Barátságtalan hőmérséklet és úttalan vidékek – szolgálat Alaszka kietlen tájain
A Bering-szorosban található apró alaszkai sziget, Kis-Diomede Szent Júdás katolikus templomába eljutni nem könnyű vállalkozás. Az egyházközségben szolgáló papoknak először Fairbanksból Anchorage-ba kell repülniük, majd Anchorage-ból Bethelbe. Ezután egy kisgépen Bethelből egy bennszülött faluba repülnek, majd átszállnak egy helikopterre, amely a szigetre viszi őket. Mindent összevetve ez egy 613 mérföldes út Fairbanksból Kis-Diomede-szigetre. De az odajutás nem az egyetlen kihívás.
Az alaszkai vidéken szolgálni se könnyű. A fagyos hőmérséklet, az elszigeteltség a hatalmas kietlen területen és a helyi szegénység többek között azok az akadályok, amelyekkel az egyház szolgáinak, akik elég bátrak ahhoz, hogy megtegyék az utat a távoli alaszkai falvakba, szembe kell nézniük.
„Ha Alaszkában tudsz pap lenni, akkor a világon bárhol képes vagy erre,”
mondta Alaszkába érkezésekor Yakubu Aiden atya, egy misszionárius pap Nigériából, aki 5 évet szolgált az őserdőben. „Ezt bátran állíthatom” – mondta Aiden atya a The Pillar újságnak. – „Azt a papot, aki Alaszka távoli, kietlen vidékén él …, már soha nem érheti meglepetés.”
A Fairbanksi Egyházmegye Észak-Alaszka kétharmadát teszi ki, nagyjából 400 000 négyzetmérföldet (ez 1,04 millió km2-nek felel meg, azaz mintegy 11 magyarországnyi terület – szerk. megj.) Összehasonlításképpen Texas állam teljes területe csak 268 820 négyzetmérföld (696 ezer km2 – szerk. megj.). A Fairbanksi Egyházmegye 46 egyházközségből áll. De csak 24 papja van. Ez nagyon sok utazást jelent az elhagyatott vidékek között, hogy elérjék az egyházközség híveit a szórvány területeken.
Az egyházmegye 5 egyházközsége magában Fairbanks városában található. A többi 41 őslakos falvakban található, amelyek közül csak négy érhető el közúton. A papoknak ahhoz, hogy eljussanak a többi 37 szórvány („bozót”) egyházközségbe, hajón, hótalpakkal felszerelt kisgépeken vagy „hójárgányon”, ahogy a helyiek hívják a motorosszánt, kell utazniuk. A bozót falvak különböző nagyságúak, egyesek 5000 embernek adnak otthont, mások csak száznak.
Az egyházmegye négy pasztorális (lelkigondozói) területre osztható: az Úthálózat (a 9 egyházközség, amelyeket közút köt össze), a Yukon-Kuskokwim Delta régió (a Yukon folyó mentén elterülő falvak), a Belső régió és az Északi régió.
Kathy Radich OSF nővér 20 éve koordinálja a Yukon régió lelki szolgálatát. Sok tapasztalatot szerzett a lelkigondozás kihívásairól, amelyek pusztán az egyházmegye hatalmas kiterjedéséből és távoli fekvéséből adódnak. Radich nővér 10 papot koordinál, akik 25 egyházközséget szolgálnak egy akkora területen, mint egész Oregon (közel 3 magyarországnyi terület – szerk.megj.).
„Hatalmas terület és csak néhány felszentelt emberünk van, de működtetjük”
– mondta Radich nővér a The Pillarnak. „Rich atya, egy jezsuita például három falut lát el. Nem köti őket össze közút. Ezért nyáron repül, télen motorosszánon közlekedik. Nem tud mindhárom helyen lenni egy vasárnap.
Alaszka puszta méretén és a távolságokon kívül az éghajlat jelenti a másik kézenfekvő kihívást. A hőmérséklet gyakran esik jóval -17Co alá és a legtöbb vidéken naponta csak négy órát van világos télen. Azoknak a papoknak, aki nem Alaszkából származnak, időbe telik, amíg hozzászoknak az extrém időjáráshoz.
„Nem mondhatom, hogy nagy mulatság hozzászokni a hideghez” – mondta Aiden atya, aki Nigériából jött Alaszkába. „Nagy kihívás volt. Szeptemberben jöttünk. Próbálunk megküzdeni a sötétséggel és a hideggel, és folyton azt kérdezgetjük, mi folyik itt?” „Az első évben mindenre panaszkodtunk, a hidegre, a fényre, mindenre.”
