Böjt és önmegtartóztatás: több, mint egyházi parancsolat

Máris itt van a nagyböjt, a bűnbánat időszaka, amikor mi, katolikusok, csakúgy, mint a keresztények szerte a világon, Urunk Jézus Krisztus szenvedésének és feltámadásának ünnepére készülünk.

Alig néhány hete még Jézus születését ünnepeltük, és az Egyház máris megkezdi a felkészülést, hogy társa legyen Krisztusnak a Kálváriára vezető útján. A templomi díszek komorabbá válnak, a napi a liturgiában olyan dolgokról hallunk, mint a bűnbánat, a megtérés, a vezeklés, az alamizsna, a böjt és az önmegtartóztatás.

Dom Prosper Gueranger bencés atya a „Liturgikus év” című könyvben (1887) így ír a nagyböjtről: „A nagyböjt kifejezetten a bűnbánatnak, a vezeklésnek szentelt idő, amit a hívek főleg a böjt révén gyakorolnak. A böjt nem más, mint önmegtartóztatás, melyet a hívek önként vállalnak bűneik engeszteléséért. Ezt általában a nagyböjti időszakban, az egyház általános törvényeinek engedelmeskedve gyakorolják.”

Böjt és önmegtartóztatás – de miért?

XIII. Kelemen pápa 1759-ben így írt a böjti időszakról: „a bűnbánat azt is megköveteli, hogy böjtöléssel, alamizsnával, imával és más jócselekedetekkel elégítsük ki az isteni igazságosságot”. Böjtünk célja nem az, hogy testileg legyengüljünk, vagy hogy lefogyjunk, hanem hogy átéljük az éhezés érzését. Olyan lelki űrt hozzunk létre, amelyet csak Krisztus tölthet be. Szívünk mélyéből történő böjtben kifejezzük Isten iránti szeretetünket és elismerjük bűnösségünket Tudva azt, hogy bár méltatlanunk vagyunk rá, imádkozunk azért, hogy Jézus, aki értünk szenvedett és ontotta vérét, elfogadja felajánlásainkat.

Minden hamvazószerdán Jóel prófétától hallgatjuk a következőket (Jo 2,12-13): „Ezt mondja az Úr: Késedelem nélkül térjetek vissza hozzám teljes szívetekből, böjtölve, sírva és gyászolva. A szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat. Térjetek vissza az Úrhoz, a ti Istenetekhez.” Vagyis nem a ruhánkat, hanem a szívünket kell megszaggatnunk, hogy igazi bűnbánatot tartsunk. Böjtölésünk ne az emberek számára legyen látható, hanem Istennek.

Böjt és önmegtartóztatás

A böjt és az önmegtartóztatás az Egyház által előírt bűnbánati gyakorlat, amely bizonyos időszakokban és bizonyos napokon előírja az ételtől és az italtól való tartózkodást. Az önmegtagadás cselekedetei arra indítanak minket, hogy megszabaduljunk a világban lévő zavaró tényezőktől, hogy kifejezzük vágyunkat Jézus után, és hogy valamiképpen eggyé váljunk vele szenvedésében.

Az önmegtartóztatás hagyományosan azt jelenti, hogy az ember nem eszik húst. Bizonyára sokan emlékeznek a konyhában lógó naptárra, amelyen a hónap minden péntekén egy halszimbólum volt látható. A katolikusokat soha nem kényszerítették arra, hogy halat egyenek a böjtölés napjain, inkább azt írták elő, hogy kerüljék a húst. Míg az önmegtartóztatás az elfogyasztott élelmiszer fajtájával vagy minőségével kapcsolatos, a böjt az elfogyasztott élelmiszer mennyiségére vonatkozik.

Teljesen ellentétes az önmegtartóztatás és a böjt szellemével, ha nem eszünk bifszteket, ám degeszre esszük magunkat hallal.

A böjt a szentírásban

Az Ószövetségben Isten azt parancsolta Ádámnak és Évának, hogy ne egyenek a tudás fájáról, vagyis tartózkodjanak annak gyümölcsének fogyasztásától (Ter 2,17). Eszter királynő háromnapos böjtöt rendelt el magának és udvarának a zsidók megmentésére tett sikeres kísérletében (Esz 4,15). Jónás könyvében arról olvashatunk, hogy Ninive lakossága böjtölt, és ennek következtében megszabadult Isten haragjától (Jón 3,4-10).

Jézus maga mutatott példát a böjtről, amikor elvonult a pusztába, ahol 40 napon és 40 éjszakán át böjtölt (Mt 4,1-11). Jézust egész életében a szenvedés és az önmegtartóztatás jellemezte. Márk evangéliumában (2,18-20), amikor megvádolják Jézust, hogy tanítványai nem böjtölnek, így válaszol: „Böjtölhet a násznép, míg vele a vőlegény? Amíg velük a vőlegény, nem böjtölhetnek. De eljön az idő, amikor kiragadják körükből a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.” Akkor pedig, amikor már nem volt velük Jézus, az apostolok valóban böjtöltek, és hirdették is böjtölést az új keresztényeknek, ahogyan azt az Apostolok Cselekedeteiben leírtak is bizonyítják.

