Boldog Ancina János Juvenál: A pap, aki a költészet nyelvén hirdette Istent – Szentek élete
Boldog Ancina János Juvenál – püspök
* Fossano, Itália, 1545. október 19. + Saluzzo, Itália, 1604. augusztus 31.
Itáliában született 1545. október 19-én. Nevét szülővárosának védőszentjéről, Szent Juvenalis püspökről kapta. Sokféle képességgel rendelkezett, s apja a lehető legjobb iskolákba járatta. Huszonnégy éves korában Torinóban szerezte meg a doktori fokozatot orvostudományból és filozófiából.
Az egyetemen olyan nagy híre volt, hogy hamarosan az orvostudomány professzorává nevezték ki; emellett kiterjedt orvosi gyakorlatot is folytatott. Talált időt művészi foglalatosságra is. Szerette a zenét, és adottsága volt a költészethez; élete végéig írt latin és olasz verseket.
Juvenál jámbor volt, pénztelen betegeit ingyen kezelte, de a papi vagy szerzetesi hivatásra ekkor még nem gondolt. Egy gyászmisén lelke mélyéig megragadta a Dies irae szekvencia, amelyet pedig bizonyára máskor is gyakran hallott énekelni. Érezte, hogy Isten különleges feladatot tartogat a számára; de mit? Imádságos és szemlélődő életet kezdett, hogy meghallja, Isten mire hívja. Amikor harmincéves lett, a savoyai herceg szentszéki követe őt kérte meg háziorvosául. Juvenál otthagyta az egyetemet és orvosi praxisát, s követte új urát Rómába. Mivel a követ körül alig volt valami dolga, elkezdett teológiát tanulni. Különös szerencséjére nem kisebb mester volt a tanítója, mint Bellarmin Szent Róbert. Később megismerte Néri Szent Fülöpöt, aki azután a gyóntatóatyja lett. Mindinkább a szemlélődő életre érzett hivatást, és elhatározta, hogy karthauzi szerzetes lesz. Néri Fülöp azonban úgy találta, hogy vérmérséklete nem viselné el a szigorú klauzúrát. Hosszú belső harc után egyet kellett értenie a bölcs meglátással, s belépett a Fülöp által alapított oratoriánus társulatba.
Harminchét évesen szentelték pappá, s 1586-ban Nápolyban megalapította a társulat első Rómán kívüli házát. Juvenál gyakran prédikált, és a nápolyiak beszédeit kiemelkedőknek találták. Egyik prédikációja után egy ismert énekes elhatározta, hogy szakít bűnös életmódjával és tehetségét teljesen az Egyház szolgálatába állítja. Juvenál azt a nézetet képviselte, hogy a zene elsőrangú eszköze a lélek Istenhez emelésének. Kiadott egy énekeskönyvet, és sok népdalhoz vallásos szöveget írt.
Jámbor nők számára alapított egyesületének tagjai rendszeresen látogatták a gyógyíthatatlanok kórházát, s a szenvedőknek lelki és anyagi segítséget nyújtottak. Nagy csapást jelentett a nápolyiakra, amikor szeretett prédikátorukat városukban töltött több mint tízéves tevékenysége után, 1596-ban visszarendelték Rómába.
1597-ben megüresedett három püspöki szék, és azt beszélték, hogy Juvenál fogja betölteni az egyiket. Ekkor eltűnt a rendházból, és öt hónapon át nem lehetett megtalálni; egyik helyről a másikra vándorolt. Végül csak elérte a parancs, hogy azonnal térjen vissza Rómába. Időközben kinevezték az új püspököket, és elmúlt a „veszély”; ő ugyanis még mindig a szemlélődő életre vágyott. A termékeny munkálkodás további évei következtek. Ebben az időben ismerte meg Juvenál Szalézi Szent Ferencet.
1602-ben megürült a Savoyához tartozó Saluzzo püspöki széke. Juvenál ezúttal már nem tudott elmenekülni, mert maga VIII. Kelemen pápa kérte meg, hogy fogadja el a hivatalt. 1602-ben püspökké szentelték.
A nép hamar megismerte új püspökét, akit életszentségének híre megelőzött. Amikor 1603-ban megkezdte egyházmegyéjében a plébániák látogatását, mindenfelől elébe vitték a betegeket és szenvedőket, s ő sokakat meg is gyógyított. Különleges kegyelmi adományként fölismerte a közelgő halált, s ezáltal sok megtérést idézett elő. Saját közeli halálát is előre megmondta, még akkor, amikor a legjobb egészségnek örvendett. Végül 1604. augusztus 31-én Itáliában halt meg.