Steven Maekawa O.P., Fairbanks püspöke elmondta, hogy az ebben a régióban élő emberek nagyon is tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy az időjárást nem tudják befolyásolni.
„Minden évszaknak ki vagyunk téve… Van errefelé egy nagyon elterjedt mondás „ha az időjárás engedi” – mondta Maekawa püspök a The Pillarnak. „Az a tervünk, hogy valamit megcsináljunk, ha az időjárás engedi.”
„Az emberek azt kérdezik tőlem: „Steve püspök, hol lesz karácsonykor?” „Hát, elmondom nekik, hogy 19-én elrepülök Pilot Stationba, három éjszakát ott töltök. Aztán tovább repülök Marshallba négy éjszakára, beleértve a karácsonyt is, és utána tovább hójárgánnyal még néhány faluba. De ez mind az időjárástól függ.”
„De az is lehet, hogy Bethelben, a légikikötőben rekedek, az időjárás nem enged tovább a falvakba, és ott ragadok.”
Ross Tozzi atya, az egyházmegye lelkésze azt mondta a The Pillarnak, hogy egyszer 39 napra ragadt Kis-Diomede távoli szigetén a rossz időjárás miatt.
„Anchorage-ba kellett küldeniük javításra a helikoptert, amely az egyetlen elérési módja a szigetnek” – mondta.
A szigetlakóknak az a 39 nap, amikor a helikopter nem tudott élelmet szállítani a helyi boltba, nehéz volt, de nem példa nélkül való.
Tozzi atyának ez alapvető változást jelentett a terveiben. De megtanulta elfogadni az előtte álló valóságot. Azt mondta, hogy abban az időben szolgálatának fő célja volt „jelen lenni az emberek számára és naponta misét bemutatni.”
„Papságom legbékésebb időszaka volt ez. Nem befolyásolhattam az időjárást. Nem befolyásolhattam a Németországból érkező alkatrészeket vagy a szerelőket, akik Anchorage-ban dolgoztak, de jelen tudtam lenni az emberek számára.”
A szélsőséges klíma és az elszigeteltség Alaszka távoli részein hozzájárul a mentális egészség megőrzésének nehézségéhez. A mentális betegségek kezelése nem mindig elérhető azok számára, akik a távoli vidékeken élnek.
„Sok depressziót, szenvedélybetegséget és halált láthatunk ott” – mondta Peter Bang atya, egy eredetileg Dél-Koreából származó pap, aki jelenleg a Fairbanksi Egyházmegyében szolgál.
„Két hónapig egy 500 lelkes faluban voltam, és nyolcan haltak meg ez idő alatt. Sok fiatal hal meg és sok az öngyilkosság is. Én nekem ott kell lennem a családok mellett.”
A papok se védettek a magány kihívásaival szemben. Mivel csak két tucat pap szolgál közel négy tucat egyházközségben, a papok majdnem mindig egyedül szolgálnak.
„Az első másfél évben nagyon magányos voltam, valóban magányos. És ez veszélyes volt”– emlékszik vissza Aiden atya. „De a kapcsolat az otthon maradottakkal segített. Órákig beszéltem telefonon a családdal és barátokkal otthon, Nigériában és ez sokat segített az egyedüllétemben.
Aztán ahogy telt az idő, mondta, a helyiekkel is születtek barátságok, és ez segített. „Néha hójárgány versenyt rendezünk velük, vadászunk, vagy egyszerűen csak találkozunk és beszélgetünk az emberekkel” – mondta. Ez segít ismertséget teremteni közöttük, illetve segít legyőzni a magányt.
A Fairbanksi Egyházmegye tisztában van az elszigeteltség veszélyeivel. Megelőző intézkedéseket tesznek és évente többször baráti találkozóra hívják össze az egyházi embereket pihenni, és hogy ránézzenek egymásra.
„Hetek, néha hónapok telhetnek ez, amíg egy másik pappal találkozol” – mondta Robert Fath atya, az egyházmegye általános helynöke. „Tehát az, hogy az egyházmegye rendszeres találkozási lehetőséget biztosít, az egyik dolog, amivel megelőzzük a magányt.”
