út.

Haláltusa a Getszemáni kertben

Ahogyan a jóindulatú ember a fájdalom láttán igyekszik enyhíteni barátja szenvedését, úgy vállalja magára az erkölcsi jóság a gonoszsággal szemben azt a büntetést, amelyet a gonoszság érdemel. Minden anya szívesen viselné gyermeke fájdalmait, ha tehetné. Egy apa kifizetné önfejű fia adósságait, mintha azok a sajátjai lennének. A mi Urunk, habár bűntelen volt, mégis – kertbeli haláltusájában – megengedte magának, hogy érezze a bűn belső hatásait, ahogyan a kereszten megtapasztalta annak külső hatásait is. Ezek a belső hatások a szomorúság, a félelem és az egyedüllét érzése voltak. „Vártam, hogy valaki megszán, de nem akadt senki.” (Zsolt 69,21b).

A cikk a hirdetés után folytatódik…

Elviseli, hogy feje úgy érezze az istenkáromlásokat, mintha azokat az Ő ajkai mondták volna ki; hogy kezei érezzék a lopás bűnét, mintha Ő maga lopott volna; hogy testében érezze a tisztátalanság vétkét, mintha ő lett volna annak okozója. Az ártatlanság jobban ismeri a bűnt, mint a bűnös, hiszen a bűnös már maga is része annak.

A bűn a vérben van. A részegesnek, a szabadosnak, a zsarnoknak a bűn nemcsak a lelkét itatja át, hanem az agyát, a testének minden sejtjét, és még az arckifejezéseit is. Ha tehát a bűn a vérben van, a kiengesztelésért vérnek kell kicsordulnia. Urunknak soha nem állt szándékában, hogy a bűnökért való engesztelésül az Ő vérén kívül másnak a vérét ontsák ki. Mivel az emberek nem hívták segítségül Krisztus vérét bűneik miatt, most háborúznak, és egymás vérét ontják.

A kertbeli haláltusa nem az áruló és az ellenség terveinek és cselszövéseinek győzelme, hanem az isteni akarat engedi ezt meg. „Ez a ti órátok” – mondta a mi Urunk ellenségeinek. (Lk 22,53) „A gonoszé az óra, de Istené a nap!

Megostorozás az oszlopnál

Már ezelőtt hét évszázaddal megjövendölték, hogy a mi Urunkat bűneinkért annyira megsebesítik, hogy mi „mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott” (Iz 53,4). Eme prófécia beteljesedésének az ideje elérkezett. Halála órájában a Mindenhatót egy oszlophoz kötötték ki, ahogyan születésének órájában pólyáját megkötve begöngyölték.

Az oszlopnál történő megostorozásának borzalmasnak kellett lennie, mert akárhányszor a mi Urunk előrevetítette a szenvedését, mindig különösképpen utalt az Ő megostorozására, mintha hangsúlyozni akarta volna szenvedésének gyalázatát. A feltámadás után Szent Péter felidézte, hogy a külső udvaron állva hogyan hallgatta azt, amikor a korbács lesújtott az Ő húsára, de nem hallotta, hogy a mi Urunk panaszkodott volna. Így ír: „Amikor szidalmazták, a szidalmat nem viszonozta; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött” (1Pét 2,23).

Az ostorozás egy jóvátételi aktus a test mértéktelen kultuszáért. „A test az Úrért van” (1Kor 6,13). Az önkényeztetés miatti vezeklésként az Ő teste, mint a második frigyláda, a szentségtörő szemek láttára feltárult. A lelkek Vőlegénye a gúnyolódók játékszerévé lesz. Hogy mennyi ütést kapott, azt senki sem tudja. A próféta megjövendölte, hogy úgy megostorozzák, hogy testének csontjait is meg lehet számolni (vö. Zsolt 22,18). Minket más csillagok és sávok váltottak meg, mint amelyek a zászlón láthatók, nevezetesen Krisztus csillagjai és sávjai, akinek csillagjai által megvilágosodunk, sávjai által pedig meggyógyulunk.

A tövissel koronázás

Amint az ostorozás a hús bűneiért való bűnhődés volt, a tövissel koronázás a gondolat bűneiért való vezeklés. Az ateistákért, akik azt kívánják, Isten bárcsak ne létezne. A kételkedőkért, akiknek a gondolatait elhomályosítja gonosz életük. Az egoistákért, akik önmagukat állítják középpontba.