Hogyan változott a böjt gyakorlata

A böjt a második században lett a keresztény istentisztelet része. A zsidók már korábban tartottak böjtöt hétfőn és csütörtökön, a keresztények azonban a szerdai és pénteki napokat választották böjti napnak. Ugyanis a szerda Krisztus elárulásának, péntek pedig keresztre feszítésének napja. A negyedik századtól kezdve a szombati böjt felváltotta a szerdait, idővel pedig a szombati böjtök fokozatosan elmaradtak.

A húsvét előtti böjtölés ezekben az évszázadokban szokás volt, ám a böjt hossza és mértéke változó volt. A 9. századig a böjt napi egyszeri étkezést jelentett, és akkor is csak annyi ételt lehetett fogyasztani, amely elengedhetetlenül szükséges az élethez. A böjtölők gyakran az el nem fogyasztott ételt a rászorulóknak adták.

Szent János ezt írja az 1Jn 3,17-ben: „Hogyan marad meg Isten szeretete abban, aki – bár bőven van neki a világ javaiból –, mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét?” A filozófus Arisztidész 128 körül, amikor a keresztények életmódját magyarázza, így fogalmaz: ” És ha van közöttük olyan, aki szegény vagy szűkölködik, akkor két-három napig böjtölnek, hogy el tudják látni a rászorulókat a szükséges élelemmel.” (Apológia, XV).

Hermész, egy 1-2. században élt író azt írja: „És miután kiszámoltad az aznapi ételek árát, amelyeket meg szándékoztál enni, add oda azt az özvegyeknek vagy az árváknak”.

Később pedig Szent Ágoston azt tanítja: „Amit a böjtöléssel megvonsz magadtól, azt add hozzá alamizsnádhoz” („The Fathers of the Church: Saint Augustine: Sermons on the Liturgical Seasons”, 1959). Manapság gyakran arra buzdítanak bennünket, hogy számoljuk ki a nagyböjt idején étkezésre el nem költött összeget, és tegyük be a „szegények megsegítésére” szolgáló perselybe.

A középkorra a liturgikus év során a böjti napok száma megnőtt, volt, hogy 70 napot is előírtak böjtölésre. A vasárnapok és az ünnepnapok soha nem voltak böjti napok. A 20. század közepéig a katolikus misekönyvek a böjtöt a nagyböjt hétköznapjaira, pünkösdre, mindenszentek előestéjére, szeplőtelen fogantatás ünnepére és a karácsonyi időre írták elő. Minden pénteken, hamvazószerdán, mennybemenetel és karácsony vigíliáján önmegtartóztatást írtak elő a híveknek. Mindez azonban idővel megváltozott.

1966-ban Szent VI. Pál pápa Paenitemini kezdetű apostoli konstitúciója jelentősen módosította a böjt szabályait, néhány korábbi gyakorlatot megerősített, de bizonyos döntési szabadságot is adott a nemzeti püspöki konferenciáknak szerte a világon. Pál pápa változtatásait az 1983-as kánonjogi kódexbe építették be.

Mind az önmegtartóztatást, mind a böjtöt megköveteli az egyház hamvazószerdán és nagypénteken egyaránt. Ezeken a napokon háromszor szabad érkezni, és egyszer lehet jól lakni. Az önmegtartóztatás minden 14 év feletti katolikusnak kötelező, 18 év és 60 év között.

A kánonjog, a katekizmus, az egyház előírásai, valamint az amerikai püspökök „Bűnbánati gyakorlatok a mai katolikusok számára” című dokumentuma részletesen kifejti böjti kötelezettségeinket. Nagyböjt előtt a legtöbb katolikus egyházközség hangsúlyozza a böjt és az önmegtartóztatás szabályait. Szentáldozás előtt kötelező egyórás böjtöt tartani.

A nagyböjtben a pénteki önmegtartóztatás mellett minden péntek a vezeklés napja is egyben. (Kánonjog, 1250. sz.: „Bűnbánati napok és idők az egész egyházban az év összes péntekjei és a nagyböjt ideje.”). Az 1253-as kánon szerint „a püspöki konferencia pontosabban is meghatározhatja a böjt és a hústilalom megtartását, továbbá egészében vagy részben helyettesítheti is a hústilalmat és a böjtöt a bűnbánat más formáival, főként a segítő szeretet cselekedeteivel és vallásos gyakorlatokkal”. Az Egyesült Államok püspökei hamvazószerdán és nagypénteken fenntartották a böjt és az önmegtartóztatás kötelezettségét, csakúgy, mint a az önmegtartóztatást a nagyböjti péntekeken. Az amerikai katolikusoknak lehetőségük van arra, hogy a nagyböjtön kívüli pénteki napokon másfajta bűnbánati formát gyakoroljanak a hústól való tartózkodás helyett. A püspökök a pénteki önmegtagadásra, valamint a felebaráti szeretet és irgalmasság cselekedeteire teszik a hangsúlyt, miközben felidézik Krisztus szenvedését.

Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: SimplyCatholic