„Elvárjuk, hogy papjaink eljöjjenek az „egyházi napokra” (évente többször van ilyen). Ez lehetőséget ad pihenni, relaxálni, barátkozni, továbbképzésre, lelki töltekezésre és arra is, hogy megnézzük, egészségesek-e a papjaink” – mondta a The Pillarnak.
Ezen kívül évente egyszer tanácskozásra hívjuk őket Anchorage-ba, ahol az Anchorage-i Főegyházmegye és a Fairbanksi Egyházmegye összes papja találkozik.
A szegénység a távoli Alaszka másik nagy kihívása. Egy 2021-es felmérés úgy találta, hogy az alaszkai őslakosság között a szegénység sokkal nagyobb mértékű, mint a népesség más rétegeiben, különösen a falvakban, amelyek történelmileg rezervátumok vagy törzsi területek voltak. A távoli falvak lakosai közül sokan vadászatból, halászatból és gyűjtögetésből élnek.
„Ezek az USA gazdaságilag nagyon elmaradott területei” – mondta Fath atya. „A legtöbb ember a létminimumon vagy az alatt él.”
„Ha megnézzük a nemzeti statisztikákat, itt a legmagasabb a drog- és alkoholfogyasztás, különböző fizikai bántalmazás, öngyilkosság és depresszió aránya, ami ezeknek a gazdasági nehézségeknek tudható be.”
De a szegénységük ellenére, mondta Radich nővér, Alaszka távoli szórvány falvainak lakói igen nagylelkűek.
„Ezek az emberek tanítottak meg arra, hogyan legyek ferences” – mondta Radich nővér. „Szeretik a teremtett világot, vigyáznak a földre, öröm és egyszerűség van bennük és mindenkit tisztelnek. Az emberek befogadják az otthontalanokat. Megetetik őket. Enni adnak a családnak, aztán a maradékot valaki másnak adják.”
A hit iránti érzékenységük falvanként változik. Azok a falvak, ahol van egyházközségi templom, történelmileg katolikus területek, akiket a jezsuita misszionáriusok evangelizáltak több, mint 50 évvel ezelőtt.
De a rendszeres katekézis igen nehéz ott, ahova csak néhány hetente jut el pap. A tanítás lehetőségének a hiánya és a népesség változása több helyen hozzájárult ahhoz, hogy egyre kevesebben vesznek részt vallási alkalmakon.
„Nagyon kevés a falvakban a hitoktató és ez azt jelenti, hogy a pap az elsődleges hitoktató ahelyett, hogy önkéntesek segítenének” – mondta Fath atya.
„A falusi papi szolgálat nagy része valójában inkább kapcsolatteremtési szolgálat. Meglátogatjuk az embereket az otthonaikban. Elmegyünk velük halászni, bogyót szedni, találkozunk velük az ősi táncmulatságaikon vagy kosárlabda meccseken az iskolában, beszélgetünk velük az élelmiszerboltban, a zöldségesnél, és így ismerjük meg őket.”
Ilyen kevés pappal az egyházmegye a diakónusokra támaszkodik, hogy segítsenek a szolgálatban. Nem sokkal a II. Vatikáni Zsinat után a Fairbanksi Egyházmegye lett az első egyházmegye az USA-ban, amely visszaállította az állandó diakonátust.
Az egyházmegye engedélyt kapott, és két csoportot indított, egy városi programot a Fairbanks városában élő férfiaknak, és az őslakos diakónus programot, amely az őshonos falvakban igyekezett hivatásokat előmozdítani.
„Az egyik fő oka a valós szükség volt, még a 60-as évek végén, 70-es évek elején, hogy legyen képzett egyházi személy a falvakban”– mondta Fath atya. „Ez lehetőséget adott nekünk, hogy egyházi embereket neveljünk ki, akik azokból a falvakból valók, abból a kultúrából jöttek, és akik lelki vezetőként szolgálhattak akkor, amikor nem voltak jelen papok.”
Az elmúlt években azonban az egyházmegyének nehézségei voltak a diakónus hivatásokkal. Az egyik ok Radich nővér szerint az erős kulturális alázatosság, ami miatt az egyének nem igen jelentkeznek önként nagyobb presztízsű pozíciókra.
„Az önként jelentkezés nincs benne a kultúrájukban” – magyarázta a nővér. „Legszívesebben azt mondják, hogy „én nem vagyok rá méltó”. Jó ideig mondogattuk nekik, hogy itt nem az a kérdés, méltó vagy-e rá, hanem az, hogy meghívást kaptál-e. Nehéz velük megértetni, hogy valakit el is lehet hívni valamire.”