A katonák káromkodtak, amikor a tövis megszúrta ujjaikat, majd az Urat káromolták, miközben a töviskoronát királyi diadém gyanánt a fejére nyomták. Kezébe nádszálat tettek – királyságának jelképét -, amelyet éppúgy hamisnak és ingatagnak véltek, mint magát a nádszálat. Húsa már lila cafatokban lóg rajta, amikor ráterítik a bíborköpenyt, hogy gúny tárgyává tegyék a szívek és nemzetek feletti királyságára vonatkozó igényét. Bekötötték a szemét, arcul csapták, majd kérték, hogy prófétáljon vagy mondja meg, kitől kaphatta az ütést. Majd gúnyos tisztelettel letérdeltek előtte, és arcul köpték, hogy a későbbi mindszentyk, stepinacok és a világ összes mártírja bátorságot meríthessen saját vértanúsága órájában.

Ebben a titokban igazolódik a mi Üdvözítőnk figyelmeztető igazsága: „Ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ” (Jn 15,18-19). Aki úgy véli, hogy megőrizheti hitét anélkül, hogy a világ gúny tárgyává tenné, az vagy gyenge a hitben, vagy pedig nem elég bátor a jóban ahhoz, hogy magára vegye egy újabb bíborköpeny és kínzó töviskoszorú gúnyos sértéseit.

A kereszthordozás

Bármilyen keresztet könnyedén hordhatnánk, ha azt saját magunkra szabhatnánk. Urunk a saját keresztjét nem magának készítette, hanem mások csinálták neki. Kereszteket és terheket rónak ránk. Elfogadásuk teszik őket személyessé. Urunk azt is mondta, hogy hetente legalább hét kereszt lesz: „Vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen” (Lk 9,23b).

Kétféle kereszt van: a tiszták, amelyek kívülről jönnek, mint a fájdalom, az üldözés és a gúny; valamint a belső vagy tisztátalan keresztek, amelyek a mi bűneink következményeként jelentkeznek, ilyen a szomorúság, a kétségbeesés és a boldogtalanság. Ezen utóbbiak elkerülhetők. Ezek abból származnak, hogy ellentmondunk Isten akaratának. A kereszt függőleges gerendája Isten akaratát jelenti; a vízszintes gerenda a mi akaratainkat. Amikor az egyik keresztezi a másikat, akkor kapjuk a keresztet.

Urunk sohasem ígért nekünk kereszt nélküli életet. Csupán azt, hogy az nem vehet erőt rajtunk soha. Szent Péter annyira szerette a keresztet, hogy amikor elérkezett kivégzésének ideje, azt kérte, hogy fejjel lefelé feszítsék meg.

Adja meg Urunk, akit semmilyen más bűnben nem találtak vétkesnek, mint a túláradó szeretet bűnében, hogy meggyűlöljük a bűnnek azt a terhét, amely az Ő keresztjét létrehozta. Könnyebb elviselni a teljes keresztet, ha azt az Ő akaratával egyesülve és az Ő nyomdokain járva hordozzuk, mint azokat a szálkákat, amelyek ellen lázadozunk.

A keresztre feszítés

Urunk életéből 30 évet töltött engedelmességgel, három évet tanítással, három órát pedig megváltással. De hogyan váltott meg? Tegyük fel, hogy ellopnak egy arany kelyhet az oltárról, és egy nagy hamutállá alakítják. Mielőtt az az arany visszakerülhetne az oltárra, tűzbe kell vetni, hogy kiégjen belőle a salakanyag; azután újra kell önteni a kelyhet, végül pedig meg kell áldani, és vissza kell állítani a szent rendeltetésébe.

A bűnös ember olyan, mint a kehely, amelyet profán célokra bocsátottak rendelkezésre. Elveszíti Istenhez való hasonlatosságát, valamint magasabb rendeltetését, mint Isten gyermeke. Ezért áldott Urunk emberi természetet öltött, amely mindannyiunkat képviselt, majd azt a Kálvária tüzébe vetette, hogy a bűn salakja kiégjen és eltávozzon. Azután a halálból való feltámadás által az új emberiség új fejévé vált, amelyhez mindnyájunknak hasonlatossá kell válnunk.

A kereszt megmutatja, hogyha az életünkben nincs nagypéntek, akkor sosem lesz húsvétvasárnap sem. Töviskorona nélkül sosem lesz dicsfény. Ha nincs megostorozott test, sosem lesz megdicsőült test. Az alacsonyabb rendű én halála feltétele a magasabb rendű én feltámadásának.

A világ azt mondja nekünk, amit egykor Jézusnak mondott a kereszten: „Szálljon le a keresztről, s akkor hiszünk neki!” (Mt 27,42b) De ha leszállt volna, sosem váltott volna meg minket. Lejönni onnan emberi dolog, ott függeni isteni dolog. A megtört szív – ó, a világ Megváltója – a szeretet legszebb bölcsője! Sújts le az én szívemre, ahogyan Mózes a sziklára sújtott, hogy szereteted belém hatolhasson!