De a falusiak szeretik a papjaikat. Mindig nagyon izgatottak és hálásak, amikor egy pap megérkezik a motorosszánon. Meghívják őket, hogy tartsanak velük vadászni, halászni, közösségi ünnepeikre, amelyeket potlach-nek hívnak (gazdagságot fitogtató ünnepélyes ajándékozás – szerk. megj.), amelyen hagyományos ételeket, rozmárt, fókát és agudakot esznek. Ez utóbbit szívesen hívják „eszkimó fagylaltnak”, amely felvert növényi zsír (cisco), friss bogyók és fehér halhús keverékéből készül.
„Összebarátkozunk a helyiekkel” – mondta Bang atya. „És elvisznek bennünket különböző eseményekre és rendezvényekre. Tényleg szeretik a papjaikat, ezért gondoskodnak róluk.”
Maekawa püspök, miután két évig vezette a Fairbanksi Egyházmegyét, a tapasztalatait azokhoz a kezdeti évekhez hasonlította, amikor az USA más részein megalapították a katolikus egyházat.
„Nincs pénzünk templomot építeni, nincsenek papjaink, és ez nagyban hasonlít a „48 alsó állam” (az USA 48 egybefüggő állama – szerk.megj.) korai evangelizációjához”
– mondta. Az USA evangelizációja egy figyelemre méltó evangelikál missziós siker, mert katolikus bevándorlók jöttek az USA-ba. Alaszkában ma is ez történik.
Bang atya szerint az alaszkai vad vidéken szerzett tapasztalatok jó emlékeztetők arra, hogy radikálisan rá kell hagyatkoznunk az isteni gondviselésre.
„Amikor elmész erre a szinte megközelíthetetlen, kietlen vidékre, úgy érzed, mintha egy másik országban lennél. Ott csak bíznod kell Istenben” – tette hozzá. „Ez nem az én pasztorális képességeimről szól, hanem végső soron Istenről, Jézus Krisztusról és arról, hogy milyen alázattal és teljes szívből ünnepeljük az ő misztériumát.”
Aiden atya számára a távoli Alaszkában végzett papi szolgálat csodálatos és egyben kihívásokkal teli élmény. Az atya számára nem szokatlanok a nehéz feladatok.
„Nigériában egy olyan területen dolgoztam, ahol igen erős volt a Boko Haram, és néha lőttek ránk” – mondta.
De amikor a püspöke megkérdezte tőle, hogy elvállalná-e a szolgálatot Alaszkában, habozott.
„Azt mondtam, hogy nem tudok ilyen helyen élni. Csupa jég. Hacsak nem akar egy öngyilkos misszióba küldeni, akkor inkább nem, nem akarok elmenni és meghalni egy idegen földön.”
Végül, a bizonytalansága ellenére, Aiden atya mégis elment Alaszkába. És idővel megszerette a missziót és az embereket.
„Szeretek Alaszkában szolgálni, és azt hiszem, különleges kiváltság, hogy ebben a kedves egyházmegyében élhetek. Megfoszt a kényelemtől, és így az igazi dolgokat csinálhatom. Itt nincs kényelem. Ez egy igen kemény hely. Ugyanakkor ez a legnyugalmasabb és legkedvesebb hely, ahol csak lehetek.”
És Aiden atya tudja, hogy van egy dolog, amit biztosan nem találna Nigériában: hójárgányt.
„A hójárgányok az egyik kedvenceim az itteni életből. Eső, sötétség, napsütés. Nekem mindegy. Csak száguldok a hójárgányommal. Ezek a legszebb pillanatok. Ezerszer is felülnék rá. Imádom őket.”
Maekawa gyakran emlékezteti a papokat, hogy az alaszkai kietlen, vad vidéken Krisztus hatalmas megbízását teljesítik valós módon – és sok, előttük járó hűséges pap és laikus által kikövezett utat követnek.
„Ahhoz, hogy oda eljussunk Fairbanksben, ahol ma tartunk, évszázadok és hívő férfiak és nők egymást követő generációi, hívő katolikusok kellettek, akik terjesztették a hitet a Szentföldtől egészen Alaszkáig. Az itteni egyház létrejötte Krisztus élő testének a jele”- mondta.
Fordította: Tüskés Tünde
Szerkesztette: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
Forrás: The Pillar Catholic
